Archívum
2019.
Hírek
TE oktatói továbbképző program az USA-ban
Nagy sikerrel zárult az első amerikai háromhetes oktatói program a University of New Mexico együttműködésével 2019 júniusában Albuquerque-ben. Dr. Kádár Judit nemzetközi igazgató, az UNM korábbi kutató-oktatója álmodta, majd valósította meg a programot Prof. Dr. h. c. Mocsai Lajos rektor, Dr. Genzwein Ferenc kancellár, Dr. Sterbenz Tamás általános rektorhelyettes és Dr. Lacza Zsombor tudományos rektorhelyettes támogatásával.
Tudományos hírek
Nagy Nikoletta Katalin nyilvános PhD védése
A Testnevelési Egyetem Doktori Tanácsa és a Sporttudományok Doktori Iskola tisztelettel meghívja Önt Nagy Nikoletta Katalin „A magyar úszósport utánpótlásának vizsgálata a motiváció, a motivációs környezet és a relatív életkor tükrében” című értekezésének nyilvános PhD védésére.
Hírek
Elitképzés a TE-n
Ősszel számos szakirányú továbbképzés indul a Testnevelési Egyetemen, amelynek része a Nemzetközi sportkapcsolatok-sportdiplomácia képzés is. Az induló képzések közül több új is található, illletve olyan is, amely az előző két félévben szerepelt először a kínálatban, s egyetemünk ősszel újraindítja a képzést. Ilyen a sportdiplomácia képzés.
Hírek
Esküt tett a Nápolyba utazó Universiade-csapat
Esküt tett a 30. nyári Universiadéra utazó magyar csapat. A július 3. és 14. között Nápolyban megrendezésre kerülő egyetemisták és főiskolások olimpiáján 21 egyetem 105 sportolója képviseli a magyar színeket, a legnagyobb számban, 10 résztvevővel a TFSE sportolói.
Hírek
Történelmi összejövetel a Sportjogi Tanszéken
Január elsejével a Testnevelési Egyetemen alakult meg Magyarországon elsőként a Sportjogi Tanszék, amelynek jogelődje a Sportjogi Csoport volt. A Tanszék az oktatási lehetőségek bővítése érdekében szakértői munkaközösség felállítását kezdeményezte, amely a napokban tartotta első ülését.
Hírek
Ismét Kaposváron felvételiztek a TE lovassport edzőjelöltjei
Ismét a kaposvári Pannon Lovasakadémia adott otthont a megújult egyetemi edzőképzésünk lovassportági felvételi vizsgájának. A Magyar Lovassport Szövetség nyolc hivatalos szakága közül négyre érkezett jelentkezés: megjelent többek között a három olimpiai szakág (díjugratás, díjlovaglás, lovastusa), a western-reining, valamint Magyarország legeredményesebb szakága, a fogathajtás is. A jelentkezők között neves versenyzők, az ország legjobbjai is megtalálhatók.
Hírek
Rektori fogadás a 90 éves Zarándi László tiszteletére
Tekintélyt parancsoló sportolói és oktatói múlt mellett legalább hasonló jelzővel illethető születésnapja alkalmából, Dr. Zarándi Lászlót köszöntötte múlt héten a Testnevelési Egyetem rektora, Prof. Dr. h. c. Mocsai Lajos és az Atlétika Tanszék vezetője, Szalma László.
Hírek
Diplomaosztó a Nemzetközi Edzőképző Tanfolyamon
Június 4-én, kedden tartották a Testnevelési Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatósága (NKI) által szervezett Nemzetközi Edzőképző Tanfolyam (NET) oklevélátadó ünnepségét. Az eseményen Dr. habil Sterbenz Tamás általános rektorhelyettes, Dr. habil Kádár Judit, az NKI igazgatója, Prof. Koller Ákos, a tudományos tanács elnöke, Dr. Dóczi Tamás egyetemi docens és Kovács Ágnes olimpiai bajnok úszó, doktorandusz, a TE nagykövete képviselte egyetemünket.
Hírek
Újra együtt!
Csütörtökön ismét találkozhattak a Testnevelési Egyetem egykori hallgatói: a központi épület Athén termében átvehették jubileumi díszoklevelüket. Az idén 68-an jelentkeztek aranydiplomára, 22-en gyémántdiplomát vehettek át, ők hatvan éve végeztek egyetemünkön, a 19 hatvanöt éve végzett „diákunk” pedig vasdiplomát kapott.
Hírek
A Doktori Iskola hallgatóinak komplex vizsgája
A Testnevelési Egyetem Doktori Tanácsa és a Sporttudományok Doktori Iskola tisztelettel meghívja Önt a Doktori Iskola hallgatóinak komplex vizsgájára. A komplex vizsga helye és ideje: Testnevelési Egyetem, K épület C201-es terem, június 21. 9.00 óra.