;>
Archívum

2011.

Bronzérem a tamburello EB-n

Bronzérem a tamburello EB-n

Örömmel tudatjuk, hogy a két éve a TF-en is meghonosodott új sportág, a tamburello Európa Bajnokságát hétvégén Gödöllőn rendezte meg a Szövetség, kilenc ország részvételével. Az EB-n szép magyar siker született, a női válogatott 3. helyen végzett. A négy fős csapatból ketten a TF hallgatói: Kaszó Zsófia és Kozári Zsuzsa.

Több TF-es játékos segített az esemény szervezésében, amiről több TV is tudósított.

Gratulálunk a magyar csapatnak és a szervezőknek!

Ülésezett az MSTT európai uniós szakbizottsága

Ülésezett az MSTT európai uniós szakbizottsága

A Magyar Sporttudományi Társaság EU szakbizottsága, 2011. november 30-án a TF Kistanács termében ült össze, hogy a résztvevők formális és informális keretek között beszélgessenek a magyar EU elnökség tapasztalatairól illetve EU sportot, sporttudományt érintő aktualitásairól. Dr. Farkas Péter, a szakbizottság elnöke, a TF Társadalomtudományi Tanszékének docense gondolatébresztő köszöntőjét Göntér Krisztina és Veress Réka előadása követte. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Sportért Felelős Államtitkárságának munkatársai röviden összefoglalták a magyar elnökség vége óta – vagyis az utóbbi öt hónapban – a sport területén bekövetkezett változásokat, melyek közül kétségkívül a legnagyobb az unió 2014-2020-as költségvetésének kidolgozása. Történelmi eredmény, hogy a Bizottság által előterjesztett hétéves költségvetési keretben először szerepel elkülönített összeg a sport alprogram számára. 15,2 milliárd eurót irányoztak elő az integrált oktatási, képzési, és ifjúságpolitikára, melynek körülbelül 1%-a lesz majd a sportszektoré. A költségvetés javaslatát a Tanácsnak és a Parlamentnek is jóvá kell még hagynia, de az előjelek kecsegtetőek.

A két hölgyet egy újabb hölgy követte az előadások sorában: Joó Kinga, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság tanácsnoka beszélt a konzultatív testület munkájáról, ahol ő a családpolitikai kérdések szakértője. A sport szempontjából is fontos azonban munkája, hiszen nemrégiben nyújtott be egy módosító indítványt a testülethez, azzal az ötlettel, hogy a költségvetési javaslatban is szereplő „kettős karrier” szerepeljen az anyagban. A hazai szakemberekkel közösen készített indítványt a testület elfogadta, ez is jó példa arra, hogy milyen fontos, hogy a sport területének minden európai uniós intézményben legyen gazdája.

A sportolók kettős karrierjének kérdését – azaz az élsportolók továbbtanulásra való ösztönzését, valamint a sportkarrier után a civil életben való elhelyezkedést – kiemelten támogatja a sportos pályázatokat kezelő európai bizottságbeli sport iroda. Nagyon helyesen! A soron következő előadó, Balogh Gábor olimpiai ezüstérmes öttusázónk, miniszterelnöki spottanácsadó, szintén érintett e programban, éppen egy tanóráról érkezett az ülésre, hiszen a TF levelező tagozatos hallgatója. Ő a miniszterelnök úr elé tárt elképzeléseiről tájékoztatta a hallgatóságot, beszélt az utánpótlás-nevelés fontosságáról, a sport fiatal bázisának növeléséről, valamint a sport-szakközépiskolák, illetve sportkollégiumok ötletéről is.

A három előadás utáni kérdések-válaszok szekcióban érdekes viták kezdtek kialakulni, melyeket a felek folytattak az ülést követően, azonban öt perc után folytatódott az előadások sora. Két TF-es prezentáció volt még hátra a programból: Bardocz-Bencsik Mariann, a Stratégiai és Nemzetközi Igazgatóság munkatársa az eddigi EU-s pályázati rendszerről, a magyar szervezetek sikeres szerepléséről tartott összefoglalót. Az „Előkészítő intézkedések a sport területén” pályázat három kiírást élt meg, és összesen 42 konzorciumot támogatott az Európai Bizottság. Nagyon szép eredmény, hogy a 42 nyertes konzorcium közül 12-ben szerepelt magyar intézmény partnerként. A legaktívabb a TF volt, aki négy pályázatban is aktív konzorciumi tag. Ezek közül három még mindig fut, a negyedik – vagyis kronológiailag első –záró konferenciáját pedig a TF szervezte márciusban. A három futó pályázatban a TF részéről részt vevő kollégák majdnem mind jelen voltak az ülésen, így a leghitelesebb forrásból hallhattunk információkat a projektek alakulásáról. A Bizottság így már jól ismeri a magyar partnereket, és joggal reménykedhetünk, hogy 2014-től, amikor már tekintélyesebb összegek kerülnek szétosztásra, szintén sikeresen szerepelünk a pályázatokon.

Utolsó előadónk dr. Kozsla Tibor, a TF stratégiai és nemzetközi igazgatója volt. Ő a már említett kettős karrier témakörével foglalkozó European Athlete as Student hálózat nemrég megválasztott elnökeként tartott előadást a téma fontosságáról. Mint elmondta, a 2007-ben kiadott Sportról szóló fehér könyv is foglalkozott már a kérdéskörrel, tehát a téma nem új keletű. Felhívta a figyelmet arra, hogy a 2014-től meghirdetésre kerülő pályázatok kiírásában is biztosan szerepelni fog a terület, így mindenkinek hasznos volt megismerkednie a fogalommal.

Dr. Farkas Péter az utolsó előadást követően ismét eszmecserére buzdította a hallgatóságot, akik az ülés hivatalos zárása után is folytatták a beszélgetést.

[nggallery id=135]

Berlinben ülésezett az EAS végrehajtó bizottsága

Berlinben ülésezett az EAS végrehajtó bizottsága

Dr. Kozsla Tibor elnök vezetésével december 1-jén és 2-án Berlinben tartotta az évben utolsó rendezvényét az European Athlete Student hálózat. A szervezet szeptemberben megválasztott elnöke, karunk stratégiai és nemzetközi igazgatója számos új ötletet, a következő évek stratégiájának sarokpontjait vázolta fel a bizottságnak.

Dr. Kozsla Tibor bemutatja az  általa kidolgozott EAS-t népszerűsítő előadást

A tagok egyetértéssel fogadták az ötleteket, melyekhez feladatokat rendeltek, és megosztoztak rajtuk. A komoly munka után „szakmai” kikapcsolódásban volt részük Jörg Foster házigazda jóvoltából: a férfi röplabda Bundesliga egyik rangadójára látogattak el, hogy kikapcsolódjanak.

Jörg Foster házigazda mond köszöntőt az ülésen

Nem hiába a munka: sportolói „kettős karrier” intézményét zászlajára tűző EAS pontosan látja, hogy most lehetősége lesz a térnyerésre, arra, hogy az Európai Bizottság háttérintézményévé váljon a területen. A Bizottság által javasolt 2014-2020-as költségvetési keretben ugyanis az integrált oktatási, képzési és ifjúságpolitikára szánt összeg (16,2 mrd Euró) mintegy 1%-a fog jutni a sport alprogramra. Az alprogramon belül pedig nevesítették a kettős karriert, mint támogatandó területet. Így az EAS-ra jövőre sok feladat vár: egy, az innovatív sportszervezés területén nyertes európai uniós pályázati konzorciumban fog dolgozni nemzetközi partnerekkel; tanulmányutat szervez májusban Svédországba; és természetesen képviselteti magát a főbb európai uniós eseményeken, mint amilyen az Európai Sportfórum lesz 2012 szeptemberében Cipruson.

Bardocz-Bencsik Mariann

Hidratáció a klinikai és a sportági gyakorlatban

Hidratáció a klinikai és a sportági gyakorlatban

A Magyar Sporttudományi Társaság Sporttáplálkozási Szakbizottsága, a Magyar Olimpiai Bizottság, a Magyar Edzők Társasága és a Coca-Cola Testébresztő tisztelettel meghívja a Hidratáció a klinikai és a sportági gyakorlatban szakmai konferenciára, ahol többek között eladást tart professzor Ron Maughan, aki már több, mint 250 konferencia prezentációt tartott a hidratáció témakörében.

Helyszín: Magyar Sport Háza, I. emeleti konferenciaterem Idpont: 2011. december 7. szerda, 13:00-18:00

A nagy érdekldésre tekintettel a részvételhez regisztráció szükséges amit itt tehet meg!

A konferencia programja

  • 12:00-13:00 Regisztráció és büfé
Hidratáció a klinikai gyakorlatban - moderátor: Martos Éva
  • 13:00 Köszöntő: Tóth Miklós (Magyar Sporttudományi Társaság, elnök)
  • 13:05 A só-vízháztartás szabályozása Rosivall László (Semmelweis Egyetem Kórélettani Intézet)
  • 13:25 A vízháztartás integritásának jelentősége krónikus vesebetegségben Kiss István (Semmelweis Egyetem Geriátriai Tanszéki Csoport, Szent Imre Kórház Nephrologia-Hypertonia Profil)
  • 13:45 A folyadékbevitel szerepe az elhízás kezelésében Pados Gyula (Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság)
  • 14:05 Volumenpótlás az intenzív terápiában Pénzes István (Semmelweis Egyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika)
  • 14:25 A hidratáció jelentősége az idősödésben Iván László (Semmelweis Egyetem Kútvölgyi Klinikai Tömb)
  • 14:45-15:15 Uzsonnafogadás
Hidratáció a sportági gyakorlatban
  • 15:15 Developing a personal hydration plan for athletes /Egyénre szabott folyadékpótlás kialakítása sportolóknál Ron Maughan (School of Sport, Exercise and Health Sciences, Loughborough University United Kingdom)
  • 15:45 Kérdések, vita, konzultáció
  • 16:00 A folyadékpótlás alapjai sportolóknál Martos Éva (Magyar Sporttudományi Társaság, Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet)
  • 16:20 Dehidráció és rehidráció a súlycsoportos sportágak gyakorlatában Jákó Péter (Magyar Sportorvos Társaság)
  • 16:40 Hitek és tévhitek a folyadékpótlásban Gódor-Kacsándi Anna, Zentai Andrea, (Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet)
  • 17:00 Folyadékpótlás egy „IRONMAN” gyakorlatában Kropkó Péter (triatlonista, ötvenegyszeres Ironman)
  • 17:15 Folyadékpótlás egy gyakorló sportorvos szemével Komka Zsolt (Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar)
  • 17:30 Kérdések, vita, konzultáció
A részvétel ingyenes! Tolmácsolás biztosított! A férőhelyek számára való tekintettel, részvételi szándékát kérjük visszajelezni december 6. 16:00-ig on-line (www.sporttudomany.hu) vagy e-mailen (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.)!

A részvétel a Gerevich, Bay Béla ösztöndíj, a Héraklész -, a Sport XXI. és a Patrónus programban részesülők számára kötelező!

TFSE judo siker

TFSE judo siker

A TF óriási fölénnyel nyerte a 2011/12 tanévi Judo Magyar Egyetemi és Főiskolai Országos Bajnokságot. 2011.11.21-én a BHSE Judo Termében 25 egyetem és főiskola 156 versenyzője küzdött meg a bajnoki címekért.

TFSE Judo (MEFOB 2011)

Karunk az összesített pontversenyben 149 pontjával, többet ért el, mint az őt követő hat csapat együttvéve. A TF csapatában a legkülönbözőbb sportágakból vettek részt a hallgatók a küzdelmekben. Német, belga és lengyel Erasmus hallgatóink is csatlakoztak versenyzőinkhez.

TFSE Judo (MEFOB 2011)

Szabó Melinda világbajnok!

Szabó Melinda világbajnok!

Szabó Melinda IFBB fitness világbajnokSzabó Melinda, a TF rekreáció szakos hallgatója sok sikert ért el az év rangos fitnesz versenyein, és szereplését a világbajnoki cím megszerzésével koronázta meg.

Gratulálunk!

(fotó: Szabó Melinda Facebook oldala)

Gunda András a GYGYOE új elnöke

Gunda András a GYGYOE új elnöke

Gunda András lett a GYGYOE elnökeNagy megtiszteltetés érte Egyetemünket!

A gyógytestnevelő tanár szak tantárgy és iskolateremtő szakvezetőjét, Dr. Gunda András tanár urat a Gyógytestnevelés a Gyermekekért Országos Egyesület november 25-én közel 70 %-os eredménnyel elnökévé választotta.

Ezzel megteremtődött annak a feltétele, hogy a Magyar Testnevelő Tanárok Országos Egyesülete és a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kara közötti partnerségi kapcsolathoz a GYGYOE is kapcsolódjón, és létrejöhessen az országban egyedüli mintaként a testkultúrális civil szervezetek és a legkiemelkedőbb képző intézmény közötti szinergia kapcsolat.

Gratulálunk Gunda tanár úrnak, és hasonló eredményes munkát kívánunk számára, mint amilyet az elmúlt 36 évben a TF érdekében kifejtett.

Dorogi László PhD házi vitája

Dorogi László PhD házi vitája

Értesítjük Önöket arról, hogy Dorogi László PhD hallgató házi vitájára kerül sor 2011. november 30-án, 15 órakor a Tanácsteremben. Az értekezés címe: A fogyatékos személyek teljesítménysportja és annak hatása a sport különböző színtereire. Témavezetője: Dr. Bognár József, egyetemi docens.
NSSZ digitális konferencia

NSSZ digitális konferencia

Meghívó a Nemzeti Sportszövetség I. digitális konferenciájára.

Hely: Magyar Sport Háza

Időpont: 2011. december 1. 10.00 – 13.00, I. emeleti konferencia terem

A konferencia szervezője: Nemzeti Sportszövetség és Nemzeti Erőforrás Minisztérium Sportért Felelős Államtitkársága

Téma: Kooperációk és szinergiák a megváltozó magyar sportban – sportszakmai kerekasztal beszélgetés. Alcím: Tudásfejlesztés a XXI. században.

Szlogen: A legfontosabb értékünk sportszakembereink szakmai tudása!

Program

  • 10.00 – 10.10 Megnyitó, köszöntések
    • Dr. Berényi János NSSZ alelnöke, olimpiai szekció vezetője
    • Bardóczy Gábor főosztályvezető, Nemzeti Erőforrás Minisztérium
  • 10.10 – 11.40 Vitaindító előadás és hozzászólások
    • Olimpiai sportágak lehetséges szakmai kapcsolatai - Dr. Berényi János NSSZ alelnöke, olimpiai szekció vezetője
    • Sport, mint stratégiai ágazat - Molnár Zoltán főtitkár, Magyar Olimpiai Bizottság
    • A nem olimpiai sportágak új fejlesztési filozófiája - Dr. Leyrer Richárd alelnök, Nemzeti Sportszövetség nem olimpiai sportágak szekciójának vezetője
    • A sport tényleges Egésszé válása - Monspart Sarolta elnök, Nemzeti Szabadidősport Szövetség
    • Sportoló értelmiség – Sportértelmiség - Dr. Vincze Pál alelnök, Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség
    • A diáksport lehetőségei - „sikerélménykultúra”, együttműködések - Szlatényi György főtitkár, Magyar Diáksport Szövetség
    • Utánpótlássport sportszakmai kapcsolódási pontjai - Dr. Szabó Tamás főigazgató, Nemzeti Sport Intézet
    • Kötelező sportszakember továbbképzés ideája - Köpf Károly főtitkár, Magyar Edzők Társasága
    • Testnevelők korszerű tudása és megújuló gyakorlata - Dr. Istvánfi Csaba elnök, Magyar Testnevelő Tanárok Országos Egyesülete
    • Sportszakmai hálózat szükségessége - Dr. Gál László titkár, Testnevelési és Sporttudományi Szakmai Kollégium
    • Sporttudományos alapokon történő döntési alternatívaállítás - Dr. Tóth Miklós elnök, Magyar Sporttudományi Társaság, Semmelweis Egyetem TSK, dékán
  • 11.40 – 13.00 kerekasztal beszélgetés, kérdések – válaszok. Kérdések feltehetők a konferencia alatt: az NSSZ honlapján, vagy a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen, vagy SMS-ben a 06-30-4240036 telefonszámon. Moderátor: Györfi János stratégiai főtanácsadó, Nemzeti Sportszövetség
  • 13.00 Digitális konferencia zárása
  • 13.05 Büféebéd

Volunteering in Sport, 4. workshop

Volunteering in Sport, 4. workshop

2011. november 16-17-én került megrendezésre az Európai Unió finanszírozásával a Volunteering in Sport projekt negyedik workshopja Potsdam városában.

Karunkat a projektben a Sportmenedzsment és Rekreáció tanszék két oktatója, dr. Onyestyák Nikoletta és dr. Géczi Gábor képviseli, akik ezúttal is aktívan segítették a workshop munkáját.

Az első munkanapon két nagy téma került megvitatásra. Az egyik a résztvevő országokban működő sportszervezeti struktúrák és a sportklubokban az operatív irányítást végző vezetői pozíciók összehasonlítása és értékelése, a másik a sporthoz kötődő képzési, oktatási rendszerek bemutatása volt. Emellett az Európai Unió részéről bemutatásra kerültek bizonyos aktuális sportfinanszírozási lehetőségek és az oktatás területén futó EU-s projektek.

A második munkanapon a házigazdák megismertették a résztvevőkkel a nemrégiben kidolgozott online club információs rendszerüket, mely nagyban segíti a club menedzsmentet, a belga partnerek pedig online könyvelési rendszerüket ismertették, melyet kifejezetten a sportszervezetek számviteli tevékenységének a támogatására fejlesztettek ki. Ezt követően P2P (partner to partner) egyeztetések folytak a partnerek között, ennek keretében a német és a szlovák partnerekkel a további együttműködés lehetőségei kerültek megvitatásra.

A projekt keretében való workshop februárban Cipruson folytatódik, majd a projekt lezárására májusban kerül sor Brüsszelben, ahol projektvezető a zárójelentést az Európai Bizottság elé terjeszti.

Bővebb információ és képgaléria: http://www.volunteeringinsport.eu

Projektek

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!