;>
Archívum

Cikklista

Kosárlabda: kiestek a 3x3-as vb csoportkörében a magyar lányok

Kosárlabda: kiestek a 3x3-as vb csoportkörében a magyar lányok

Egy győzelem mellett három vereséget szenvedett el az Ausztriában zajló 3x3-as kosárlabda-világbajnokságon a magyar női válogatott, így nem jutott tovább csoportjából. Az együttes tagja volt a TFSE-MTK-t erősítő Pusztai Petra.

Életre szóló kapcsolatot jelent a TF Nemzetközi Edzőképző Tanfolyama

Életre szóló kapcsolatot jelent a TF Nemzetközi Edzőképző Tanfolyama

A Nemzetközi Edzőképző Tanfolyam hátteréről, rangjáról és jelentőségéről beszélgettünk Szabó Andrással, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatóságának munkatársával.

Felhívás Új Nemzeti Kiválóság Programra

Felhívás Új Nemzeti Kiválóság Programra

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen a 2023/2024-es tanévre is meghirdetik a Magyarország Kormánya által alapított Új Nemzeti Kiválóság Programot (ÚNKP). A program célja, hogy támogassa a hazai kutatói és alkotóművészi utánpótlást, az elindulást, majd a megtartást a tudományos és művészeti pályán, valamint a fiatal kiválóságok támogatásával segítse a nemzetközi szinten is kiváló, tapasztalt kutatók és alkotók munkáját.

Béres Sándor: két sportág, három aranyérem

Béres Sándor: két sportág, három aranyérem

A közelmúltban dr. Béres Sándor az Atlétika tanszék tanszékvezető egyetemi docense két sportágban ért el országos bajnoki címet. 

ICC diplomaosztó ünnepség a TF-en

ICC diplomaosztó ünnepség a TF-en

Május 30-án tartották a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Nemzetközi Edzőképző Tanfolyamának (ICC) diplomaosztó ünnepségét, amely a tízhetes képzési időszak zárását jelentette.

Táncos flashmob a TF-en

Táncos flashmob a TF-en

Május 25-én, csütörtök 13 óra körül élénk ritmusú zene csendült fel a TF kertjében, amelyre Nemerkényi Krisztina tanárnő – hat-nyolc TF-műhelyes hallgatóval egyetemben – mozgásba lendült.

Elkezdődött a TF-en az Európai Sportszociológiai Társaság konferenciája

Elkezdődött a TF-en az Európai Sportszociológiai Társaság konferenciája

Május 30-án kerekasztal-beszélgetéssel egybekötött nyitóünnepséggel kezdődött el a TF-en az EASS2023 Budapest, az Európai Sportszociológiai Társaság (EASS) éves konferenciája.

Remekül „vizsgázott” a TF és a Berni Egyetem közös webináriuma

Remekül „vizsgázott” a TF és a Berni Egyetem közös webináriuma

Május 23-án tartották a TF és Berni Egyetem idei közös, ingyenes webináriumsorozatának első állomását, amely majdnem „kitűnőre vizsgázott” a résztvevők körében.

Cselgáncs: Grand Prix-aranyat nyert Tóth Krisztián, a TF hallgatója

Cselgáncs: Grand Prix-aranyat nyert Tóth Krisztián, a TF hallgatója

Aranyérmes lett a cselgáncsozók World Tour-sorozatának linzi Grand Prix-ján Tóth Krisztián, a Magyar Testnevelési Egyetem olimpiai bronzérmes hallgatója.

Négy díjat nyert a TF a nemzetközi protokollversenyen

Négy díjat nyert a TF a nemzetközi protokollversenyen

Egyetemünk öt hallgatója, Széles Nóra, Csighy Adrienn, Kádár Kata, Szalay Csenge és Széles Ákos négy kategóriában is vitézkedett a felsőoktatásban tanulók múlt pénteki protokollversenyén.

2025. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!