Archívum
2024. június
Hírek
Volt tanárunkra, Baska Józsefnére emlékezünk
2024. június 20-án a fasori református templomban gyűltek össze, akik végső búcsút kívántak venni Baska Józsefnétől, Magdától. A rokonok mellett megjelentek a régi barátok, kollégák, illetve korábbi tanítványok is.
Tudományos hírek
Meghívó az 53. Mozgásbiológiai Konferenciára
November 21-én és 22-én rendezik az 53. Mozgásbiológiai Konferenciát, amelyre szeretettel várják az érdeklődőket.
Hírek
Ötkarikás formaruhát kaptak a TF önkéntesei
Fontos szerepet töltenek be a TF önkéntesei az utcai sportok olimpiai kvalifikációs sorozatának Budapesti állomásán.
Hírek
Legyen iránytű a magyar példa az olimpiai nevelésben
Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke az Olimpiai Kvalifikációs Sorozat második, egyben záró állomása alkalmával Budapestre érkezett csütörtök délután. Rövid látogatása során az Olimpiai Értékek Iskolai Program (Olympic Values Education Program, OVEP) magyarországi működésébe is betekintést nyert. A tizenhárom állomáson a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem hallgatói közül ötvenen segítettek önkéntesként.
Hírek
Bemutatták az aktívéletmód-kutatás eredményeit
Hivatalos sajtótájékoztató keretében ismertették csütörtökön a Dr. Koltai Jenő Sportközpontban a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem szakmai támogatásával és közreműködésével készült hazai aktívéletmód-kutatás eredményeit.
Hírek
Az időseké volt a főszerep a TF jubileumi diplomaosztóján
Nyolcvankilencen kaptak oklevelet a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) szerdán megtartott jubileumi díszoklevél-átadó ünnepségén.
Hírek
A TF vezetőség után a Sport-táplálkozástudományi Központ munkatársai is Kölnbe látogattak
Igazi „win-win” kimenetelű az együttműködés a kölni Deutsche Sporthochschule Doppingprevenciós Kutató Központ és a TF Sport-táplálkozástudományi Központ Analitikai Laboratóriuma között.
Hírek
A kölni Német Sportegyetem és a Münsteri Egyetem is fogadja a Pannónia ösztöndíjasokat
A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem rektorát és rektorhelyettesét követően az NKI partnerkapcsolati koordinátora, Koppa Györgyi Kölnben és Münsterben járt, ahol megbeszélésen vett részt dr. Gerald Kinggel és Rosemary Dubbeldammal a két német egyetem nemzetközi kapcsolatokért felelős vezetőjével.
Hírek
A modern futócipő technológiájáról tart előadást Toni Arndt
Június 28-án a TF-en tart előadást Toni Arndt a fejlett futócipő-technológiáról és annak teljesítménynövelő hatásairól.
Hírek
Rekord a 2024-es Mozgás Éjszakáján!
Az idei esztendőre országos szabadidősport programmá nőtte ki magát a Mozgás Éjszakája, hiszen június 14-én Budapest mellett további 14 városban sportoltak egész éjszaka a résztvevők.