;>
Archívum

2017.

A kézilabdások is hozták kosarasaink eredményét

A kézilabdások is hozták kosarasaink eredményét

A TFSE kézilabdázóinak mérlege a MEFOB döntőben: egy arany és egy negyedik hely és Dr. Ökrös Csaba is elismerést kapott! A tavalyi finálé szervezési sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség idén is a Széchenyi István Egyetemet bízta meg az országos döntő megrendezésével, amelyen idén hat női és hat férfi csapat szerepelhetett.

Hatékony-e a játékospiac?

Hatékony-e a játékospiac?

A játékospiacokról, a hatékony árazásról értekezett - szigorú közgazdasági értelemben – Dr. Magas István egyetemi tanár az nso.hu és a Brainsporting közös felületén, ahol megállapítása szerint legfeljebb csak kvázi fair value-ról beszélhetünk.

Felhívás Új Nemzeti Kiválóság Programra (FRISSÍTVE!)

Felhívás Új Nemzeti Kiválóság Programra (FRISSÍTVE!)

A 2017-18-as tanévre meghirdetésre kerül a Testnevelési Egyetemen a Magyarország kormánya által alapított Új Nemzeti Kiválóság Program. A program célja, hogy támogassa a hazai kutatói és alkotóművészi utánpótlást, a tudományos és művészeti pályán való elindulást majd pályán tartást, valamint a fiatal kiválóságok támogatásával segítse a nemzetközi szinten is kiváló, tapasztalt kutatók és alkotók munkáját.

Megemlékezés

Megemlékezés

A Testnevelési Egyetem nagyra becsült rektora, Prof. Dr. Istvánfi Csaba rector emeritus intézményi búcsúztató megemlékezése 2017. május 25-én, csütörtökön 13 órakor kerül megrendezésre a Hepp Ferenc teremben.

A kitüntetett nagymama második otthona

A kitüntetett nagymama második otthona

A sport területén végzett kiemelkedő oktatói, tudományos tevékenysége elismeréseként a napokban Kemény Ferenc-díjat kapott a Testnevelési Egyetem Társadalomtudományi Tanszékén a mai napig tanító Földesiné Szabó Gyöngyi, a Magyar Tudományos Akadémia doktora. Vele készítettünk interjút.

Óriási siker a Groupama Arénában

Óriási siker a Groupama Arénában

A múlt héten csütörtökön és pénteken rendezték meg a ferencvárosi Groupama Arénában a Sport és Innováció Nemzetközi Konferenciát, a kétnapos eseményt a Testnevelési Egyetem és a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) szervezte.

Életműdíjat kapott Mocsai Lajos

Életműdíjat kapott Mocsai Lajos

Pénteken a Magyar Kézilabda-szövetség 2017-es éves közgyűlésén Török Bódog-életműdíjjal tüntették ki Mocsai Lajost, az MKSZ tiszteletbeli elnökét, a Testnevelési Egyetem rektorát.

Predoktori (PhD gyakornoki) pályázat

Predoktori (PhD gyakornoki) pályázat

A Testnevelési Egyetem Sporttudományok Doktori Iskolája  pályázatot hirdet Dr. Nádori László PhD gyakornoki (predoktori) támogatás elnyerésére. A támogatás folyósítása 2017. szeptember 1-től legfeljebb 2018. augusztus 31-ig tart. Az ösztöndíj előre várható havi összege: bruttó 131 000 Ft.

Új Nemzeti Kiválóság Program

Új Nemzeti Kiválóság Program

Kedves hallgatók! Felhívjuk figyelmüket, hogy 2017/2018-as tanévben az Új Nemzeti Kiválóság Programra a felsőoktatási alap-, valamint mesterképzésben résztvevő hallgatók is pályázhatnak. A program célja a tudományos utánpótlás megerősítése, a tudományos életpálya serkentése, a kiváló oktatók, kutatók pályán- és itthon tartása, illetve az egyetemek tudományos teljesítményének ösztönzése.

Sport és Innováció Nemzetközi Konferencia Budapesten

Sport és Innováció Nemzetközi Konferencia Budapesten

A sport és az innováció kapcsolatáról, lehetőségeiről kezdődött nemzetközi konferencia Budapesten. Az első Sport és Innováció Nemzetközi Konferencia nyitónapján köszöntőt mondott dr. Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettese, dr. Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára, Oláh Zsanett, a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) vezérigazgatója és Prof. Dr. Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetem (TE) rektora.

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!