Archívum
2018.
Hírek
Japán vendégek a TF zumba óráján
Múlt pénteken az egyetemünkön vendégeskedő japán küldöttség a harmadéves tanár szakos hallgatók szabadon választható zumba fitness óráján vett részt. Az edzés jól sikerült, mint arról a következő rövid galéria is tanúskodik.
Visszavonva
Hírek
Egy világbajnok a Budapest Sport Fővárosa 2019 konferenciáról
2018. február 27-én a budapesti Bálnában gyűlt össze egy konferencia keretében a magyar sportvilág felső vezetése, miután a brüsszeli székhelyű ACES döntésének értelmében Budapest nyerte el az Európa Sport Fővárosa 2019 címet. Ezt 2001 óta minden évben egy-egy 500 ezer főnél nagyobb népsűrűségű város kaphatja meg. A pályázatot elnyerő városnak az adott évben összesen legalább 365 sporteseményt kell rendeznie, legyen az akár helyi, közösségi, regionális, országos vagy nemzetközi verseny.
Visszavonva
Hírek
Partnertalálkozó a kölni sportegyetemen
A Testnevelési Egyetem delegációja partnerkapcsolati egyeztetés céljából Németországba utazott a kölni Deutsche Sporthochschule meghívására. A kétnapos látogatás során formális és informális megbeszélésekre is lehetőség nyílt.
Visszavonva
Büszkeségeink
A TFSE atlétája is ott lesz a világbajnokságon
Jól szerepeltek a TFSE atlétái a 2018-as fedett pályás atlétikai idényben. Az országos bajnokságon egy arany egy ezüstérem jutott sportolóinknak és további értékes, akik további értékes pontszerző helyezéseket is begyűjtöttek az elmúlt időszakban. Együd Máté 400 m-es síkfutásban egyéni csúccsal szerezte meg az első helyet.
Visszavonva
Hírek
A mi történelmi havazásunk
A Testnevelési Egyetem ebben a formában utoljára öltözött fehérbe. Az idősebbek bizonyára örök emlékként raktározták el a téli havazásokat, amikor az egész ország fehérbe öltözött, és szó szerint derékig ért a hó. A klíma változásával egyre ritkábban tárul elénk ez a csodaszép látvány, hirtelen nem is emlékszünk, mikor volt legutóbb fehér karácsonyunk. Most is februárra, a tél végére jutott a csikorgó hideg és a hó.
Visszavonva
Hírek
28. MEFOB Bosch Szarvasűzők váltófutás
1991 óta minden évben, azaz immáron 28. alkalommal kerül megrendezésre a Szarvasűzők elnevezésű országos váltófutóverseny. A verseny kabala állata Bonifác, a szarvas. Az esemény célja, hogy a csapatok futói, Egerből a Bükk-hegység csodálatos tájain keresztülfutva (több szakasz a Bükki Nemzeti Park területén, néhol 900 méter magasságot is átlépve) eljussanak Miskolcra, azon belül is a Miskolci Egyetem campusába.
Visszavonva
Hírek
Budapest Európa Sportfővárosa 2019
Budapest Sportélete - Budapest Európa Sportfővárosa 2019. címmel rendeztek konferenciát 2018. február 27-én a Bálna Budapestben. Az esemény nevében is hordozza: a 2019-es év a magyar főváros sportélete szempontjából kiemelt esztendő lesz, hiszen elnyerte az Európa Sportfővárosa kitüntető címet. Az eseményen a Testnevelési Egyetem rektora, Mocsai Lajos is részt vett és előadást tartott.
Visszavonva
Hírek
Porondon a Testnevelési Egyetem!
Példaértékű kezdeményezés a Fővárosi Nagycirkusznál a tematikus órák meghirdetése. Ilyenkor különböző témák, tudományok képviselői tartanak előadásokat, és ezzel kapcsolatban nagy megtiszteltetés érte a Testnevelési Egyetemet: a lovaskultúra tematikában a TE-t kérte fel előadónak a Fővárosi Nagycirkusz!
Visszavonva
Hírek
Sport és innováció – másodszor
Tavaly nagy sikert aratott az első alkalommal megrendezett Sport és Innováció Nemzetközi Konferencia, nem csoda hát, hogy már akkor megfogalmazódott az igény a folytatására. Nos, május 9-én és 10-én következik a második „felvonás”: a Testnevelési Egyetem és a Magyar Nemzeti Kereskedőház közös szervezésében – akárcsak tavaly – a Groupama Arénában rendezik meg a II. Sport és Innováció Nemzetközi Konferenciát.
Visszavonva
Hírek
Elkezdődhet a munka az egyetem Velencei-tavi központján
Elrajtolhat a Testnevelési Egyetem Velencei-tó közelében épülő új létesítményének építkezése, melyre szeptemberben írtak ki pályázatot – írja a Magyar Építők uniós közbeszerzési adatok alapján. A mintegy nettó 1,2 milliárd forintos projektet a Fejér-B.Á.L. Zrt. és a Magyar Építő Zrt. kivitelezik, a beruházás során a Tóbíró közben fekvő korábbi KNEB-, illetve ÁSZ-üdülőt építik át.
Visszavonva