• Telt ház a Magyar Úszószövetség Országos Edzői és Oktatói Konferenciáján a TF-en

    A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem adott otthont szombaton a MÚSZ egyik kiemelkedő szakmai konferenciájának, amelyet még – ahogy ő fogalmazott – az előző évezredben dr. Tóth Ákos, a TF korábbi tanszékvezetője, volt szövetségi kapitány hívott életre.

  • Elhunyt Györfi János elnöki tanácsadó

    Életének 64. életévében elhunyt a Testnevelési Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnökének tanácsadója, Györfi János kézilabda-mesteredző, a TFSE kézilabda-szakosztályának szakmai igazgatója.

  • Társfinanszírozási kritériumokat dolgozott ki a TF-es érintettségű Meter Matters EU-s projekt

    Csaknem két éven át zajlott a Meter Matters elnevezésű Erasmus+ projekt, amelynek magyar olimpiai bajnokok részvételével tartott, kerekasztal-beszélgetéssel egybekötött záróeseményét a program egyik partnerintézményében, a TF-en tartottak.

  • Nagy volt az érdeklődés az Egészségnapon a TF-en

    Április 16-án a Healthy Campus jegyében rendezték meg a TF Egészségnapját. Az esemény elsődleges célja az volt, hogy egészségtudatosabb szemléletre buzdítsa az intézmény hallgatóit, dolgozóit és a kerületi lakosokat.

  • Szeptembertől ismét inkluzívsportoktató-képzés a TF-en!

    Ekler Luca vágya, hogy minél több szakember helyezkedjen el a parasport területén.

  • Resperger Viktória: „Új időszámítás kezdődik a tanszék életében”

    Ambiciózus tervekkel lát neki a munkának dr. Resperger Viktória, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Pszichológia és Sportpszichológia Tanszékének frissen kinevezett vezetője.

  • Felavattuk a TF100 Falat

    Fotókiállítás-megnyitóval egybekötött sajtónyilvános eseményen, ünnepélyes keretek között leplezték le a TF meghatározó oktatói, hallgatói, személyiségei közül huszonötöt megjelenítő TF100 Falat szerda délután az aula előterében.

  • Egy estére a TF-re „költözött” Máramaros megye és az erdélyi sporttörténet

    „Máramaros és a magyar sporttörténet” címmel rendeztek csütörtökön kiállítással, könyvbemutatóval, filmvetítéssel és kerekasztal-beszélgetéssel egybekötött baráti találkozót a TF-en.

Tudományos együttműködés az Isztambuli Gedik Egyetemmel
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. április 22.

Március 17. és 27. között török partnerintézményünk, az Isztambuli Gedik Egyetemen fogadta a TF adjunktusát, dr. Ambrus Mírát, aki egy közös kutatási projekt keretében tartott szemináriumot és órákat.

Kosárlabda: hátrányban a TFSE-MTK a Vasas ellen
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. április 22.

Vereség a Vasastól, bravúr kell a TFSE-MTK-tól a továbbjutáshoz a női élvonalbeli kosárlabda-bajnokságban.

Telt ház a Magyar Úszószövetség Országos Edzői és Oktatói Konferenciáján a TF-en
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. április 21.

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem adott otthont szombaton a MÚSZ egyik kiemelkedő szakmai konferenciájának, amelyet még – ahogy ő fogalmazott – az előző évezredben dr. Tóth Ákos, a TF korábbi tanszékvezetője, volt szövetségi kapitány hívott életre.

Fair play-díjat javasol a Magyar Úszószövetség a TF-en tanuló Horváth Dávidnak
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. április 19.

Jó eredményekkel és sportszerű cselekedettel tért vissza versenyzőként az uszodába Horváth Dávid.

Elhunyt Györfi János elnöki tanácsadó
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. április 18.

Életének 64. életévében elhunyt a Testnevelési Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnökének tanácsadója, Györfi János kézilabda-mesteredző, a TFSE kézilabda-szakosztályának szakmai igazgatója.

Társfinanszírozási kritériumokat dolgozott ki a TF-es érintettségű Meter Matters EU-s projekt
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. április 18.

Csaknem két éven át zajlott a Meter Matters elnevezésű Erasmus+ projekt, amelynek magyar olimpiai bajnokok részvételével tartott, kerekasztal-beszélgetéssel egybekötött záróeseményét a program egyik partnerintézményében, a TF-en tartottak.

Meghívó Nemzetközi Tudományos Diákköri Konferenciára
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. április 17.

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem 2024. április 24-26. között rendezi meg a hallgatók számára életre hívott, hosszú múltra visszatekintő, immár 24. Nemzetközi Tudományos Diákköri Konferenciát.

Nagy volt az érdeklődés az Egészségnapon a TF-en
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. április 17.

Április 16-án a Healthy Campus jegyében rendezték meg a TF Egészségnapját. Az esemény elsődleges célja az volt, hogy egészségtudatosabb szemléletre buzdítsa az intézmény hallgatóit, dolgozóit és a kerületi lakosokat.

Eseménynaptár


# Hortobágyi Tibor

Prof. dr. h. c. Hortobágyi Tibor, PhD, a Kineziológia Tanszék kutatóprofesszora öt országot képviselő, tíz szerzőből álló nemzetközi konzorciumot vezetve publikált áttekintést a neves szaklapban, a Sports Medicine Openben.

Prof. dr. Hortobágyi Tibor, a TF Kineziológia Tanszékének kutatóprofesszora a sportorvoslás szakterületén vezető, legmagasabb impaktfaktorú (18,5) szakfolyóiratban publikált.

Szeretnél új, hiánypótló kutatásokban részt venni? Érdekel az egészséges öregedés és a testmozgás kapcsolata? Mesterfokozattal rendelkezők az alábbi három vadonatúj témában csatlakozhatnak prof. dr. Hortobágyi Tibor, a mozgástudományok nemzetközileg elismert szakembere kutatócsoportjához.

Prof. dr. h.c. Hortobágyi Tibor, a TF Kineziológia Tanszékének kutatóprofesszora január 1-től a Biomechanics nemzetközi szakfolyóirat főszerkesztőjeként tevékenykedik. A neves magyar kutatóprofesszor – aki dr. Justin Keogh-t követi a főszerkesztői székben – eddig a Neuromechanics szekciójának alapító-főszerkesztői tisztségét látta el.

„The impact of aerobic and resistance training intensity on markers of neuroplasticity in health and disease” („Az aerob- és állóképességfejlesztő-edzés intenzitásának hatása a neuroplaszticitás markereire egészség és betegség során”) címmel megjelent prof. dr. h.c. Hortobágyi Tibor, a TF Kineziológia Tanszék kutatóprofesszorának cikke a csaknem 12 impakfaktorú tudományos szakfolyóiratban, az Ageing Research Review-ban.

Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a 2022. szeptember 14. és 16. között sorra kerülő V. Sport és Innováció Konferencia egyik legnevesebb előadója lesz prof. dr. h.c. Hortobágyi Tibor. A konferencián a tudományos megalapozottságú sportrehabilitáció fontosságáról tart előadást a gyerektehetségek megőrzését is szem előtt tartva.

Április elején hírt adtunk róla, hogy a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Szenátusa prof. dr. Hortobágyi Tibort javasolta az Egyetem rektorának a Kineziológia Tanszék kutatóprofesszori állás betöltésére.

Projektek

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!