Archívum
2019.
Büszkeségeink
Egy-egy arany-, illetve bronzérem a kézilabda MEFOB-on
Két éremmel gazdagodott a Testnevelési Egyetem a kézilabda MEFOB-on: a fiúk aranyérmesek lett, míg a lányok a bronzérmet jelentő harmadik helyen végeztek.
Hírek
Meghívó a 49. Mozgásbiológiai Konferenciára
A Magyar Biológiai Társaság Mozgás-, Viselkedés- és Sejtbiológiai Szakosztály, a Testnevelési Egyetem (TF), a Magyar Sporttudományi Társaság (MSTT), a Magyar Edzők Társasága (MET) és a Magyar Tudományos Akadémia Pedagógiai Tudományos Bizottság Szomatikus-nevelési Albizottság hagyományai alapján hívja és várja mindazokat, akik kutatási eredményeiket szeretnék közreadni.
Hírek
Mocsai Lajos újabb öt évre a TE rektora
2019. május 31-én pénteken Áder János köztársasági elnök – az emberi erőforrások miniszterének javaslatára – a Sándor-palotában rektori kinevezéseket adott át. Az ünnepi eseményen a köztársasági elnök újabb öt évre Prof. Dr. h. c. Mocsai Lajost bízta meg a Testnevelési Egyetemen rektori feladatainak ellátásával.
Büszkeségeink
12 TF-es aranyérem a birkózó MEFOB-on
Több mint húsz egyetem hallgatói vettek részt a napokban Egerben megrendezett birkózó MEFOB-on, amelyen szenzációsan szerepeltek a Testnevelési Egyetem hallgatói, összesen 12 aranyéremet szerezve!
Hírek
Újabb 21 sportoló, köztük öt TF-es kapott BOM-ösztöndíjat
A BOM a Magyar Sportért Közhasznú Alapítvány kihirdette a 2019-es év új ösztöndíjasait. A fiatal sportolók, köztük öt TE-s hallgató, az ösztöndíjprogram keretében közel 22 millió forintos támogatásban részesülnek annak érdekében, hogy a sportsikerek mellett a civil életben is megállják a helyüket.
Hírek
Kölyökatlétika-versenyek TE-es hallgatók szervezésében
A 2018–2019-es tanév májusában ismét megrendezett kölyökatlétika-versenyek három alkalommal két helyszínen zajlottak. A Testnevelési Egyetem E termében először a 4. lány csoport rendezett színvonalas versenyt a fiú csoportok számára, majd a következő tanítási héten fordult a kocka, a fiúk várták a néhány fiúval kiegészített lány csapatokat jó hangulatú, zenével megtámogatott versenyre.
Hírek
Gyermek- és ifjúsági sportpszichológia képzés a TE-n
Szeptembertől új szakirányú továbbképzésekkel bővül a Testnevelési Egyetem egyébként is színes palettája. Az egyik újdonság a Gyermek- és ifjúsági sportpszichológia képzés lesz Dr. Lénárt Ágota, a Pszichológia és Sportpszichológia Tanszék vezetőjének irányításával.
Hírek
Schmitt Pál előadása a TE-n
A TF Nemzetközi Sportkapcsolatok - Sportdiplomácia Szakán tartott szemináriumi órát Schmitt Pál, volt köztársasági elnök, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja.
Pályázati hírek
Zárul az EFOP-3.4.6-VEKOP-17-2017-00002 projekt a hazai egyetemeken
Június 30-án zárul a Széchenyi 2020 program keretében megvalósuló, „Intézményirányítást támogató rendszerek fejlesztése a felsőoktatásban” című, csaknem 4 milliárd forint költségvetésű EU-projekt, amelynek keretében 15 hazai egyetemen vezettek be egységes intézmény-irányítási, teljesítménymérési és adminisztrációs informatikai rendszereket.
Büszkeségeink
Az úszók szövetségi kapitányának habilitációja
Két habilitációs előadásra és nyilvános vitára is sor került a múlt héten a Testnevelési Egyetemen. Előbb Bartusné Dr. Szmodis Márta, majd a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya, egyetemünk tanszékvezetője, Dr. Sós Csaba tartotta meg előadását, és a habilitációs eljárás keretében sor került az értekezések nyilvános vitájára is.