;>
Archívum

2015.

Teqball bemutató

Teqball bemutató

További jó hírrel is szolgálhatunk: december 11-én 9 órától a mentortanárok továbbképzésén a Teqball hazai képviselői bemutatót tartanak a D-teremben. A bemutatón a Teqball játék és edzés bemutatója mellett a kézilabda és kosárlabda sportágban is használható edzés és játékgyakorlatokat is bemutatják. Megismertetik továbbá az érdeklődőket a Teqtenisz játék gyakorlataival is. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

A megalakult TFSE Teqball szakosztályba történő jelentkezéseket Sütő Krisztián III. éves hallgatónál vagy ifj. Tóth János tanár úrnál tehetik meg az érdeklődők.

TF-es siker az I. teqball bajnokságon

TF-es siker az I. teqball bajnokságon

November 14-én rendezték az I. Teqball páros bajnokságot a Láng Sportcsarnokban.

TF-es siker az I. teqball bajnokságon

A Teqball Magyarország központjának munkatársai igazi profi körülményeket teremtettek a résztvevőknek. Egyetemünk Dr. és ifj.Tóth János támogatása mellett 3 férfi, 2 női és 2 vegyes hallgatói párossal képviseltette magát.

Két férfi párosunk, Sütő Krisztián és Novák Richárd, valamint Budavári Dániel és Feckó Regő, a két női és a vegyespárosaink csoportjukon belül egy győzelem, két vereséggel a 16-24. hely között végeztek. A Lengyel Béla (Szolnoki Máv Fc. NB II) és Szepessy Róbert (SZTK-ERIMA NB II) páros (mindketten osztatlan tanárképzés levelező szakának II. évfolyam hallgatói) az I. helyezést szerezte meg. A csapatvezetők véleménye alapján Lengyel Béla a legtechnikásabb játékos díját is elnyerte.

Nők:

  • 1. csapat: Kajdy Janka, Gyenes Adrien
  • 2. csapat: Juhász Fanni, Bende Claudia
Férfiak
  • 1. csapat: Sütő Krisztián, Novák Richárd
  • 2. csapat: Budavári Dániel, Feckó Regő
  • 3. csapat: Lengyel Béla, Szepessy Róbert
Vegyes:
  • Hadnagy Petra, Blázsovits Ádám
  • Szalkai Kitti, Kovács Zoltán
Minden párosunknak gratulálunk!

[nggallery id=293]

Gólyabálban voltunk!

Gólyabálban voltunk!

Csütörtök este 9-re szólt a meghívó a Club Play nevű szórakozóhelyre.

Kicsit elgondolkodtam, hogy mit vegyek fel, hiszen az évek során láttam már mindenfajta öltözetben megjelenő embereket a bálokon, de most – úgy tűnik -, hogy jól választottam: a hallgatók is szépen, elegánsabban felöltözve léptek be a terembe.

Mindenütt hallgatók fogadtak és segítettek eligazodni a helyszínen, amelynek beosztása kimondottan jónak bizonyult az eseményhez: volt szabad tér, volt emeleti rész, ahol kényelmes fotelokban üldögélve lehetett – kissé elkülönülve – beszélgetni, ha ehhez volt kedve valakinek és ahonnan remek kilátás nyílt a földszinti „színpadra”.

Rektor úr rövid megnyitója után indult a műsor, ami kimondottan jóra és változatosra sikeredett.

Gólyabál 2015

A nyitótánc különlegessége az volt, hogy bár hagyományos (frakkban és hosszú fehér) ruhában adták elő, a zene korántsem volt a megszokott klasszikus báli zene. Utána volt akrobatikus tánc, egy nagyon dinamikus, fiatalos utcai tánc-bemutató, amelyet hatalmas energiával adtak elő a fiatalok.  Ezután az Erasmus hallgatók közös tánc-produkciója következett, ami nagyon megmozgatta közönséget (különösen a török ikerpár break tánca!). Végül a temperamentumos tanár-diák tangó következett, stílusos ruhába öltözött kollégákkal és hallgatókkal (nagy siker volt!).

Mindeközben persze zajlott a Gólyabál szépségkirálynőjének és királyának választása is. A különböző szakok által delegált, legszebbnek ítéltek egy előzsűrizésen vettek részt a TF  Facebook csoport közösségi oldalán, és a döntőbe már csak 3 leány és 3 fiú került be. Végül a tanárokból, hallgatókból, a Rektori és Kancellári Hivatal munkatársaiból összeválogatott bizottság döntése alapján a TF Gólyabál szépségkirálynője idén Nagy Helga (osztatlan testnevelő-egészségfejlesztő-gyógytestnevelő) és királya Resberger  Richárd (rekreáció szakos hallgató) lett. Ők vitték el a pálmát, azaz a koronát (és a vele járó ajándékokat).

Majd kezdődhetett a tánc. Na, ekkor már kicsit nehézségbe ütközött a beszélgetés a hangerő miatt. Hamarosan néhány kolléga is ott ropta a táncot a parketten a hallgatókkal.

Éjfél felé indultam haza. Az utcán még jelentős számú hallgató jött velem szembe, akik a party részre jöttek csak el.  (Nem kis részben azért, mert aznap volt a norvég-magyar labdarúgó mérkőzés az EB-be jutásért, amit persze időnként mi is nézegettünk egy kitett nagyobb képernyős mobilon.)

A hallgatók becsültére mondva, másnap reggel 8 órakor elég sok olyan arccal találkoztam a folyosón, akiket éjfél körül ott hagytam a Playben. Fáradtan, de mosolyogva köszöntek jó reggeltet.

Úgy tűnik, hogy mindenki jól érezte magát a Gólyabálon!

[nggallery id=292]

In Memoriam Fekete Béla

In Memoriam Fekete Béla

In Memoriam Fekete BélaMegrendülve és megdöbbenve vettük tudomásul a megmásíthatatlant: kollégánk, barátunk, tanárunk, a Sportjáték Tanszék "Bélája" lassú, meggondolt lépteivel nem jön többet.

Tudtuk – de nem akartuk tudomásul venni – hogy beteg, nagyon beteg. Bíztunk erős szervezetében, az akaratában, az életszeretetében. De győzött az "ellenfél"!  A vereséghez vezető utat emelt fővel, méltósággal viselte.

A kezelések közötti időben még megtartotta az óráit, hiszen ez volt az élete. Amikor lemondott a tanításról, már tudtuk, hogy nagy a baj.

1974-ban, mint tanársegéd kezdte az oktatói munkát a Testnevelési Főiskolán. Középiskolai testnevelő tanár, egyetemi tanársegéd, majd adjunktus lett. Számos nemzetközi konferenciára kapott meghívást. Játékos pályafutása – junior és felnőtt válogatott – befejezése után hazai és külföldi csapatok edzőjeként tevékenykedett. Több éven keresztül volt sikeres edző Kuwaitban. Szakmai elismerésként 2003-ban TF Edzői Nívódíjat kapott. A kézilabda volt a mindene. A játék szeretetét kívánta mindenáron átplántálni hallgatóiba, játékosaiba.

Tanítványai tisztelték és félve szerették szigoráért, következetességéért, rendszeretetéért, pontosságáért. Csak annyit követelt tőlük, amennyit magától is elvárt.

Segítőkész, szeretetre méltó, jó kolléga volt. Nyugodtsága, megfontoltsága, fanyar humora nagyon fog hiányozni. Kollégát, barátot, de elsősorban Embert veszítettünk! Fekete Béla Tanár urat a Testnevelési Egyetem és a Magyar Kézilabda Szövetség saját halottjának tekinti.

Isten nyugosztaljon TANÁR ÚR!

Koszorúzás Klebelsberg Kuno szobránál

Koszorúzás Klebelsberg Kuno szobránál

Születésének 140. évfordulóján Klebelsberg Kunora, egyetemünk alapítójára emlékeztünk pénteken.

Koszorúzás Klebelsberg Kuno szobránál

A Főépület mellett 1994-ben felavatott szobra körül gyűlt össze az emlékezők kis létszámú csoportja, köztük a TF vezetése, a Klebelsbergről elnevezett Szakkollégium képviselői és néhány tanár.

A kultuszminiszter életútját és tevékenységének főbb állomásait, valamint a sport és a TF érdekében tett jelentős intézkedéseit felidéző rövid méltató beszéd után az intézmény nevében először Mocsai Lajos rektor, valamint Sterbenz Tamás és Koller Ákos rektorhelyettes urak, majd a Kollégium nevében Szájer Péter kollégiumigazgató és Kurucz Anita szakkollégiumi hallgató, végül a TF műhely nevében Nemerkényi Krisztina helyezte el a megemlékezés virágait a szobor talapzatánál.

Élen a tanulásban, élen a sportban

Élen a tanulásban, élen a sportban

Idén 46. alkalommal adták át az "Élen a tanulásban, élen a sportban" fővárosi kitüntető címet. A díjazottak között a Testnevelési Egyetem két hallgatója is szerepelt: Fóris Norbert sportszervező szakos, és Uhlár Ádám osztatlan tanár szakos hallgató.

Eredményeikhez ezúton gratulálunk!

Az esemény részletesebb, mozgóképpel is illusztrált beszámolója a Budapest portálon tekinthető meg.

Együttműködési megállapodást kötött az TE és az NKE

Együttműködési megállapodást kötött az TE és az NKE

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) és a Testnevelési Egyetem (TE) sportéletének fejlesztése, a fizikai aktivitással és egészségfejlesztéssel kapcsolatos szakmai támogatás, valamint az NKE sportkoncepciójának kidolgozása – ezek a főbb pontjai annak az együttműködési megállapodásnak, amelyet ma írt alá a két intézmény vezetője, Prof. Dr. Mocsai Lajos és Prof. Dr. Patyi András a Testnevelési Egyetemen.

Együttműködési megállapodást kötött az TE és az NKE

"Mindkét egyetem nemzeti missziót hajt végre, ezért is fontos a kölcsönös együttműködés"- mondta Patyi András az eseményen. Az NKE rektora kiemelte, hogy az olyan speciális egyetemek számára, mint amilyen a két intézmény is, különösen fontos, hogy támogassák egymást közös céljaik elérésében. Mocsai Lajos szólt a gyakorlati doktori képzés jelentőségéről. Mint mondta, a TE-n kimagasló jelentősége van a gyakorlati sporttudománynak, ahol a XXI. századi szemléletet kell meghonosítani. Ehhez azonban a doktori képzést is a gyakorlati irányába kell elmozdítani. A két rektor megállapodott abban is, hogy a doktori képzések összehangolásában is együttműködik a két egyetem.

A dokumentum értelmében a TE közreműködik az NKE sportkoncepciójának kidolgozásában, amelynek alapját az NKE hallgatóinak, oktatóinak és dolgozóinak sportolási igényeit felmérő adatlapok eredményei adják.  A TE továbbá stratégiai tervezési segítséget is nyújt a Ludovika Campus közeljövőben átadásra kerülő sportlétesítményeinek szakmailag hatékony és szakszerű működtetésére.

Az NKE a közszolgálat, szervezetfejlesztés, valamint az államtudomány területén szerzett ismereteivel támogatja a TE-t, de a két egyetem együttműködik a sporttudomány és a testnevelés oktatás területén is.

forrás: NKE

Cseh László élménybeszámolója

Cseh László élménybeszámolója

2015. november 3-án, kedd este ellátogatott intézményünkbe Cseh László, kedves feleségével és régi/új edzőjével, Plagányi Zsolttal.

Cseh László élménybeszámolója

A Díszterem megtelt, a 42-es terem megnyitásával együtt is páran az ajtóból nézték végig a 60 perces élménybeszámolót, kb. 230-an voltak jelen. Az eleinte zavarban lévő olimpiai ezüst- és bronzérmes, világ- és Európa-bajnok feszültségét Dr. Sós Csaba oldotta, aki az esemény moderátoraként folyamatosan gondoskodott a jó hangulatról, és a sportoló és az érdeklődők közötti közvetlenebb kapcsolatról. A jelenlévőknek, akik főleg a TFSE úszóiból és a TF-es hallgatókból álltak, lehetőségük volt bekukkantani a kulisszák mögé, ugyanis az izgalmas és eredményes világversenyeken készült videók között akadt egy-két gyerekkori is. Láthatták például, hogy az ifjú bajnok hogyan tanulta meg anno a pillangóúszás technikáját, hogyan próbálkozott a medence szélén a delfinmozgással.

A sikerek felelevenítése után egy kötetlen beszélgetés formájában lehetett kérdezz/felelek módra érdeklődni az úszó pályafutása, élményei felől. Többek között megtudhattuk az edzőváltás okát, illetve Laci elmesélte legjobb és legrosszabb emlékeit a világversenyekkel kapcsolatban. Természetesen az esemény archiválása sem maradhatott el, az előadás után a sportoló készségesen osztogatta az autogramokat és szerepelt fotókon, nem számított, milyen késő van.

Az esemény a Klebelsberg Kuno Szakkollégium és az Úszás és Vízi Sportok Tanszék közös szervezésében jött létre. Együttműködő partnerünk volt a Művészetek Palotája, a rajongók szomjúságának oltásáról az előadás alatt pedig legfőbb támogatónk, a Coca Cola gondoskodott.

Köszönjük a lehetőséget, Cseh László!

Klebelsberg Kuno Szakkollégium

[nggallery id=291]

Meghívó az ISSSS konferenciájára

Meghívó az ISSSS konferenciájára

A TF Társadalomtudományi Tanszéke mindenkit szeretettel vár 2015. november 12-én az International Society for the Social Sciences of Sport hetedik, a "Sport in changing social, economic, political and cultural contexts" elnevezésű konferenciájának megnyitó ünnepségére (Hepp-terem, 15.00-16.40) és szekcióüléseire (Hepp-terem, illetve Tanácsterem, 17.00-18.20).

Program és egyéb részletek a http://tf.hu/issssconference oldalon.

Fényes érmek

Fényes érmek

Nincsenek könnyű helyzetben birkózóink, hiszen a tragikus tűzesetben a TF legjobb birkózószőnyege is a lángok martaléka lett, azonban az Abonyban megrendezésre került Skultéty Sándor Emlékversenyen így is magabiztosan teljesítettek hallgatóink.

Skultéty emlékverseny

A Jó tanuló - jó sportoló pályázat nyertese, Bábszky Gergő (a képen jobbra) imponáló fölénnyel ismét győzött a 66 kg-os súlycsoportban, Iván Károly (balra)pedig nagy küzdelemben a második helyen végzett a 86 kg-osok között.

Eredményeik bizonyítják, hogy semmi nem állhat a TF-es sikerek útjába!

Gagyi Beatrix, Nagy Ádám

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!