;>
Archívum

2015.

Diplomaosztó

Diplomaosztó

Vasárnap már reggel hat órakor igen mozgalmas látvány fogadott a MOM Sport Uszoda és Sportközpontban. Többen színpadot építettek, sokan a csarnokot díszítették, a technikusok a hangosítás technikai feltételeit teremtették meg, ezalatt a TF-es csapat tagjai az ültetési rendet, az eskütétel szövegét és a diplomákat rakodták.

Együttműködési megállapodás a Magyar Lovas Szövetséggel

Együttműködési megállapodás a Magyar Lovas Szövetséggel

2015. július 20-án, hétfőn a Magyar Lovas Szövetség nevében Lázár Vilmos elnök és Stróbl Dorottya főtitkár, míg a Testnevelési Egyetem részéről Mocsai Lajos rektor és dr. Genzwein Ferenc kancellár együttműködési megállapodást írt alá. A két intézmény képviselőiből felálló munkacsoport feladata lesz augusztus 25-ig az együttműködés pontos részleteinek kidolgozása, amelyeket a tervek szerint szeptembertől már gyakorlatban is alkalmazzni fognak a felek.

Együttműködési megállapodás a Magyar Lovas Szövetséggel

A nyolc ponból álló megállapodás alapvetően a testnevelő tanár képzésre, edzőképzésre, felnőttképzésre, sportszakmai felmérések és sporttudományos kutatások területére, a sportmenedzser képzésre, valamint a lovassport specifikus sporttudományos konferenciák és továbbképzések szervezésére terjed ki.

A megállapodás értelmében az együttműködés felöleli a lovassport szinte valamennyi szakágát, figyelembe véve a Kincsem Nemzeti Lovasprogram vonatkozó sportszakmai iránymutatásait.

MTA-TF megállapodás

MTA-TF megállapodás

Július 16-án csütörtökön délelőtt a Magyar Tudományos Akadémia Természettudományi Kutatóközpontja (MTA-TTK) és a Testnevelési Egyetem (TF) hosszú távú kutatásfejlesztési és innovációs együttműködési megállapodást kötött.

Keserű György, az MTA TTK főigazgatója szerint két kiválósági központ fog most össze határterületi kutatásban a magyar sport területén. Mocsai Lajos rektor elmondta, hogy a motorikus képességek fejlesztésének a személyiség fejlesztésen túl, ma már nemzetgazdasági jelentősége is van. Csépe Valéria, az MTA-TTK MRI-beruházásnak MTA elnöki megbízottja a tanulási képességek, az érzelmi motiváció és a mozgás kapcsolatának kutatási területét hangsúlyozta. Vidnyánszky Zoltán az MTA TTK Agyi Képalkotó Központjának vezetője, az új MRI módszerek sporttudományok területén történő alkalmazási lehetőségeiről beszélt, és arról, hogy az Agyi Képalkotó Központban minden rendelkezésre áll az MRI módszerek egyes sportágak specifikus szempontjainak megfelelően történő továbbfejlesztéséhez. Tóth Miklós, a TF professzora úgy vélekedett, hogy a magyar élsportolók vizsgálata, egyfajta Forma-1  terület, amelyben nyert eredmények a jövőben a mindennapi életre lesznek lefordíthatóak. A hazai tudományos életben első alkalommal történik meg, hogy a Magyar Tudományos Akadémia vezető kutatóhelye hivatalosan is kifejezi érdeklődését a stratégiai ágazatnak tekintett sportkultúra iránt.

MTA-TF megállapodás

Vidnyánszky Zoltán (az MTA TTK Agyi Képalkotó Központjának vezetője), Csépe Valéria (az MTA-TTK MRI-beruházásnak MTA elnöki megbízottja), Keserű György (a Magyar Tudományos Akadémia Természettudományi Kutatóközpont főigazgatója), Mocsai Lajos (a Testnevelési Egyetem rektora), Sterbenz Tamás (a Testnevelési Egyetem általános rektorhelyettese) és Tóth Miklós (tanszékvezető egyetemi tanár, az MTA doktora).

A Mozgás Éjszakája

A Mozgás Éjszakája

Az idén is kirobbanó sikert hozott a második alkalommal megrendezett „A Mozgás Éjszakája” rendezvény, amelyet a Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet a Testnevelési Egyetemmel együttműködve szervezett meg. A több mint tizenhat sportágat felvonultató éjszakai szabadidősport-fesztiválon legalább 20 ezer ember vett részt.

A Mozgás Éjszakája

Jó volt ismét ilyennek látni a Hősök terét – ez volt az egyik leggyakoribb megállapítás szombatról vasárnapra virradóra a Városligetben. A második A Mozgás Éjszakáján legalább 20 ezren vettek részt. A zumbások, salsások és a tollasozók szinte teljesen megtöltötték a teret, és a Városliget környező sétányain is hömpölygött a futók, kerékpárosok, a sportolni vágyók tömege. Az eseményt a Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet a Testnevelési Egyetem támogatásával szervezte meg. Az együttműködés részeként 147 hallgató segítette a lebonyolítást.

Az éjszakai eseménysorozatot Navracsics Tibor sportért felelős EU biztos, Török Krisztina, a NEFI főigazgatója, valamint Mocsai Lajos, egyetemünk rektora nyitotta meg, aki a rekreációs sport egészségmegőrző szerepéről beszélt.

A Mozgás Éjszakáján több mint tizenhat sportágat, mozgásformát próbálhattak ki az érdeklődők. Rendkívül látványos volt, ahogy a sárkányhajók szelték a Városligeti tó vizét. Dr. Irmai István, a Rekreáció tanszék vezetője irányította a helyszínt, ahol közel 3000-en kóstolhattak bele a különböző vízi sportokba.

Az idén az eseményt a határokon átívelő, Déva-Budapest közötti adománygyűjtő futás előzte meg. A futók a Dévai Szent Ferenc Alapítvány gyermekotthonainak gyűjtöttek. Az ide érkező gyerekek egyhetes sport és szabadidős programjait rekreáció szakos hallgatóink és kollégáink (Grandpierre Judit, Pécs Eszter) szervezték.

A rendezvény főszervezői  között volt egyetemünk munkatársa, Lacza Gyöngyvér, a Rekreáció Tanszék docense, illetve korábbi hallgatója, Bordács Miklós is: „A szervezésbe fektetett rengeteg munka és éjszakázás abban a pillanatban megtérült, amikor újra megláttuk a Hősök terén együtt zumbázó emberek ezreit. Most már biztosak lehetünk abban, hogy a mozgás a legjobb bulik egyike. Büszkék vagyunk arra, hogy a rendezvény sportági helyszíneit többségében TF-et végzett kollégák irányították. Kiemelt köszönet illeti a mintegy százötven hallgatót, akik munkájukkal segítették a rendezvény lebonyolítását.”

fotó: Nemzeti Sport, Földi Attila

Evezős siker a Henley Royal Regattán

Evezős siker a Henley Royal Regattán

A világ legrégebbi nyílt evezős versenyén, a Henley Royal Regattán, amelynek első futamát 1839. március 26-án rendezték meg, Csepregi Gábor, a magyar evezős válogatott könnyűsúlyú evezőse második helyezést ért el.

Evezős siker a Henley Royal Regattán

Az idei évben a Királyi Regattára 526 egység nevezett 20 különböző versenyszámban. Gábor 80000 néző előtt a „The Diamond Challange Sculls” Kupáért kiírt versenyszám döntőjében, a kizárólag normálsúlyú indulókat tartalmazó mezőnyben egyedüli könnyűsúlyúként csak az új-zélandi Mahé Drysdale olimpiai és világbajnoktól szenvedett vereséget.

Az elért eredmény mellett külön örömünkre szolgál, hogy Gábor felkészülését Dr. Csende Zsolt, a TF Biomechanika, Kineziológia és Informatika Tanszék vezetője irányította, aki 2012-es Londoni Olimpia után újabb sportági területen bizonyította az elméleti ismeretek gyakorlati alkalmazásának jelentőségét a sporttudomány területén.

Egyetemünk nevében gratulálunk Csepregi Gábornak és Csende Zsoltnak az elért eredményért.

fotó: Che

ISSSS konferencia felhívás

ISSSS konferencia felhívás

Az International Society for the Social Sciences of Sport (ISSSS) "Sport in changing social, economic, political and cultural contexts" témájú, 7. nemzetközi konferenciájának a TF ad otthont 2015. november 12-14 között.

A magyar résztvevőknek nagyon kedvezményes (90 euro) regisztrációs díjú konferenciára július 15-ig lehet absztrakttal jelentkezni. Várjuk az előadásokat a sporttörténet, a sportpszichológia, a sportpedagógia, a sportfilozófia, a sport-közgazdaságtan, a sportmenedzsment, a sportmarketing, a sportszociológia, a rekreáció és a sportturizmus területeiről! A szervezők a szerzőknek a teljes tanulmány (a konferencia időpontjáig történő) beküldése esetén publikációs lehetőséget is biztosítanak.

Részletes információk itt.

TF-es hallgató képviselte az OTDK Sporttudományi Szekcióját

TF-es hallgató képviselte az OTDK Sporttudományi Szekcióját

Június 16-án hatodik alkalommal került sor az Akadémia Kistermében az OTDT TDK Prezentációs-díj Versenyre. A versenyre azok kaptak meghívást, akik az idei OTDK szekcióiban kiemelkedő előadást, illetve magas színvonalú prezentációt mutattak be, és ott ezért külön díjban részesültek.

Kollégáink a Sportszociológiai Világkongresszuson

Kollégáink a Sportszociológiai Világkongresszuson

A Társadalomtudományi Tanszék három munkatársa, Földesiné dr. Szabó Gyöngyi, dr. Gál Andrea és dr. Dóczi Tamás nagy sikerű előadást tartott a Nemzetközi Sportszociológiai Társaság megalakulásának fél évszázados jubileuma alkalmából rendezett Sportszociológiai Világkongresszuson, Párizsban, tovább öregbítve ezzel a Testnevelési Egyetem és a magyar sportszociológia nemzetközi elismertségét.

A Világkongresszus egyik kiemelkedő eseménye volt a Találkozás a legendákkal címet viselő parti, ahol az ISSA vezetése és a résztvevők melegen ünnepelték a Társaság jelenlévő négy tiszteletbeli tagját, közöttük Földesiné Szabó Gyöngyit.

Kollégáink a Sportszociológiai Világkongresszuson

Újabb együttműködési megállapodás

Újabb együttműködési megállapodás

Együttműködési megállapodást kötött a Testnevelési Egyetem (TE), az Országos Sportegészségügyi Intézet (OSEI) és a GenePointPlus Magyarország Kft., amelynek értelmében segítik egymás kutatási munkáját a genetikai és egyéb, biomarkereken alapuló mintagyűjtemények adatbázisának kialakításában.

TE-OSEI-GenePointPlus együttműködési megállapodás

A nagyszabású terv fontos eleme, hogy a kutatások eredményeit hazai és nemzetközi szinten is publikálják a felek. Az együttműködési megállapodást Mocsai Lajos, a TE rektora, prof. dr. Koller Ákos, a TE tudományos rektorhelyettese, dr. Soós Ágnes, az OSEI főigazgató főorvosa, valamint Gyulai Lászlóné, a GenePointPlus Magyarország Kft. ügyvezetője írta alá.

Automatikus vázlat

Automatikus vázlat

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!