;>
Archívum

2015.

Döntőben az ANB csapatunk!

Döntőben az ANB csapatunk!

Szombat délután a Nyíregyháza ellen megszerzett győzelemmel bebiztosította a helyét a Amatőr Női Bajnokság döntőjében a TFSE csapata!

Az első félidőben még egymás mellett haladt a két gárda, egy-két pont volt csak az eltérés, amit végül a hazai csapat 2 pontos előnyével zártak. A második félidőben összeállt a TF védekezése, szervezetten kezdték el gyorsindításokból szerezni a pontokat, ennek eredményeképp 7 pontos előnnyel kezdek bele a záró szakaszba. A mérkőzés végén tovább növelték az előnyüket a TFSE lányai és megnyugtató 20 pontos fölénynél hangzott fel a meccset lezáró sípszó.

TFSE-Nyíregyházi Kosársuli 81-61 (16-16, 21-19, 15-8, 29-18). Pontszerzők: Lakatos Dóra (17/3 pont, 6 szerzett labda, 3 blokk), Németh Alma (16 pont, 5 kiharcolt hiba), Miháczi Diána (15 pont, 7 lepattanó), Varga Barbara (13 pont, 4 lepattanó), Bodnár Fanni (11 pont, 5 gólpassz), Magyar Bianka (3 pont), Karlócai Julianna (2 pont, 8 lepattanó), Balsay Anna (2 pont), Sándorfi Réka (2 pont).

Még két mérkőzés van hátra a rájátszásból! Pénteken (április 24-én) az MTK-Budapest ellen idegenben, május 2-án itthon, az ELTE BEAC csapata ellen lép pályára női csapatunk.

Együttműködés a Műszaki Egyetemmel

Együttműködés a Műszaki Egyetemmel

Oktatási-kutatási együttműködést kötött Péceli Gábor, a BME és Mocsai Lajos, a TE rektora. A kooperációban a BME részéről a Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar, a TE részéről az új tanévtől működő Gazdasági és Társadalomtudományi Intézet vesz részt.

Együttműködés a Műszaki Egyetemmel

A megállapodás értelmében a BME segítséget nyújt Egyetemünk Sportgazdasági és Döntéstudományi Kutató Központjának munkájához, továbbá szakmailag támogatja a TE oktatási tevékenységét.

Együttműködés a Műszaki Egyetemmel

A TE – természetesen – sportügyekben nyújt segítséget új partnerének, valamint támogatásáról biztosítja a BME GTK Testnevelési Központot, egyúttal azt, hogy a BME hallgatói minél magasabb szinten sportolhassanak. A központ működtetéséhez a TE megfelelő üzleti és gyakorlati tapasztalatokkal is hozzájárul.

Együttműködés a Műszaki Egyetemmel

Fontos része a megállapodásnak az évente legalább egyszer megrendezendő közös szakmai konferencia.

Most már együtt kutatnak

Most már együtt kutatnak

Újabb mérföldkőhöz érkezett egyetemünk a teljes megújulás felé vezető úton. Mocsai Lajos rektor úr és Prof. Dr. Koller Ákos tudományos rektorhelyettes úr együttműködési megállapodást írt alá a GenePointPlus Magyarország Kft-vel, aminek várható eredménye az egész magyar sportra óriási hatást gyakorolhat.

A Testnevelési Egyetem, illetve a preventív géndiagnosztikával foglalkozó magyar tulajdonú magánvállalkozás különösen három területre összpontosítja figyelmét a megállapodás értelmében: a trombózishajlam, a hirtelen szívhalálra való hajlam, valamint a sérülékenység genetikai szűrésére. A GenePointPlus Magyarország Kft. húszévnyi tudást és tapasztalatot halmozott fel, kutatásait csúcstechnológiával végzi, ezért is tekinthető jelentős eredménynek az egyetemünkkel kötött szerződés. Az együttműködés révén lehetőség nyílik egyebek mellett arra is, hogy a TE valamennyi hallgatója részt vehessen a tudományos felmérésben.

Interjú Mocsai Lajossal

Interjú Mocsai Lajossal

Interjú Mocsai Lajossal, a megújuló TE rektorával képzésekről, új infrastruktúráról és a 2017-es vizes VB Szervező Bizottságának kiemelt támogatásról.

A XXI. század követelményeinek teljes mértékben megfelelő, ugyanakkor 90 éves hosszú történetének értékeit ápoló, sokoldalú felsőoktatási intézményként szeretné újra kivívni az ország, sőt, az egész világ elismerését a közeli reformok és a nem túl távoli költözés előtt álló Testnevelési Egyetem. Mocsai Lajost, a patinás intézmény magát eltökélt reformernek valló 61 esztendős rektorát nemrégiben a testnevelés oktatásával foglalkozó intézmények szakmai tevékenységét koordináló grémium vezetőjének választotta meg. A szakember a Telekom Sporthír Szolgálatnak nyilatkozva kijelentette: a világ egyik legkorszerűbb és legtöbb tudást adó egyeteme lehet a TF, amely más hazai felsőoktatási intézményekkel együtt profiltisztításra is készül.

„Genzwein Ferenc egyetemi kancellár úrral, valamint a PwC Magyarország tanácsadó cég szakembereinek bevonásával már korábban hozzákezdtünk azoknak az elképzeléseinknek az összegzéséhez, amelyek irányt mutathatnak az új létesítmény együttes és az ahhoz kapcsolódó technológiák és felszerelések megtervezéséhez, később pedig a kivitelezéshez. A Magyar Rektori Konferencia egri tanácskozásán Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár úr már be is jelentette, hogy a TF zöldmezős beruházás keretében új Campus falai között folytathatja a tevékenységét, várhatóan már április végén a kormány elé kerülhet az új egyetemi központ koncepciójának előterjesztése, amely nem csupán a képzés és az oktatás, hanem a kutatás tudásközpontja is lesz, nem mellékesen a magyar élsportot és szabadidős sportot is szolgálva.” – hangsúlyozta Mocsai Lajos, aki a munkatársaival együtt a tantervi reformok előkészítésére is jelentős szellemi energiákat fordít.

A profiltisztítást követően a Testnevelési Egyetem oktatási és képzési tevékenysége – megújuló tartalommal, illetve kapcsolódva a magyar felsőoktatási képzési rendszerhez – négy alapszak pilléreire támaszkodik majd.  Az eddigiek közül megmarad a rekreáció és a sportszervező szak, a humánkineziológia alapszakot viszont a sportfiziológus–kondicionáló edző alapszak váltja fel, több szállal is kapcsolódva a testvelő és edzőképzéshez. A szakedző képzés visszakerül a TF falai közé, amelyben a hazai sportági szövetségek továbbra is részt vesznek majd. Ennek az új rendszernek a létjogosultságát a Magyar Rektori Konferencia sporttudományi bizottsága is megerősítette.

„Örömmel számolhatok be arról is, hogy Gyárfás Tamás elnök úrral megállapodtunk a 2017-es budapesti és balatonfüredi FINA Vizes Világbajnokság szervező bizottságának vezetőjével, hogy a Testnevelési Egyetem minden idők legnagyobb magyarországi sporteseményének kiemelt támogatója lett. Feladatunk több mint tekintélyes, kétezernél is több, nyelveket beszélő, a sportban jártas fiatal toborzását és felkészítését vállaltuk, akik a hazánkba érkező küldöttségek mellett segítőként tevékenykednek majd, de úgy is fogalmazhatok, hogy összekötőként a csapatok, illetve a szervező bizottság között.”

Mocsai Lajos végül arról számolt be, hogy karöltve a Magyar Sporttudományi Társasággal innovációs nagydíjat alapítanak, amely a sporttal foglalkozó fiatal kutatók és fejlesztők számára jelenthet bíztatást. Ezzel párhuzamosan a Testnevelési Egyetemen belül ösztönző rendszert dolgoznak ki a sporthoz kapcsolódó kutatások fellendítésére.

Telekom Sporthír Szolgálat, Szalay Péter

Ábrahám Dóra III. helyezése

Ábrahám Dóra III. helyezése

Április 9-10-én rendezték meg a Semmelweis Egyetem 2015. évi PhD Tudományos Napok című konferenciáját, melynek E/IV. szóbeli szekciójában Ábrahám Dóra, a Sporttudományi Kutatóintézet PhD hallgatója III. helyezést ért el. Az előadás címe: Effects of Interval Training and Probiotic Supplementation on Cognitive Function in a Transgenic Mice Model of Alzheimer’s Disease. Témavezetője: Dr. Radák Zsolt, egyetemi tanár.

A díjazottak listája >>>

Ezúton is gratulálunk az elért eredményhez!

Jubileumi diplomaosztó

Jubileumi diplomaosztó

Kedves jubileumi ünnepeltjeink!

A Testnevelési Egyetem 2015. június 12-én a pedagógus nappal egybekötve rendezi meg a jubileumi diplomaosztó ünnepségét. Május 15-ig várjuk azon pedagógusok jelentkezését, akik az idei évben jogosultak díszdiplomájuk átvételére.

Címünk: 1123 Alkotás u. 44. Heintz Bernadett, Alumni iroda (telefon: 487-9200/61221, email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.).

Írásban benyújtott jelentkezéshez kérjük csatolják a korábban kiadott oklevelük másolatát!

Az ünnepség után állófogadást tartunk.

A legjobb 4 között lány kosarasaink a MEFOB-ban és az ANB-ben

A legjobb 4 között lány kosarasaink a MEFOB-ban és az ANB-ben

ANB csapatunk előbb szerdán vendégül látta a Szeged csapatát, majd vasárnap a visszavágón idegenben megszerzett győzelemmel biztosította be a helyét a legjobb négy között.

Április 8., szerda: TFSE-Szegedi Kosárlabda Egylet 77-51 (20-18, 23-11, 13-8, 21-14).

Az előző gyengén sikerült BEAC meccs után, nagy elszántsággal indult neki a csapat az összecsapásnak a szegediek ellen. Fej-fej melletti küzdelem után, a harmadik negyedre biztossá vált a TFSE győzelme, ekkor a gólkülönbség már 20 pont volt, melyet a mérkőzés végére sikerült növelni. Nagyon szép összeszedett játékot láthattunk, gratulálunk a lányoknak! Gólpassz arány: 25-8, lepattanó arány 41-31. Pontszerzők: Németh Alma (16 pont, 5 szerzett labda), Karlócai Julianna (15 pont, 7 lepattanó), Bodnár Fanni (15 pont, 4 lepattanó), Miháczi Diána (9 pont, 6 gólpassz, 5 lepattanó), Magyar Bianka (8 pont), Balsay Anna (5 pont, 5 lepattanó, 8 gólpassz), Lakatos Dóra (5 pont, 9 lepattanó), Varga Barbara (4 pont),  Sándorfi Réka.

Április 12., vasárnap: Szegedi Kosárlabda Egylet-TFSE 52-55 (20-14, 9-20, 15-15, 8-6).

Erősen kezdett a Szeged, triplákkal és ötletes játékkal sikerült 6 pontos fölénnyel zárnia az első negyedet. A második negyedben sikerült felvenni a Szeged tempóját, több jó támadással és hárompontossal sikerült 5 pontos előnyre szert tenni. A második félidőben mind a két csapat sokat hibázott, az utolsó öt percben még egyenlő (50-50) volt az állás, de az utolsó előtti percben dobott triplával és egy duplával sikerült a Szeged számára már nem behozható előnyt kialakítani. Pontszerzők: Lakatos Dóra (13 pont, 7 lepattanó), Karlócai Julianna (11 pont, 8 lepattanó), Bodnár Fanni (9 pont, 7 lepattanó, 3 szerzett labda), Németh Alma (8 pont, 8 lepattanó), Miháczi Diána (8 pont), Varga Barbara (6 pont, 6 lepattanó), Balsay Anna, Sándorfi Réka, Magyar Bianka.

A múlt héten MEFOB csapatunk is bejutott a legjobb négy közé. Lányaink a Közszolgálati Egyetem elleni második mérkőzésen magabiztosan nyertek, végig folyamatosan vezettek, annak ellenére, hogy a Közszolgálati Egyetem a meccs végéig kitartóan helyt állt. TFSE-NKE 86-49 (22-16, 21-7, 25-13, 18-13). Pontszerzők: Varga Barbara (27), Miháczi Diána (4), Balsay Anna (13), Bodnár Fanni (8), Karlócai Julianna (7/3), Németh Alma (12), Sándorfi Réka (2), Magyar Bianka (6), Czivinger Lilla (7).

A következő ANB mérkőzés április 15-én (szerdán) 18:30 kor lesz az "E" teremben az MTK Budapest csapata ellen. Gyertek szurkolni!! Hajrá TF!

További részletek a TFSE Kosárlabda Facebook oldalán.

Flashmobbal emlékeztünk a Költészet Napjára

Flashmobbal emlékeztünk a Költészet Napjára

Csodaszép időben, csütörtökön fél 1-kor került sor a TF-en a Költészet Napját megünneplő flashmobra. Az egyetemi élet sajátosságai miatt a csütörtöki ebédidőre esett a választásunk.

Kolonics György emlékfilm

Kolonics György emlékfilm

Április 14. (kedd), 16.30, Aula: "... és az ég a vízre ráhajolt...". Film a 36 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt Kolonics György többszörös olimpiai-, világ-, és Európa-bajnokról. A belépés díjtalan.

Kolonics György emlékfilm (plakát)

Szenior programok

Szenior programok

Április 13. (hétfő), 17 óra, Aula: Munkácsy élete, a Trilógia és a Déri Múzeum története. Előadó: Fodor Éva művészettörténész, Munkácsy szakértő. A belépés díjtalan.
2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!