;>
Archívum

Cikklista

A X. Bácsalmási Atlétikai Verseny

A X. Bácsalmási Atlétikai Verseny

Csütörtökön atlétika verseny zajlott a TF-en.

A X. Bácsalmási Atlétikai Verseny

Nagy zsibongás fogad, amikor belépek az Új épületbe: mindenütt gyerekek csoportosulnak, beszélgetnek, vagy éppen tanáraik szavaira figyelnek. A Bácsalmási Atlétika Csarnokban pedig a gyerekek mellett már sürgő-forgó TF-es hallgatókat és szülőket is látni, akik az utolsó utasításokat, figyelmeztetéseket, vagy buzdító szavakat adják a kicsiknek. Kellemes zene szól, ami egyrészt felkészíti őket a versenyre, másrészt pedig elvonja a figyelmet az idegeskedésről. A nevezési asztalnál még néhány jelentkező vár arra, hogy a nevezési díj (300 Ft) befizetése után bemelegíthessen és felkészülhessen arra a versenyszámra, amelyben a legjobb eredményét szeretné nyújtani. Jó látni, hogy régi hallgatóink közül többen immár tanárként készítik fel a gyerekeket a következő futamokra.

A terem közepén felállított hosszú asztalnál az Atlétika Tanszék (volt és jelenlegi) munkatársai és meghívott vendégek ülnek és figyelik az éppen zajló eseményeket. Mellettük, egy asztalon sorakoznak a díjak, arra várva, hogy jogos gazdáikhoz, a győztesekhez kerüljenek.

Immár 10. alkalommal zajlott a Bácsalmási Péter Atlétikai verseny, amelyre mindig a hivatalos, idényzáró felnőtt fedettpályás esemény utáni első csütörtökön kerül sor. A versenyen különböző korosztályú atléták vehetnek részt. Bevezetésként a Kölyök Atlétika (KAP) programban résztvevők versenyeznek egymással.  A TF az idén is felkérést kapott a Minisztériumtól a KAP program megszervezésére, ami immár a 3. éve zajlik nagy sikerrel. 2015 nyaráig összesen mintegy 3000 pedagógust képeznek ki az új atlétikus oktatás módszertanára. Ennek a programnak a nyitánya is rendszerint a Bácsalmási verseny keretében zajlik. Az idén 6 kerületi iskola mérte össze tudását. A programban résztvevők ajándékcsomagot kapnak, a dobogósok érmeket is, az első helyezett csapat pedig egy szép serleggel is gazdagodik.

Utánuk a kicsik, a gyerekek és késő délután az ifi/felnőtt versenyzők következnek, akiknek soraiban már TF-es mezben szereplő hallgatóink is feltűnnek, például a rúdugró versenyre melegítve.

De nem csak ott látunk TF-es melegítőben sürgölődő hallgatókat: A verseny szervezésében az idén sportszervező szakos hallgatóink segítenek és ők adják a bírói (időmérő) gárdát is.

Újra sípszó harsan: felsorakoznak a versenyzők, hiszen folytatódik a verseny. A gyermekek hatalmas lelkesedéssel – és néha kimondottan kitűnő technikával – indulnak neki a következő futamnak, hogy azután minden kategória győztese végül felállhasson a dobogó legmagasabb fokára, és boldog mosollyal vehesse át az érmet és az ajándékot. Talán éppen ezek az első érmek késztetik őket arra, hogy később is megmaradjanak ennél a sportnál és ne csak maguknak és szüleiknek okozzanak örömet győzelmeikkel.

Elsöprő birkózó győzelmek

Elsöprő birkózó győzelmek

Óriási sikerekkel záródott a február 28-án, Kecskeméten megrendezett felnőtt női, férfi és kadet női szabadfogású rangsorverseny.

Bábszky Gergelytől és Rögler Gábortól fantasztikus küzdelmet láthattunk. Bábszky 65 kg-ban, Rögler pedig 86 kg-ban versengett a legjobbakkal, végül nagy küzdelemben mindketten a második helyen végeztek, ezüstéremmel gazdagítva a TFSE csapatát.

Bábszky Gergely 2. helyezése

Rögler Gábor 2. helyezése

Úgy tűnik, újabb sikeres évnek nézünk elébe a birkózásban. Gratulálunk az eredményekhez, és a továbbiakban is ilyen sikeres mérkőzéseket kívánunk!

Gerinctorna és jóga szenioroknak

Gerinctorna és jóga szenioroknak

2015 februárjában indult meg a szenior korúaknak a Testnevelési Egyetemen a gerinctorna és a jóga. Heti 1-1 alkalommal várják a nyugdíjasokat ezekre a foglalkozásokra, amelyeket szakemberek vezetnek, és amelyen az egyetem rekreáció szakos hallgatói segítik az idősebbek mozgását.

Remélem, lassan hozzászokom az izomláz érzetéhez

Emellett kéthetente folytatódik a korábban már megszokott, szintén ezen korosztály érdeklődésére igényt tartó előadás-sorozat, amelyre hétfőnként a TF Aulájában kerül sor.

Kedd délután 4 óra után futok össze Katalinnal, aki éppen kifelé tart a Barakk épület 1-es terméből, ahol gerinctornán vett részt. Megkérdezem, hogy tetszett az óra. "Ez a kedd délutáni 1 órás gerinctorna, amelyet egy nagyon helyes, fiatal gyógytornász, Enikő tart, nagyon tetszik. Nagyszerű mozgási lehetőség ez a nyugdíjasoknak. (A pénteki jógára sajnos nem tudok eljárni.) Az első alkalommal - bevallom - kicsit szenvedtem, mert annak ellenére, hogy nagyon változatos nyújtó- és egyensúly gyakorlatokat csináltunk, nekem, aki nem szoktam tornászni, kicsit soknak bizonyult. Pihenő nélkül dolgoztuk végig az 1 órát. Az viszont jó, hogy nagyon változatos gyakorlatokat csinálunk, így nem válik monotonná, unalmassá.

Az ezt megelőző órán labdával dolgoztunk, így játékosabb volt a foglalkozás. Ma körülbelül 18-20 fő mozgott a szőnyegeken, ill. távozott a teremből, kellőképpen kifáradva. Örülök, hogy 4-5 hallgató is figyelemmel kíséri a foglalkozásokat. Ez egy kicsit fegyelmez minket, hogy végre is hajtsuk a kapott instrukciókat! Nagyon hálás vagyok a lehetőségért, hogy szakszerű irányítással mozoghatok, az egészségem érdekében. Remélem az izomláz érzetéhez is lassan-lassan hozzászokom.

Járok a hétfői előadásokra is. Jó az 5 órai időpont, mert időben hazaérve, még vacsorát tudok adni a családnak is.  Már várom a következő előadást! Úgy tudom, Halász Judit jön. Ja, és újabb lehetőségeket is ajánlanak: jövő kedden délelőtt Monspart Sarolta vezetésével.* Csak legyen időm mindezeken részt venni" teszi hozzá mosolyogva, majd könnyed léptekkel elindul hazafelé.

* 2015. március 10. (kedd) 9.00-11.00: Gyalogló Klub a Margitszigeten az Országos Egészségfejlesztési Intézet szervezésében. Edző: Monspart Sarolta. Az edzés ingyenes. Találkozó: Margitszigeti Atlétikai Centrum (MAC), azaz a volt Úttörő-stadion. Megközelíthető a 4-es, 6-os villamosokkal, a Margitsziget megállótól gyalog; az Árpád-hídtól a 26-os autóbusszal. A klubfoglalkozásokat rossz idő estén is megtartják!

Utánpótlás úszók és edzőik Hollandiában

Utánpótlás úszók és edzőik Hollandiában

Az Úszás, Vízi- és Küzdősportok Tanszék egyetemi docense, a TFSE Úszószakosztály edzője, dr. Egressy János Eindhovenben járt az úszó ifjúsági és serdülőválogatott egyik vezetőjeként.

Az erről szóló cikket az UtánpótlásSport portálon lehet elolvasni. >>>

MEFOB Aerobik és TFSE Sport Nap

MEFOB Aerobik és TFSE Sport Nap

Felhívjuk az érdeklődők figyelmét, hogy 2015. március 8-án (vasárnap) 10.00-tól rendezik a TF területén az Aerobik Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokságot és mellette a TFSE Szabadidős Családi és Sport Napot.

Belépő felnőtteknek 800, diákoknak és nyugdíjasoknak 500 forint (csak a helyszínen). Nevezési díj (FTL kategória): 1000 (előnevezés), vagy 1500 forint (helyszíni).

MEFOB Aerobik és TFSE Sport Nap

Programok szenioroknak

Programok szenioroknak

Előadások:

  • 2015. március 2. (hétfő), 17.00 óra: Dr. Czeizel Endre orvos-genetikus előadása (Aula). A belépés ingyenes!
Gyakorlati foglalkozások (Barakk épület 1. terem, a részvétel ingyenes)

Programok szenioroknak

  • keddenként: gerinctorna (15.00-16.00)
  • péntekenként:
    • jóga (15.00-16.00, április 10-ig)
    • természetjárás (április 17-től, 15.00-16.00): Normafa
Regisztráció és folyamatos tájékoztatás egyéb programokról:
  • Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
  • Facebook: Szenior Életmódváltó 2014
Sok szeretettel várunk minden érdeklődőt!

Látogatás Japánban

Látogatás Japánban

A University of Tsukuba meghívására hat napra Japánba utazott Mocsai Lajos, az Egyetem rektora és Heim Attila, a Nemzetközi Osztály munkatársa. A megérkezés napján a TF képviselőit fogadta a meghívó egyetem több oktatója és munkatársa, akikkel rektor úr tárgyalásokat folytatott a két intézmény közötti együttműködés lehetőségeiről tudományos, sportszakmai és nemzetközi vonatkozásban.

Másnap került sor a University of Tsukuba létesítményeinek bejárására, majd pedig egy vacsora keretén belül egyeztettek a magyar delegáció tagjai a két egyetem közötti Erasmus+ pályázat benyújtásának lehetőségéről és időszerűségéről.

Látogatás Japánban

A hétvégén rektor úr a TF-es kötelezettségei mellett a Japán Kézilabda Szövetség meghívásának is eleget tett és egy kétnapos edzőképzés vezetőjeként elméleti és gyakorlati előadásokat tartott közel 150 japán top edzőnek.

Látogatás Japánban

Emellett vasárnap a delegáció a Japán Nemzeti Edzőképző Központban tett látogatása során feltérképezte azokat az infrastrukturális lehetőségeket és megoldásokat, melyek hasznosak lehetnek az új TF tervezési és építési munkálatai során. Továbbá sor került egy találkozóra a Japanese Sport Council képviselőivel, mely megbeszélés eredményeként körvonalazódni látszik egy együttműködés lehetősége a sportmenedzsment, sportgazdaság területén a két intézmény között.

A japán program zárásaként a delegáció hétfőn Szerdahelyi István tokiói magyar nagykövet úrral tárgyalt arról, hogy miként tudna a TF a jövőben vezető szerepet betölteni a sport területén a két ország együttműködésében. A japán látogatás a meghívó fél minden igényét kielégítette mind az egyetemi tárgyalásokat, mind pedig rektor úr kézilabda sportszakmai munkásságát illetően.

Az utazás során a magyar delegáció segítségére volt Nemes Roland, a TF egykori diákja, a University of Tsukuba oktatója.

Fóris Norbert aranyérmes

Fóris Norbert aranyérmes

2015. február 21-én rendezték meg a Fogyatékkal Élők V. Országos Úszó Diákolimpiáját Debrecenben. Fóris Norbert, egyetemünk elsőéves sportszervező szakos hallgatója a látássérült kategóriában, a VI. korcsoportban két aranyérmet is szerzett, 50 méter mellúszásban és gyorsúszásban.

A TF közössége ezúton is gratulál neki.

Fóris Norbert

TF sikerek a női röplabda Magyar Kupa döntőn

TF sikerek a női röplabda Magyar Kupa döntőn

A női röplabda Magyar Kupát a múlt hét végén a Vasas Óbuda csapata nyerte. A hír azért érdekes és fontos a TF közösségének, mivel a győztes csapat edzője Jókay Zoltán mestertanár, kollégánk a Sportjáték tanszéken. Gratulálunk neki, annál is inkább mert ez már a hetedik kupagyőzelme a Vasasnak az ő vezetésével.

Jókay Zoltán

A TFSE női csapata az előkelő negyedik helyen végzett, ezzel továbbra is őrzi helyét a legjobbak között.

A TFSE női röplabda csapata negyedik lett a Magyar Kupában

Téli diplomaosztó

Téli diplomaosztó

Február 13-án, péntek délután 2 órakor került sor a Testnevelési Egyetem első diplomaosztójára. A téli időszakban államvizsgázók száma mindig kevesebb, így most 10 különböző BSc, MA és MSc szak 86 végzős hallgatója vette át diplomáját ünnepélyes keretek között.

Téli diplomaosztó

Nagyban emelte az esemény színvonalát, hogy a Szenátus döntése értelmében ezen alkalommal nyújtotta át 7 új oktatónak docensi kinevezést Mocsai Lajos rektor. Sőt, egy PhD doktor avatására is sor került, amire 15 éve nem volt példa, hiszen doktor jelöltjeinket az elmúlt években a Semmelweis Egyetem központi ünnepségein avatták fel.

A diplomaosztón megjelent Simicskó István sportért felelős államtitkár, de elnöki illetve elnöki, alelnöki, illetve főtitkári szinten képviseltette magát a Felsőoktatási Tervezési Testület, a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség, a Magyar Edzők Társasága, illetve a Magyar Paralimpia Bizottság is, és jelen voltak a TF korábbi rektorai is.

A rokonok és hozzátartozók megtöltötték az Aulát és nagy tetszéssel fogadták mind Mocsai Lajos rektor úr, mind Simicskó István államtitkár úr beszédét.

Végül Zalabai Alexandra, friss diplomás MA testnevelő-gyógytestnevelő tanár emlékezett vissza a TF-en eltöltött szép 5 évre és mondott köszönetet az oktatóknak mindazért a tudásért, amit tőlük kaptak. Egyben megígérte, hogy a TF "Szellemet, erkölcsöt, erőt egyesíts" jelmondatát betartva fogják végezni hivatásukat.

Az alábbiakban olvasható Mocsai Lajos rektor beszédének rövidített, szerkesztett változata.

Tisztelt Államtitkár Úr, Rektorhelyettes Urak, Professzor Urak, Tisztelt Vendégeink, Kedves Végzős Hallgatók!

A mai nap kiemelt jelentőséggel bír az Önök, és a mi és szeretett egyetemünk életében, hiszen a Testnevelési Egyetem – újra önálló egyetemként – a mai napon tartja első diplomaátadó ünnepségét.

Így tehát Önök az első végzős hallgatói a megújuló Testnevelési Egyetemnek. Megtiszteltetés nekem, hogy egy ilyen nagy múltú, mély gyökerekkel, közel egy évszázados tradícióval rendelkező egyetem újjáépítésének részese lehetek és, hogy ezt a munkát Önökkel közösen együtt végezhetem.

A mai intézmény küldetése az elmúlt 90 év alatt sokat változott, tartalmilag gyarapodott, eredeti céljának megfelelve a testkultúra társadalmilag jelentős területeinek magas szintű művelése, az ezen alapuló és a társadalom igényeinek megfelelő, tudományos ismereteken nyugvó szakemberképzés mellett - a nemzet érdekeivel összhangban - a népegészségügy aktuális problémáinak megoldásához való hozzájárulás volt.

Célunk a hosszú évek alatt, sosem volt kevesebb annál, mint olyan „kiművelt emberfők” nevelése, akik a humán értelmiség részeként, a sport legkülönbözőbb területein teljesítőképes tudással és megfelelő gyakorlati tapasztalattal kimagasló emberi és szakmai teljesítményre képesek.

Mi, sportot szerető, és nap, mint nap a magyar sportért dolgozó emberek, immár hivatalosan Önök is – legyen szó akár a testnevelő tanári, az edzői vagy a menedzseri pályáról –, a legnemesebb hivatást, foglalkozást választottuk, amit jómagam is ismerek.

Mert „élő, nemes anyaggal” dolgozunk, amely a legjobban formálható. Az „anyag” amellyel Önök és mi, sportszakemberek dolgozunk, és amelyet nap, mint nap alakítanunk kell, „kényes és robbanékony”, mint jelen korunk.

Azért gyönyörűek ezek a hivatások, mert támogatják legfőbb szenvedélyünket, hogy minél többet megismerjünk a világból.

Kevés olyan életpálya létezik, ami ennyi mindenre megtanít. A készülés, a folyamatos tanulás és gyakorlás, választott hivatásuk legnagyobb öröme, ami egyúttal biztosítja a szüntelen megújulást.

Ezen a pályán érvényesül igazán a „szellemiség törvénye”.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, ahogy azt a Nobel díjas magyar biokémikus orvosunk Szent-Györgyi Albert megfogalmazta: „A sport nemcsak testnevelés, hanem a léleknek is az egyik legerőteljesebb nevelőeszköze.”

Ezért szakmailag mindig naprakésznek kell lennünk, mert ez a bizonyos „szellemiség törvénye” megköveteli tőlünk az örökös újjászületést.

Önöknek naponta kell újjáteremteni önmagukat, szinte versenylázat érezve a testnevelésórák, edzések, foglalkozások kezdetekor, ami nélkül elképzelhetetlen, hogy igazi teljesítményeket, valódi értékeket hozzanak létre, mert a felelősségük – és így mindannyiunk közös felelőssége – óriási, ugyanis a lelketlen, motiválatlan, sztereotip oktatás hatástalan, érzelmekben sivár lelkeket teremt.

A jó sportszakember az, akinek látóköre túlterjed a „stadion lelátóin”, a „tornaterem falain”. Lépést kell tartani többek között a nagyvilág, a politika, a gazdaság, a kultúra és közművelődés kérdéseivel is.

Igaz, a tanári pálya – hasonlóképpen az edzői pályához – tárgyiasultan meg nem jeleníthető, de egyben soha el nem múló alkotás, egy életmű, hiszen tanítványaink százai merítenek az életműből, és így ezek maguk is tovább hatnak és a tanítványok lelkében, életvitelében bontakoznak, majd később teljesednek ki.

Hatalmas szellemi energiákat tud felszabadítani a jó nevelés, a korszerű ismeretek megtanítása, a rossz pedig hihetetlen károkat okozhat.

Önöknek arra kell törekedniük, hogy pályájukon, hivatásukban meghatározó, iskolát teremtő, hiteles személyiséggé váljanak, hogy életre szóló indítást adva hivatásuk szeretetét minél meggyőzőbben, minél hitelesebben tudják átadni a felnövekvő nemzedékeknek.

Végezetül engedjék meg, hogy ismét Szent-Györgyi Alberttől idézzek és e gondolattal, Nobel díjas professzorunk ars poeticájával zárjam beszédem: "Gondolkodj bátran, ne félj attól, hogy hibákat követsz el! Tartsd nyitva a szemed, az apró részleteket is vedd észre, és legyél mindenben mértéktartó, céljaidat kivéve."

E gondolatokkal kívánok Önöknek sok erőt, kitartást, sikert és hitet! Fogadják őszinte gratulációmat! Isten áldja Önöket!

[nggallery id=272]

2025. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!