;>
Archívum

Cikklista

Új képzés indul a Testnevelési Egyetemen   

Új képzés indul a Testnevelési Egyetemen  

Februárban új szakirányú továbbképzés indul a Testnevelési Egyetemen a Magyar Paralimpiai Bizottság Köztestületének együttműködésével. Az Inkluzív sportoktató szakirányú továbbképzésről Dr. Trzaskoma-Bicsérdy Gabriellával, a képzés szakfelelősével beszélgettünk.

A rangadó után is veretlenek: 11/11

A rangadó után is veretlenek: 11/11

Az NB I/B hétvégi fordulójában a két, addig százszázalékos női kosárlabda-csapat összecsapásán a TFSE 72–53-ra legyőzte a hazai pályán játszó Csata Diáksport Egyesületet, vagyis a mieink idénybeli tizenegyedik bajnoki meccsüket is megnyerték! A csatások az előző fordulókban átlagban 86 pontot szereztek, ehhez képest most alig tudták átlépni az ötvenpontos határt.

Sportmédia: Sikeres továbbképzés

Sportmédia: Sikeres továbbképzés

Tavaly ősszel indult a Testnevelési Egyetemen a Sportmédia szakirányú továbbképzés, a hallgatók már túl is vannak tehát az első féléven. Az eddigi tapasztalatokról dr. Gál Andrea tanszékvezetőt, a képzés szakfelelősét kérdeztük.

„Erre senki sem számított”

„Erre senki sem számított”

Vasárnap folytatja szereplését az NB I/B-ben a TFSE női kosárlabda-csapata, Magyar Bianka vezetőedző együttese a Csata Diáksport Egyesület otthonában lép parkettre. A bajnokság újraindulása előtt dr. Sterbenz Tamással, a TFSE kosárcsapatának szakmai vezetőjével beszélgettünk.

Tanár Bácsi

Tanár Bácsi

A Nemzetközi Birkózószövetség döntése értelmében Bácsi Péter, a tavalyi budapesti világbajnokságon aranyérmet szerző klasszis lett az év birkózója kötöttfogásban.

Nagyrédei emlékezés Csomós Tamásra

Nagyrédei emlékezés Csomós Tamásra

Dr. Csomós Tamás nevét viselte Nagyrédén az az emléktorna, amelyet Lukács György helyi testnevelő huszonnégy Szilveszter-kupát követően keresztelt át intézményünk korábbi kancellárhelyettesének emléke előtt tisztelegve.

Mentorokat, korrepetitorokat keresünk (MEGHOSSZABBÍTVA!)

Mentorokat, korrepetitorokat keresünk (MEGHOSSZABBÍTVA!)

Új tagokat keresünk az egyetem diákmentor gárdájába. Ha úgy érzed, hogy bizonyos tantárgyakat kiválóan elsajátítottál a TE-es éveidben, széles az ismeretanyagod, amely az adott tantárgy jeles teljesítéséhez szükséges és van kedved tudásodat hallgatótársaid segítésére, felzárkóztatására fordítani, nos, akkor ne habozz, jelentkezz nálunk!

TFSE-csoda a kosarasoknál

TFSE-csoda a kosarasoknál

Tizedik mérkőzését is megnyerte női kosárlabda-csapatunk az NB I/B-ben, miután az év utolsó összecsapásán 99–66-ra győzött a PEAC-Pécs otthonában. Pályára lépő tíz játékosunk közül mindenki szerzett pontot, Németh Alma és Karlócai Julianna volt a legeredményesebb 18-18 ponttal, utóbbi kosarasunk négy triplát süllyesztett el a hazaiak gyűrűjében.

Új utakon a tornasport

Új utakon a tornasport

Emlékezetes nap lehet a Testnevelési Egyetem Torna, RG, Tánc és Aerobik Tanszékének életében 2018. december 16. Ezen a napon Bordán Csaba mesteroktató ötlete több mint száz, tornával foglalkozó szakembert és civilt vonzott a Központi Tornacsarnokba.

Az új épület első karácsonya

Az új épület első karácsonya

A hagyományos TF-karácsonyt – az idén először – a K épület aulájában rendeztük. Az ünnep - ahogy immár 20 éve - a hallgatókból verbuvált TF műhely műsorával kezdődött.

2025. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!