# megemlékezés

TF Hőse posztumusz elismerést kapta egyetemünk korábbi hallgatója, a tavaly tragikus körülmények között elhunyt Mede Márton.

Mit arról korábban megírtuk, A szelíd harcos címmel könyv jelent meg a TF 2011-ben elhunyt oktatója, dr. Nádori László visszaemlékezéseiről. Ennek kapcsán most felidézzük életútját.

Szűk körben, az egyetem campusán található kopjafánál tisztelegtünk az 1956-os forradalom áldozatainak emléke előtt.

Jelentős érdeklődés mellett, az eMeRTon-díjas színész- és énekesnő, Veres Mónika közreműködésével ünnepi megemlékezést tartottak szerdán az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc alkalmából a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen.

Október 5-én, szerda kora délután megemlékezést tartottak a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem hallgatói és munkatársai az aradi vértanúkról. A megemlékezés helyszíne könyvtár udvar felőli részén felállított kettős kopjafa volt. Szerencsére az időjárás is a kegyeibe fogadta az ünnepségre érkezőket, hiszen bágyadt, napos őszi napsütésben került sor az eseményre.

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem és a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) június 23-án, csütörtökön az egyetem campusán tartotta közös, sportos megemlékezését az olimpiai világnap alkalmából.

Április 3-án szabadidejében, kutatómunka során végzett merülés közben a jósvafői Kossuth-barlangban, baleset következtében életét vesztette a 42 éves Mede Márton tűzoltó főtörzsőrmester, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság (FKI) tűzoltóbúvára. Az alábbiakban Nemerkényi Krisztina megemlékezése olvasható.

November 4-én reggel csendes megemlékezés keretében, koszorúzással és mécsesek gyújtásával emlékeztünk az 1956-os forradalom leverésére.

A Testnevelési Egyetemen a járványhelyzet miatt lassan két éve nem sikerült nézők előtt rendezett műsorral emlékezni az 1956. október 23-án kezdődő forradalom és szabadságharcra. Talán ezért is volt különösen is fontos, hogy idén újra hallgatók előtt és hallgatók részvételével idézhettük fel 1956 emlékét. 

A több mint három éve tragikus hirtelenséggel elhunyt Dr. Csomós Tamás korábbi kancellár-helyettesre emlékezve, a Testnevelési Egyetem velencei műfüves labdarúgópályáján rendeztünk minikupát 2021. október 15-én délután korábbi munkatársai és három vendég együttes.

A keresztek a szakadó eső miatt a megszokottól eltérően az idén nem a földbe lettek leszúrva a parkban a kettős kopjafa körül. Az ünneplőbe öltözött hallgatók az Athén terem falánál sorakoztak fel.

Egy évvel ezelőtt kevesen gondolták volna, hogy 2021 tavaszán a koronavírus-járvány miatt még mindig nem lehet megtartani a Testnevelési Egyetem hagyományos megemlékezését az 1848-as forradalom és szabadságharc hőseire. Azonban a TF műhely tagjai ebben a nehéz helyzetben is műsorral készültek, online műsorral. Nemerkényi Krisztina tanárnő írása és a műsor itt tekinthető meg.  

A koronavírus-járvány berobbanása valamennyiünk életét átrendezi, más választásunk nem lévén, alkalmazkodnunk kell a kialakult környezethez. Az egyetemen működő TF-műhely munkáját is újra kellett tervezi és szervezni, de működik. 

Az erősödő járványügyi helyzet miatt idén különös módon, karanténvideóval idézzük fel az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékeit, de akinek kedve tartja, koszorúzáson is részt vehet a Testnevelési Egyetem kertjében.

A koronavírus-járvány miatt a Testnevelési Egyetemen idén ősszel nem személyesen, hanem - a TF-műhely segítségével - online emlékezünk meg hőseinkről nemzeti ünnepeink alkalmával. 

Ezúton tájékoztatunk mindenkit, aki ismerte Csomós Tamást, egykori kollégánkat, barátunkat, hogy halálának második évfordulója alkalmából augusztus 1-én, szombaton 18 órakor szentmise lesz Gyöngyösön.

Életének 48. évében csütörtökön elhunyt Benedek Tibor háromszoros olimpiai, világ- és Európa-bajnok, szövetségi kapitányként vb-győztes vízilabdázó, a magyar sport korszakos egyénisége, legendás alakja. Edzők, pálya- és versenytársak, ellenfelek emlékeztek meg róla földolgozhatatlan halálhírét követően, mi ezúttal Lukács Dénessel, a Testnevelési Egyetem ügyvivő szakértőjével, korábbi remek vízilabdázóval, pólóedzővel beszélgettünk.

A koronavírus miatt elrendelt egyetemi zárlat miatt nem tarthatta meg az 1848-as forradalom kitörésére emlékező műsorát a TF műhely (bár sokat készült rá).

Az Athén teremben szép számú közönség előtt került sor az 1956-os események 63. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésre: hallgatók, oktatók, kollégák, az Öttusa Szövetség vendégei és több külsős érdeklődő is részt vett az eseményen.

Csípős hideg fogadta a megemlékezésre érkezőket október 7-én, hétfőn, a D-épület előtt álló kettős kopjafánál. A kopjafa körül már ott sorakoztak (mint immár több mint 20 éve ezen a napon mindig) a kis fakeresztek.

2023. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!