• Elhunyt Györfi János elnöki tanácsadó

    Életének 64. életévében elhunyt a Testnevelési Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnökének tanácsadója, Györfi János kézilabda-mesteredző, a TFSE kézilabda-szakosztályának szakmai igazgatója.

  • Társfinanszírozási kritériumokat dolgozott ki a TF-es érintettségű Meter Matters EU-s projekt

    Csaknem két éven át zajlott a Meter Matters elnevezésű Erasmus+ projekt, amelynek magyar olimpiai bajnokok részvételével tartott, kerekasztal-beszélgetéssel egybekötött záróeseményét a program egyik partnerintézményében, a TF-en tartottak.

  • Nagy volt az érdeklődés az Egészségnapon a TF-en

    Április 16-án a Healthy Campus jegyében rendezték meg a TF Egészségnapját. Az esemény elsődleges célja az volt, hogy egészségtudatosabb szemléletre buzdítsa az intézmény hallgatóit, dolgozóit és a kerületi lakosokat.

  • Szeptembertől ismét inkluzívsportoktató-képzés a TF-en!

    Ekler Luca vágya, hogy minél több szakember helyezkedjen el a parasport területén.

  • Resperger Viktória: „Új időszámítás kezdődik a tanszék életében”

    Ambiciózus tervekkel lát neki a munkának dr. Resperger Viktória, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Pszichológia és Sportpszichológia Tanszékének frissen kinevezett vezetője.

  • Felavattuk a TF100 Falat

    Fotókiállítás-megnyitóval egybekötött sajtónyilvános eseményen, ünnepélyes keretek között leplezték le a TF meghatározó oktatói, hallgatói, személyiségei közül huszonötöt megjelenítő TF100 Falat szerda délután az aula előterében.

  • Egy estére a TF-re „költözött” Máramaros megye és az erdélyi sporttörténet

    „Máramaros és a magyar sporttörténet” címmel rendeztek csütörtökön kiállítással, könyvbemutatóval, filmvetítéssel és kerekasztal-beszélgetéssel egybekötött baráti találkozót a TF-en.

Fair play-díjat javasol a Magyar Úszószövetség a TF-en tanuló Horváth Dávidnak
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. április 19.

Jó eredményekkel és sportszerű cselekedettel tért vissza versenyzőként az uszodába Horváth Dávid.

Elhunyt Györfi János elnöki tanácsadó
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. április 18.

Életének 64. életévében elhunyt a Testnevelési Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnökének tanácsadója, Györfi János kézilabda-mesteredző, a TFSE kézilabda-szakosztályának szakmai igazgatója.

Társfinanszírozási kritériumokat dolgozott ki a TF-es érintettségű Meter Matters EU-s projekt
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. április 18.

Csaknem két éven át zajlott a Meter Matters elnevezésű Erasmus+ projekt, amelynek magyar olimpiai bajnokok részvételével tartott, kerekasztal-beszélgetéssel egybekötött záróeseményét a program egyik partnerintézményében, a TF-en tartottak.

Meghívó Nemzetközi Tudományos Diákköri Konferenciára
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. április 17.

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem 2024. április 24-26. között rendezi meg a hallgatók számára életre hívott, hosszú múltra visszatekintő, immár 24. Nemzetközi Tudományos Diákköri Konferenciát.

Nagy volt az érdeklődés az Egészségnapon a TF-en
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. április 17.

Április 16-án a Healthy Campus jegyében rendezték meg a TF Egészségnapját. Az esemény elsődleges célja az volt, hogy egészségtudatosabb szemléletre buzdítsa az intézmény hallgatóit, dolgozóit és a kerületi lakosokat.

Megjelent Koller Ákosék szakcikke a világhírű Scientific Reportsban
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. április 17.

Fiatal nőkben a nagyobb intenzitású fizikai aktivitás a Covid-19 fertőzés idején és után csökkenti a mentális és neurológiai tüneteket.

Végső búcsút vettünk Morvai Attilától
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. április 16.

A TF egykori gondnoka, Morvai Attila 83 éves korában hunyt el, temetését április 15-én tartották a gödöllői városi köztemetőben.

Nívós konferencián vett részt több TF-es kötődésű edzőlegenda
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. április 15.

A hétvégén a budai Várnegyedben megrendezett sporttudományos és innovációs konferencián kerekasztalvendégként volt jelen prof. dr. h. c. Mocsai Lajos kuratóriumi elnök és a TF-en is oktató dr. Kemény Dénes, illetve dr. Rátgéber László.

Eseménynaptár


# Társadalmi Kapcsolatok Iroda

Március utolsó napjaiban ismét üdvözölték egymást a TF Masters Club tagjai a Róma teremben.

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem 2024. április 16-án tartja Egészségnapját, amelynek elsődleges célja, hogy az intézmény hallgatóit, dolgozóit, sőt a kerületi lakosokat is tudatosabb, egészségorientált szemléletre bírja.

Május második felében újra útra kel a TF-es zarándokcsapat, hogy – TF zászló kíséretében – ellátogasson az erdélyi zarándokkörútra és a csíksomlyói búcsúra.

Egyetemünk ruhagyűjtő konténer kihelyezésével igyekszik megfelelni a Healthy Campus projekt környezetre, fenntarthatóságra és társadalmi felelősségvállalásra vonatkozó kritériumainak.

December 8-án zenés vetélkedőt rendezett a Társadalmi Kapcsolatok Iroda (TKI) a Velencei Rekreációs és Vízitelepen, ahol a közös vacsora után hat csapat versengett az értékes jutalmakért a hangjegyes mécsesekkel és egyéb zenés kellékekkel dekorált lobbyban.

A K1 épületben található, eddig kihasználatlan A/324-es szoba mostantól közösségi helyiségként működik.

December 1-én délben az aulában gyűltek össze a TF munkatársai, hogy forralt bor és finom sütemény mellett együtt díszítsék fel az egyetem négyméteres karácsonyfáját.

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem és a Sportos Cukorbetegek Egyesülete szeretettel meghívja önt a Diabétesz Világnap alkalmából szervezett családi napra és szűrőprogramra.

Hallgatók, dolgozók és alumnitagok is részt vettek a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem október 12-i egész napos rendezvényén, amelynek középpontjában a mentális egészség állt.

Súlyos műtét után otthonában vehette át aranydiplomáját Ducza Anikó egykori olimpikon.

A nagy sikerre tekintettel ebben a félévben is megrendezték a házi sportlövőbajnokságot a TF dolgozói és hallgatói számára. A népes és lelkes mezőny reggeltől estig igyekezett helytállni a lőállásban.

Április 20-án, csütörtök délután állapotfelméréssel egybekötött ingyenes szűrésen vettek részt a TF munkatársai. Az egészségnap keretében megtartott esemény a Társadalmi Kapcsolatok Irodájának rendezvénye volt.

Egészségnapokat szervez a Társadalmi Kapcsolatok Iroda április 20-án és 21-én az egyetem aulájában. A kétnapos esemény során minden TF-dolgozónak lehetősége nyílik arra, hogy szűrővizsgálaton és állapotfelmérésen vegyen részt több mint tíz állomáson.

Március 29-én ismét találkoztak a közel egy éve alakult TF Masters Club tagjai a Róma teremben. Az immáron a Társadalmi Kapcsolatok Irodához tartozó és szervesen az Alumni tevékenységekhez kapcsolódó események célja, hogy elősegítsék a rendszeres kapcsolattartást a nyugdíjas TF-oktatókkal, valamint aktív közösségként működve lehetőséget adjanak az egyetemmel kapcsolatos friss információk megosztására és az ezekkel kapcsolatos diskurzusokra.

Április 3-án elindult a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Nemzetközi Edzőképző Tanfolyamának tavaszi kurzusa (NET 2023), amelyen 15 külföldi hallgató vesz részt.

A múlt hét péntekén egyetemünk adott otthont az 1967-ben végzett, aranydiplomás Somorjai László nyugalmazott testnevelő tanár és edző 80. születésnapja köszöntésének, melyre több mint 150 vendég érkezett, köztük TF-es Alumni tagok – elsősorban egykori évfolyamtársak –, valamint barátok és sportbéli ismerősök.

Március 3-án egyetemünk több mint 100 munkatársa szórakozott együtt a Társadalmi Kapcsolatok Iroda (TKI) által szervezett „Újra együtt!” tavaszváró retróbulin a velencei Vízisport és Rekreációs Központban. A tombolasorsolásból befolyó pénzösszeggel a TF is támogatta a török nagykövetség által indított adománygyűjtést, mellyel a februári földrengés károsultjainak veszteségeit szeretnék enyhíteni. 

Nőnap alkalmából köszöntöttük a TF hölgy tanárait és dolgozóit az egyetem aulájában, de az arra „tévedő” női hallgatók sem maradtak ki az ünneplésből.

„A test-lélek-szellem harmóniája” mottó jegyében rendez női egészségnapokat a Társadalmi Kapcsolatok Iroda március 7-8-9-én a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen. 

A Baptista Szeretetszolgálat idén 19. alkalommal gyűjt karácsonyi ajándékot a rászoruló gyermekek számára – először a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen.

Projektek

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!