;>
Archívum

2020. július

Pályázati felhívás kollégiumi elhelyezésre, elsőéveseknek

Pályázati felhívás kollégiumi elhelyezésre, elsőéveseknek

A Testnevelési Egyetem Kollégiumi Bizottsága a Testnevelési Egyetem Tanulmányi- és Vizsgaszabályzata, Térítési- és Juttatási Szabályzata és a Testnevelési Egyetem kollégiumi ellátásának ügyrendje alapján pályázatot hirdet a 2020/21-as tanév első félévére, kollégiumi elhelyezésre. Pályázatot a Testnevelési Egyetemmel hallgatói jogviszonyban álló nappali tagozatos és államilag finanszírozott hallgatók - beleértve a doktorandusz hallgatókat is – nyújthatnak be.

Tizenhat futballmeccs veretlenül

Tizenhat futballmeccs veretlenül

Mint ismert, a Magyar Labdarúgó Szövetség május elején befejezettnek nyilvánította az alsóbb osztályok bajnokságait, s ez a határozat érintette a TFSE nagypályás férfi futballcsapatát is. A gárda a budapesti II. osztályban szerepelve nyújtott egyre jobb és jobb teljesítményt, harcban állt a feljutásért, hiszen az MLSZ döntésekor a tabella második helyén tanyázott – márpedig ez a pozíció garantálja a följebb lépést.

Diplomaosztó, másképp (GALÉRIA!)

Diplomaosztó, másképp (GALÉRIA!)

Minden évben a felsőoktatási intézmények, így a Testnevelési Egyetemnek is legszebb eseménye  a nyári diplomaátadó. Idén a koronavírus-járvány miatt azonban nem a szokásoknak megfelelő módon zajlott az ünnep. Mindez természetesen semmit nem von le a tanulmányaikat sikeresen befejező hallgatók eredményéből, és a megszerzett tudás értékéből.

Klasszisok záróvizsgáztak

Klasszisok záróvizsgáztak

Ragyogó eredményeket elérve tették le július 3-án, az utolsó vizsganapon a záróvizsgát a szakedzők két küzdősportban, birkózásban és cselgáncsban: előbbiben öten, utóbbiban hatan végeztek a Testnevelési Egyetemen. És lehettek volna többen is, ha az olimpiai kvalifikációs versenyek miatt sokan nem halasztják el az utolsó félévüket...

Kitüntetést kapott Dr. Bartha Csaba

Kitüntetést kapott Dr. Bartha Csaba

Mint arról honlapján a Győri Audi ETO KC is beszámolt, a Sportegyesületek Országos Szövetségének 2020. június 29-én tartott rendkívüli tisztújító küldöttgyűlésén Dr.Bartha Csaba, a győri klub elnöke, a Testnevelési Egyetem Edzéselméleti és Módszertani Kutatóközpont igazgatója – kiemelkedő sportvezetői munkájáért – díszoklevelet vehetett át. Ennek apropóján beszélgettünk a kézilabdáról és az egyetemről a számos helyen is megfordult sportvezetővel és egyetemi docenssel.

Interjú: Mocsai Lajos a Magyar Rektori Konferencia társelnöke

Interjú: Mocsai Lajos a Magyar Rektori Konferencia társelnöke

Tisztújító ülésén a Magyar Rektori Konferencia Borhy László akadémikust, az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektorát választotta elnökévé, míg a plénum társelnöke Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetem rektora lett. Gelencsér Andrást, a Pannon Egyetem rektorát újból alelnökké választották, a köztestület másik alelnöke Heidrich Balázs, a Budapesti Gazdasági Egyetem rektora lett.

Nagypályás kispályások

Nagypályás kispályások

Noha a Magyar Labdarúgó Szövetség május eleji döntése értelmében a bajnoki idény az alsóbb osztályokban befejeződött (nem hirdettek bajnokokat, nem voltak kiesők, illetve feljutók sem), nem mehetünk el szó nélkül a TFSE ragyogó eredményei mellett. Sztranyovszky Márk, a futsal-szakosztály vezetője elmondta: mind a lányok, mind pedig a fiúk kiválóan szerepelve meneteltek céljuk elérésre felé, csak sajnos a járványügyi helyzet közbeszólt.

A Testnevelési Egyetemről a NOB-ig és az UEFA-ig

A Testnevelési Egyetemről a NOB-ig és az UEFA-ig

Csoporttársak voltak a Testnevelési Egyetemen, Sportszervező BSc-t és Sportmenedzser MSc-t végeztek, jelenleg pedig mindketten a világ sportjának működéséhez járulnak hozzá szakértelmükkel, nem mellesleg az esküvőjüket szervezik. A tavaly január óta Svájcban élő, egyaránt 27 esztendős Szabó Szandra és Bugár Dávid története egyrészt felemelő, elvégre ilyen fiatalon is eljutottak igen magasra Magyarországról, másfelől iránymutatás az utánuk következő generációnak (is), hogy szorgalommal, alázattal, no meg elszántsággal megvalósíthatók az álmok.

Projektek

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!