;>
Archívum

2026.

Egyeztető fórumot tartott a mindennapos testnevelésről a TF és az MTTOE

Egyeztető fórumot tartott a mindennapos testnevelésről a TF és az MTTOE

A hazai közoktatás egyik legfontosabb témájában, az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium részvételével, a mindennapos testnevelés helyzetéről tartott szakmai egyeztető fórumot a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) és a Magyar Testnevelő Tanárok Országos Egyesülete (MTTOE) június 26-án a TF-en.

Gyakorlatorientált oktatás és nemzetközi kutatások a középpontban – interjú dr. Kováts Tímeával

Gyakorlatorientált oktatás és nemzetközi kutatások a középpontban – interjú dr. Kováts Tímeával

Az előző tanszékvezető, prof. dr. Tóth Miklós nyomdokain haladva szeretné megújítani a Egészségtudományi és Sportorvosi Tanszéket a nemrég megválasztott új vezető, dr. Kováts Tímea, aki gyakorlatorientált képzésben és több intézményen belüli, hazai és nemzetközi együttműködésben gondolkodik.  Az új tanszékvezetőt terveiről kérdeztük.

Utolsó ülését tartotta ebben a tanévben a TF szenátusa

Utolsó ülését tartotta ebben a tanévben a TF szenátusa

A jelenlegi gazdasági főigazgatót, Kerek Istvánt és a posztra szintén pályázó Kisgergely Istvánt, a fenntartó gazdasági szakértőjét is meghallgatta a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) szenátusa a tanév utolsó ülésén. Ezt követően a szenátus azt javasolta a Testnevelési Egyetemért Alapítvány kuratóriumának, hogy a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok (kekvák) működését szabályozó jogi környezet tisztázódásáig ne hozzon döntést a gazdasági főigazgatói megbízás kérdésében. Folytathatja munkáját a TF Gyakorló Sportiskolai Általános Iskola és Gimnázium élén Steiner László igazgató, valamint többen további három évre professor emerita, illetve professor emeritus címmel járó juttatásra válnak jogosulttá.

Már csak néhány napig lehet jelentkezni a doktori képzésre!

Már csak néhány napig lehet jelentkezni a doktori képzésre!

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem a 2026/27-es tanév I. félévétől kezdődő doktori képzésre felvételt hirdet 3 programban – ösztöndíjas és önköltséges – tanulmányokra.

Meghívó Gál-Pottyondy Anna fokozatszerző doktori értekezésének házi vitájára

Meghívó Gál-Pottyondy Anna fokozatszerző doktori értekezésének házi vitájára

A Sporttudományok Doktori Iskola tisztelettel meghívja Önöket Gál-Pottyondy Anna fokozatszerző doktori értekezésének házi vitájára.

Meghívó Pálinkás Gergely fokozatszerző doktori értekezésének házi vitájára

Meghívó Pálinkás Gergely fokozatszerző doktori értekezésének házi vitájára

A Sporttudományok Doktori Iskola tisztelettel meghívja Önöket Pálinkás Gergely fokozatszerző doktori értekezésének házi vitájára.

Megújította együttműködését a TF és a Magyar Ritmikus Gimnasztika Szakszövetség

Megújította együttműködését a TF és a Magyar Ritmikus Gimnasztika Szakszövetség

Folytatja az immár nyolc éve tartó, a hazai edzőképzést elősegítő együttműködését a TF és a Magyar Ritmikus Gimnasztika Szakszövetség. A megállapodás nemcsak a verseny-, hanem a szabadidőport terén is sokat tesz hozzá a szakemberképzés, az utánpótlás-nevelés és a sportág hazai fejlődéséhez.

Előremutató egyeztetéseket folytatott a TF és az Azerbajdzsáni Sportakadémia

Előremutató egyeztetéseket folytatott a TF és az Azerbajdzsáni Sportakadémia

Korábban aláírt együttműködési megállapodás részleteit vitatták meg a TF és az Azerbajdzsáni Sportakadémia képviselői. Ennek értelmében a két intézmény hallgatói és oktatói csereprogramokat szervezne, közösen venne részt kutatási projektekben, konferenciaszervezésben és edzőképzésben, valamint azeri hallgatók érkeznének egyes mesterképzésekre.  

Meghívó Csordás-Makszin Ágnes doktori értekezésének nyilvános védése

Meghívó Csordás-Makszin Ágnes doktori értekezésének nyilvános védése

A Sporttudományok Doktori Iskola tisztelettel meghívja Önöket Csordás-Makszin Ágnes doktori értekezésének nyilvános védésére.

Meghívó Tóth Péter János doktori értekezésének nyilvános védésére

Meghívó Tóth Péter János doktori értekezésének nyilvános védésére

A Sporttudományok Doktori Iskola tisztelettel meghívja Önöket Tóth Péter János doktori értekezésének nyilvános védésére.

2026. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!