• Olimpiai önkénteseket képeztünk a TF-en

    A TF volt az első helyszíne az utcai sportok olimpiai kvalifikációs sorozatán részt vevő önkéntesek képzésének. Ezzel a célegyenesbe fordultunk.

  • Oklevélosztó-ünnepség a TF Nemzetközi Edzőképző Tanfolyamán

    Május 29-én tartották a TF legjelentősebb nemzetközi képzése, a Nemzetközi Edzőképző Tanfolyam (NET) oklevélosztó-ünnepségét.

  • Helyszínbejárás és formaruha, avagy készen állnak az önkéntesek a budapesti ritmikus gimnasztika Eb-re

    A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen működő Önkéntes és Fenntarthatósági Iroda jelentős szerepet játszik a május 22. és 26. között sorra kerülő budapesti ritmikus gimnasztika Eb önkénteseinek szervezésében.

  • Paraatlétika: Ekler Luca két számban is világbajnok!

    Százméteres síkfutásban és távolugrásban utasította maga mögé a mezőnyt a TF büszkesége.

  • Marco Rossi is előadást tartott az MLSZ TF-en tartott konferenciáján

    Csütörtökön a TF-en rendezték az MLSZ III. Erőnléti és Sporttudományi Konferenciáját, amelyen a TF oktatója, Schuth Gábor és Marco Rossi szövetségi kapitány az edző és az erőnléti edző együttműködéséről értekezett.

Rangos szakmai nap helyszíne volt a TF a magyar feltalálók napján
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. június 13.

A Technológia- és Tudástranszfer Központ csütörtöki rendezvénye újabb lépés volt afelé, hogy egyetemünk előremutató újításokkal segítse a hazai köznevelésben és sportban dolgozó szakembereket.

Nyár eleji TF-es MEFOB-érmek
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. június 12.

Több sportágban is osztottak érmeket a magyar egyetemi és főiskolai országos bajnokság (MEFOB) májusi és júniusi döntőiben. Jó hír, hogy a TF hallgatói sem maradtak medál nélkül.

Sportszervezetek és a TF csúcstalálkozója a mikrotanúsítvány-alapú képzésekről
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. június 12.

Szakmai találkozót és sajtónyilvános tájékoztatót tartottak a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem új rövid képzéseiről 2024. június 11-én 9 országos sportszervezet részvételével.

Nyáron sem maradunk kedvezményes előadások nélkül a Nemzeti Táncszínházban
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. június 12.

Júliusban is kedvezménnyel válthatnak jegyet a Nemzeti Táncszínház előadásaira a TF hallgatói és dolgozói, illetve hozzátartozói.

Könyvbemutató a TF-en
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. június 12.

Bemutatták az olvasóközönségnek a Gyömbér Noémi és Kovács Krisztina jegyezte „Sportpszichológia – Útmutató a kiemelkedő teljesítményhez” című könyvet.

A TF is bemutatkozott a Yoga Festen
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. június 11.

Nagy sikerrel szerepelt a TF csapata az idei Yoga Festen, amelyet az Erzsébet téri Akváriumban rendezett június 8-án, szombaton a Magyar Jógaoktatók Szövetsége.

Javában zajlik az emelt szintű testnevelés érettségi vizsga a TF-en
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. június 10.

Prof. dr. Tóth László, a Tanárképző Intézet főigazgatója beszélt honlapunknak a TF-en zajló emelt szintű testnevelés érettségi vizsgáról.

Kosárlabda: Boros Zoltán négyes döntőbe vezette a TFSE-t
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. június 10.

A hazai másodosztályba jutásért indul harcba a hétvégén a TFSE férfi kosárlabdacsapata.

Eseménynaptár

# birkózás

Fantasztikusan szerepelt a Lőrincz testvérpár, a Testnevelési Egyetem két hallgatója a kazahsztáni Nur-Szultanban megrendezett birkózó-világbajnokságon kötöttfogásban: a 29 esztendős Viktor ezüstérmes lett a 87 kilogrammosok versenyében, míg a 32 éves Tamás aranyérmet szerzett a 77 kilósok között! Eredményével mindkét klasszis versenyző kvótát szerzett a jövő nyáron rendezendő tokiói olimpiára.

Eredményes nyarat zár Takács István, a Testnevelési Egyetem Küzdősportok Tanszékének elsőéves hallgatója, akinek edzője, egyben a tanára és édesapja, Takács Ferenc, a TE Küzdősport Tanszékének mesteroktatója.

United World Wrestling is pleased to announce the holding of the World Wrestling Medicine Conference & Wrestling Team Physician Course in Budapest on 24-26 October 2019 prior to the U23 World Championship. This event is being organized by UWW Medical and Anti-Doping Commission with the support of the Hungarian Wrestling Federation and the University of Physical Education of Budapest.

Több mint húsz egyetem hallgatói vettek részt a napokban Egerben megrendezett birkózó MEFOB-on, amelyen szenzációsan szerepeltek a Testnevelési Egyetem hallgatói, összesen 12 aranyéremet szerezve!

Több mint húsz egyetem hallgatói vettek részt a napokban Egerben megrendezett birkózó MEFOB-on, amelyen szenzációsan szerepeltek a Testnevelési Egyetem hallgatói, összesen 12 aranyéremet szerezve!

Szenzációs sikert ért el Barka Emese, egyetemünk szakedzői hallgatója: a Bukarestben zajló birkózó Európa-bajnokságon aranyérmet szerzett, s lett ezáltal a magyar birkózósport első női Eb-győztese! A Csepel 29 esztendős versenyzője az 57 kilogrammosok mezőnyében diadalmaskodott, a fináléban az ukrán Tetjana Kitet verte meg.

Minden idők legnagyobb és legsikeresebb birkózó világbajnokságát rendezték meg Budapesten 2018. október 20-28 között, amelynek sikeréhez a Testnevelési Egyetem hallgatói is hozzájárultak. 

Minden idők legnagyobb és legsikeresebb birkózó világbajnokságát rendezték meg Budapesten 2018. október 20-28 között, amelynek sikeréhez a Testnevelési Egyetem hallgatói is hozzájárultak. 

A hétvégén lezáruló budapesti birkózó-világbajnokságon további két TF-es versenyző szerepelt kiválóan: Bácsi Péter a magyar csapat egyetlen aranyérmét szerezte, míg Lőrincz Tamás ezüstérmes lett a Papp László Sportarénában rendezett sikeres eseményen.

Ragyogóan szerepelt a budapesti birkózó világbajnokságon a magyar küldöttség, az egyik érmet Barka Emese szerezte: a Testnevelési Egyetem másodéves szakedzői hallgatója bronzéremmel zárta a versenyt! A 28 esztendős kiválóság immár háromszoros vb-bronzérmesnek vallhatja magát, no meg az Európa-bajnokságról is van már négy harmadik helyezése.

A cél, minden idők legjobb birkózó-világbajnokságának megrendezése - jelentette ki a Nemzetközi Birkózó Szövetség elnöke. Nenad Lalovic kijelentése és iránymutatása többször elhangzott a budapesti világesemény önkénteseinek hétvégi képzésén, amelyen Mocsai Lajos, a TE rektora is beszédet mondott. 

Nagyszerű eredményt ért el Tóth Bendegúz a Brazíliában megrendezett főiskolai birkózó-világbajnokságon: egyetemünk harmadéves osztatlan nappali tanárszakos hallgatója szabad-, illetve kötöttfogásban is ezüstérmet szerzett! A legkevésbé sem szokványos, hogy egy-egy birkózó mindkét „műfajban” szőnyegre lép, úgyhogy meg is kérdeztük Tóth Bendegúzt, hogy mi áll ennek hátterében.

Október 20. és 28. között rendezik Budapesten a birkózó világbajnokságot. Világesemény, tele sztárral, szurkolókkal – és reményeink szerint szép magyar sikerekkel! Fővárosunk csodaszép, mi, magyarok pedig mindig bizonyítjuk, hogy legendásan jó szervezők vagyunk.

Háromszoros világbajnok, Európa-bajnok, olimpiai ezüstérmes hallgató is tanul a szakedzőin: Komáromi Tibor immár a második évét kezdte népszerű képzésünkön. Legendás birkózónk érdeklődésünkre elmondta: jelentős szakmai tapasztalat ide vagy oda, bizony neki is lehet újat mondani, tanítani az edzőképzésen.

Két nappal 70. születésnapja előtt mutatta be Mr. Tus-tankönyv című kiadványát Hegedüs Csaba olimpiai bajnok, korábbi birkózó szövetségi kapitány és szövetségi elnök. A szakmai kiadványhoz többek közt Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetem rektora írt előszót.

Projektek

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!