;>
Archívum

2014. február

Interjú Stark Mártonnal, az olimpiai 7. helyezett Miklós Edit edzőjével

Interjú Stark Mártonnal, az olimpiai 7. helyezett Miklós Edit edzőjével

Hazánk sísportjának legeredményesebb olimpiai szereplését produkálta Miklós Edit azzal, hogy lesiklásban a 7., szuperóriás-műlesiklásban a 15. helyen végzett Szocsiban.  Kétfős stábjának egyik tagja, BSc testnevelő-edző szakos, levelező tagozatos hallgatónk, Stark Márton válaszolt kérdéseinkre.

TF: Milyen volt az olimpia hangulata?

SM: Az olimpia hangulata fantasztikus volt. Rengeteg ember, különböző nációk és mindenkit a sport hozott össze. Fergeteges élmény volt ebben nekem is részt venni. Az oroszok mindent megtettek annak érdekében, hogy minden a legjobb legyen, még ha nem is mindig sikerült ez. Néhol lehetett csak látni és érezni a hiányosságokat.

A síversenyek kifogástalanul voltak megrendezve, a pálya és a hó minősége is jó volt. Bár az időjárás néha közbeszólt, de ezt nem lehet a szervezés számlájára írni.

Alapvetően pozitív érzésekkel jöttem haza Szocsiból.

TF: Milyen volt a magyar delegáció hangulata összességében? Mennyi lehetőségetek volt együtt lenni, egymásnak szurkolni?

SM: A magyar csapat hangulata, összetartása nagyon jó volt, bár nem egy faluban voltunk, mivel három különböző faluban lettünk elszállásolva a versenyhelyszínek miatt.  A versenyek között átfedések voltak, ezért nem tudtuk a helyszínen követni az eseményeket és szurkolni honfitársainknak.  Sajnos csak a megnyitó- és záróünnepségen volt együtt a csapat.

Mi az alpesi faluban kaptunk helyet, így a többi alpesi sízővel mozogtunk együtt, illetve a többi külföldi edzővel, versenyzővel.

TF: Számítottatok ekkora sikerre Edit részéről?

SM: Természetesen számítottunk ekkora sikerre, ugyanis rendkívül jól sikerült a körülményeinkhez képest Edit felkészülése a nyáron. Majd a világkupafutamokon is egyre jobb eredményeket ért el, ahol többször meg is mutatta, hogy nem a levegőbe beszél, hanem komoly esélyei vannak Szocsiban. Ehhez persze sok tényezőnek kellett együtt állnia, ami azon a napon sikerült is. De ilyen ez a sport. Én személy szerint biztos voltam benne, hogy az első 10-ben fog végezni.

TF: Hogyan fogadták a magyar delegáció tagjai, illetve a külföldiek a fantasztikus sikert?

SM: Mindenki nagyon örült ennek a csodálatos eredménynek a magyar csapatban is. Borkai Zsolt MOB-elnök úr levélben gratulált Editnek, és sok embernek okoztunk ezzel örömöt. Be tudtuk bizonyítani, hogy egy kis nemzetnek is sikerülhetnek jó eredmények. Nagyon sokszor megkapjuk, hogy mit szeretnénk mi az alpesi síeléssel, hiszen nincs is hegy az országban, ahol készülni lehetne, úgyhogy ez nem is igazi sport, hanem csak hobbi. De most talán sikerült megmutatni a hitetlenkedőknek, hogy ez nem így van. Sok munkával és kitartással igenis el lehet érni a kitűzött célokat. Természetesen ehhez nagyon sok segítségre van szükségünk, amit nem minden esetben kapunk meg. Edit stábja a nagy külföldi csapatokéhoz képest igen szerénynek mondható, illetve a felkészülési, edzési lehetőségek sem mindig megfelelőek. Bízunk benne, hogy mostantól kicsivel könnyebb lesz a magyar sísportért dolgozni.

A külföldi csapatok látták már a világkupafutamokon, hogy számolniuk kell velünk, ezért őket nem érte hidegzuhanyként Edit sikere. Sokat jöttek gratulálni a futam után. De legfőképp a kis nemzetektől. Hiszen ők is tudják, hogy mennyire nehéz ilyen jó eredményt elérni egy nagy sínemzeteket felvonultató mezőnyben.

TF: Hogy tudtad összeegyeztetni a felkészülési és versenyidőszak megpróbáltatásait a TF-es kötelezettségeiddel?

SM: Már öt éve edzősödöm, és mellette igyekszem eleget tenni a TF követelményeinek. A sok világkupa és edzőtábor, de önmagában a sísport, sok utazással és külföldön tartózkodással jár, így szinte lehetetlen „hazaugranom” akár csak egy vizsgára vagy konzultációra, amelyet sokan nehezen értenek meg.

Hét éve vagyok a TF hallgatója. Ez önmagában sok mindent elárul arról, hogy nem olyan egyszerű összeegyeztetni a munkát a tanulással. Sajnos nem mindig kapom meg a megfelelő támogatást ezen a téren, hiszen nem mindenki tudja ezt a munkát tolerálni. De küzdök, hogy sikerüljön elvégeznem a képzést, és magyar diplomát is kapjak az osztrák síedzői képesítésem mellé.

TF: Mi a következő TF-es feladatod?

SM: Még van pár tárgyam, illetve egy szigorlatom, amit teljesítenem kell. Majd hátra van még a szakdolgozat megírása, és végül az államvizsga. Most már látom az alagút végét, remélem, sikerül minél hamarabb és jobban abszolválnom az előttem álló feladatokat.

TF: Köszönöm szépen a beszélgetést, és sok sikert kívánunk a tanulásban és a sportban!

SM: Én is köszönöm!

szöveg: Bardocz-Bencsik Mariann

TF-es szereplés Szocsiban

TF-es szereplés Szocsiban

Február 7. és 23. között az oroszországi Szocsiban zajlott a 2014. évi téli olimpia. A tizenhat sportolóból és a szakmai stábból álló delegációban két TF-es is volt.

Stark Márton BSc-s testnevelő-edző szakos, levelező tagozatos hallgatónk Miklós Edit alpesi síző edzőjeként, segítőjeként volt jelen Szocsiban. A 26 éves edző tanítványa lesiklásban a történelmi 7. helyet szerezte meg, míg szuperóriás-műlesiklásban a 15. helyen ért célba.

A 21 éves rövidpályás gyorskorcsolyázó Béres Bence 1000 és 1500 méteren a selejtezőkben volt érdekelt az ötkarikás játékokon. BSC-s testnevelő-edző szakos, nappali tagozatos hallgatónk előbbi előfutamában a 4., utóbbiéban a 6. helyen végzett.

szöveg: Bardocz-Bencsik Mariann

Felhívás a Nemzetközi TDK-n való részvételre

Felhívás a Nemzetközi TDK-n való részvételre

2014. április 10. és 12. között rendezi Karunk a XXI. Nemzetközi TDK-t. Szeretettel várjuk a TF, illetve más intézmények BSc-s, MSc-s, valamint doktori tanulmányokat folytató hallgatóit.

Jelentkezési határidő: 2014. márc. 7. 24:00. Jelentkezés a http://english.tf.hu/research/icsss/registration oldalon.

A 2013/14-es Házi TDK eredményei

A 2013/14-es Házi TDK eredményei

2014. február 20-án, csütörtökön zajlott a 2013/14-es tanév Házi TDK konferenciája. Az előadásokat mind a kollégák, mind a hallgatók részéről élénk érdeklődés kísérte. Ennek köszönhetően több előadás után komoly szakmai beszélgetés, tapasztalatcsere alakult ki.

Beszámoló a téli diplomaosztó ünnepségről

Beszámoló a téli diplomaosztó ünnepségről

Február 14-én, pénteken hetvennégy végzős hallgatónk vehette át diplomáját az Aulában.

Beszámoló a téli diplomaosztó ünnepségről

Az eseményen jelen volt Karunk vezetősége - Dr. Radák Zsolt dékán úr, Dr. Berkes István és Dr. Hamar Pál dékánhelyettes urak -, Karunk számos egykori vezetője, valamint jelenlegi oktatója. Rajtuk kívül megtisztelte az ünnepi eseményt jelenlétével az Egyetem Doktori Tanácsának elnöke, Dr. Rácz Károly klinikaigazgató egyetemi tanár, a Fogorvostudományi Kar dékánja, Dr. Hermann Péter egyetemi tanár, az Egészségügyi Közszolgálati Kar dékánhelyettese, Dr. Pethesné Dávid Beáta egyetemi docens, a Gyógyszerésztudományi Kar dékánhelyettese, Dr. Őrfi László egyetemi docens, valamint az Egészségtudományi Kar dékánhelyettese, Dr. Vingender István intézetvezető főiskolai tanár.

Elsőként Dr. Radák Zsolt dékán úr köszöntötte az egybegyűlteket, és nyitotta meg az ünnepséget.

Őt Dr. Hamar Pál általános dékánhelyettes úr követte. Beszédében elmondta, hogy az ötvenkilenc végzős között ott van nemcsak az ő, hanem Dr. Berkes István dékánhelyettes úr gyermeke is, így számukra ez a nap családi ünnep is. Dr. Hamar Pál elmondta, hogy a frissen végzett hallgatóknak piacképes  a tudásuk, amellyel a rájuk váró sportszakmai kihívásoknak megfelelnek. Karunkon megtanulták a testkultúra soha el nem halványuló értékeit, amelyek hirdetése innentől már az ő feladatuk is. Búcsúzóul hangsúlyozta, hogy a TF egy nagy család, ahova a végzettek mindig visszatérhetnek.

A köszöntőket egy produkció követte. Kiss Annamária másodéves testnevelő-gyógytestnevelő tanár mesterszakos hallgató, a TF Műhely tagja mutatott be egy táncot az ünnepség hangulatát tovább emelve.

A műsorszám után következett a végzősök eskütétele. Dr. Hamar Pál dékánhelyettes úr eskette fel a végzős hallhatókat, akik egyszerre mondták utána az eskü szövegét.

Ezután Dr. Radák Zsolt dékán úr sportszakemberré avatta a végzetteket, és nevük szólítása után egyenként kezet fogva velük adta át oklevelüket.

Az ünnepi diplomaátadást Dr. Berkes István tudományos dékánhelyettes úr köszöntője követte. Elmondta, hogy a frissen felavatott sportszakemberek egy versenyképes egyetemen szereztek diplomát, bajnok tanároktól tanulhatták szakmájukat. Hangsúlyozta, hogy a sportolók soha nem adják fel, és mindig győzelemre törekednek. Útravalóul azt üzente, hogy bátran kell nekimenni az élet feladatinak, ehhez pedig önbizalom és hitt kell, amihez segítséget nyújt a már megszerezett tudás. Felhívta a figyelmet arra, hogy ugyan lesznek kudarcok az életben, de nincs ok az elkeseredésre. Azt tanácsolta, hogy mindig a szívüket kövessé, folyamatosan bővítsék tudásukat, mert csak így lesznek képesek lépést tartani a fejlődéssel. A végzettek előtt álló új kihívásokhoz sok sikert kívánva zárta beszédét.

Ezután Hajas Ildikó Boglárka testnevelő-gyógytestnevelő mesterszakon végzett hallgató búcsúzott az intézménytől társai nevében. Köszönetet mondott a Kar vezetőségének, a Tanulmányi Osztálynak, a tanároknak, a Hallgatói Önkormányzatnak, a szülőknek és a  csoporttársaknak, hogy segítették őket egyetemi tanulmányaik alatt. Mint mondta, felejthetetlen emlékekkel teli időszakot hagynak maguk mögött.

Végezetül ismét Dékán úré volt a szó, aki kérte a végzetteket, hogy esküjükhöz híven törekedjenek hivatásuk, tudományuk hibátlan művelésére, ismereteik állandó gyarapítására.

"Legyenek hazánk gondolkodó és áldozatot vállaló polgárai, és teljesítsék az Önökre váró feladatokat! Szeretettel köszöntöm Önöket, és őszintén kívánom, hogy mindaz, amit itt ünnepélyesen megfogadtak, életükben a legteljesebb valósággá váljék!" – mondta Dékán úr, majd a diplomaosztó ünnepi tanácsülést bezárta.

szöveg: Bardocz-Bencsik Mariann, Kovács Ágnes | fotók: Kovács Ágnes, Kovács Attila

[nggallery id=232]

Sportmenedzser esték három egyetemen

Sportmenedzser esték három egyetemen

A tavaszi szemeszter hat szerdáján a sport különböző területeinek három jeles képviselőjével járunk körbe egy-egy izgalmas sportmenedzsment témát.

A rendező egyetemek:

  • Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar (TF) Sportmenedzsment Tanszéke
  • Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) Gazdálkodástudományi Kar (GTK) Vállalatgazdaságtan Intézete
  • BME Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar (BME)
Az első előadás február 19-én lesz, a címe: "Az edző mint menedzser". Meghívott vendégek: Benedek Tibor (vízilabda), Mocsai Lajos (kézilabda), Rátgéber László (kosárlabda). Helyszín: TF, Hepp Ferenc terem (1123 Alkotás u. 44., Főépület, I. emelet 40.). Időpont: 18.00-20.00.

A további előadások

  • március 12.: Hogyan kell (lehet) sportszövetséget vezetni? (BCE)
  • március 26.: Sport és média. (BME)
  • április 9.: Sportegyesületek – sportvállalkozások vezetése. (BCE)
  • április 30.: Sport és kriminalitás. (BME)
  • május 14.: Nemzetközi sportmenedzsment. (TF)

Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj-program

Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj-program

A Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj (a továbbiakban: ösztöndíjprogram) a Kormány által alapított ösztöndíj, melynek célja a magyar felsőoktatási intézményekben aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező olimpiai/paralimpiai versenyrendszerben sportoló azon hallgatók támogatása, akik tanulmányaik ideje alatt eséllyel rendelkeznek arra, hogy olimpiai/paralimpiai versenyszámban Európa-bajnoki, világbajnoki vagy olimpiai/paralimpiai érmet szereznek.

Az ösztöndíjprogramban való részvétel feltételei

  • be nem töltött 35. életév,
  • magyar* felsőoktatási intézményben aktív hallgatói jogviszony,
  • olimpiai/paralimpiai versenyrendszerben szereplő sportágban aktív egyesületi tagság,
  • olimpiai/paralimpiai versenyrendszerben szereplő sportágban a magyar nemzeti válogatott keretben való tagság,
  • a hallgatói jogviszony fennállása alatt kiemelkedő, olimpiai/paralimpiai versenyszámban nemzetközi éremszerzési esélyre jogosító sportteljesítmény.

Az érvényes jelentkezéshez valamennyi feltétel megléte szükséges.

Az ösztöndíjprogramban való részvétel időtartama

  • legfeljebb az első felsőfokú végzettség – alapfokozatnak vagy az osztatlan képzésben szervezett mesterfokozatnak – a megszerzésére irányuló tanulmányok befejezéséig,
  • de legkésőbb az ösztöndíjas 35. életévének betöltését követő hónap első napjáig.

Az ösztöndíjprogramban való részvételi jogosultság megszerzésének menete

A jelen dokumentumhoz tartozó kitöltött jelentkezési lap alapján a Magyar Olimpiai Bizottság, illetve az illetékes szakszövetség, továbbá a sportpolitikáért felelős miniszter Tanácsadó Testülete tesz javaslatot. Az ösztöndíj odaítéléséről a jelentkezési feltételek, az értékelési szempontok, valamint a javaslatok alapján a sportpolitikáért felelős miniszter (továbbiakban: miniszter) dönt.

Az ösztöndíjprogram lebonyolításával összefüggő feladatokat az Emberi Erőforrások Minisztériumának Sportért és Ifjúságért Felelős Államtitkársága (továbbiakban: Államtitkárság) látja el.

A jelentkezés elbírálásának szempontjai

Olimpiai/paralimpiai sportágban és versenyszámban:

  • a Magyar Olimpiai Bizottság javaslata arra vonatkozóan, hogy a jelentkező nemzetközi éremszerzési esélye megalapozott-e, és ha igen, melyik kategóriában (Olimpai/Paralimpia, Világbajnokság vagy Európa-bajnokság)
  • az illetékes szakszövetség javaslata arra vonatkozóan, hogy a jelentkező nemzetközi éremszerzési esélye megalapozott-e, és ha igen melyik kategóriában (Olimpai/Paralimpia, Világbajnokság vagy Európa-bajnokság)
  • a jelentkezésig elért sporteredmények (kizárólag olimpiai/paralimpiai versenyszámban, a felnőtt alatti utolsó utánpótlás korosztályban, Európa-bajnokságon, Világbajnokságon, illetve Olimpián/Paralimpián elért eredmény vehető figyelembe)
  • a Tanácsadó Testület javaslata arra vonatkozóan, hogy kiket tart érdemesnek az ösztöndíjprogramban való részvételre.

Az ösztöndíj mértéke

Az összeg alapját a mindenkori köztársasági ösztöndíj mértéke határozza meg, ami a 2013/2014. tanévben: 34.000.-Ft.

  • I. kategória: Olimpia/Paralimpia
    • a.) már éremmel rendelkező ösztöndíjas esetén: 204.000.-Ft/hó (A mindenkori köztársasági ösztöndíj mértékének hatszorosa.)
    • b.) éremesélyes ösztöndíjas esetén: 170.000.-Ft/hó (A mindenkori köztársasági ösztöndíj mértékének ötszöröse.)
  • II. kategória: Világbajnokság
    • a.) már éremmel rendelkező ösztöndíjas esetén: 170.000.-Ft/hó (A mindenkori köztársasági ösztöndíj mértékének ötszöröse.)
    • b.) éremesélyes ösztöndíjas esetén: 136.000.-Ft/hó (A mindenkori köztársasági ösztöndíj mértékének négyszerese.)
  • III. kategória: Európa-bajnokság
    • a.) már éremmel rendelkező ösztöndíjas esetén: 136.000.-Ft/hó (A mindenkori köztársasági ösztöndíj mértékének négyszerese.)
    • b.) éremesélyes ösztöndíjas esetén: 102.000.-Ft/hó (A mindenkori köztársasági ösztöndíj mértékének háromszorosa.)
Az ösztöndíj a sportról szóló 2004. évi I. törvény szerint adható Gerevich Aladár-sportösztöndíj mellett is folyósítható. Az ösztöndíj mértékének meghatározásakor több lehetőség esetén a magasabb összegű kategóriára jogosult az arra érdemes személy.

Egy kategórián belül több éremmel való rendelkezés esetén a fent megadott összeg nem módosul.

A jelentkezési laphoz csatolandó mellékletek

  • kitöltött adatvédelmi nyilatkozat
  • a felsőoktatási felsőfokú tanulmányokat igazoló dokumentum másolata (hallgatói jogviszony igazolás vagy a felvételt igazoló levél másolata + hallgatói jogviszony igazolás)
Érvénytelen a jelentkezés az alábbi esetekben
  • ha a jelentkező nem felel meg a részvételi feltételeknek,
  • ha nem maga a jogosult nyújtotta be a jelentkezését,
  • ha jelentkezési határidőn túl történt a jelentkezés,
  • ha a jelentkezés formailag hibás, hiányos, olvashatatlanul benyújtott, illetve ha hamis adatot tartalmaz,
  • ha az adatvédelmi nyilatkozat hiányzik.
A fent írt esetekben nem kerül sor döntéshozatalra az ösztöndíjra való érdemességről! Hiánypótlásra nincs lehetőség! Visszamenőleges passziválás esetén az adott félévre átutalt ösztöndíjra visszafizetési kötelezettség vonatkozik.

A jelentkezés módja

A kitöltött jelentkezési lapot 2 példányban, valamint a csatolandó mellékleteket a megadott határidőig postai úton ajánlott küldeményben vagy személyesen az alábbi címre kell eljuttatni:

Emberi Erőforrások Minisztériuma Sportért és Ifjúságért Felelős Államtitkársága Sportszakmai Főosztály 1054 Budapest, Hold utca 1.

A postára adással egyidejűleg elektronikusan is kérjük beküldeni a jelentkezési dokumentációt az alábbi elektronikus elérhetőségre: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Jelentkezési útmutató >>>

Figyelem: hivatalos jelentkezésnek a postai úton történő jelentkezés minősül!

Jelentkezési (postára adási) határidő: 2014. február 21. péntek

Értesítés a jelentkezés eredményéről

A miniszter döntéshozatalát követő 8 munkanapon belül a jelentkezőt írásban értesíti az Államtitkárság. (Ez az időpont nem azonos a jelentkezés beérkezésének napjával.)

* A Nemzeti felsőoktatásról szóló CCIV. törvény (a továbbiakban: Nftv.) fogalomrendszerében felsőoktatási intézmény alatt a magyarországi székhelyű, az Nftv. 1. mellékletében felsorolt állami elismeréssel rendelkező felsőoktatási intézményt kell érteni. Ennek megfelelően az Nftv. 1. melléklete szerinti felsőoktatási intézményi kört kell figyelembe venni.

Visegrad Fund Small Grants

Visegrad Fund Small Grants

The aim

The purpose of the Fund is to facilitate and promote the development of closer cooperation among citizens and institutions in the region as well as between the V4 region and other countries, especially the Western Balkans and countries of the Eastern Partnership.

Who can apply

  • non-governmental and non-profit organizations
  • municipalities and local governments
  • public schools and universities
  • research and scientific bodies
  • public institutions
Entities from at least three Visegrad Group (V4) countries (the Czech Republic, Hungary, Poland and Slovakia) must be involved.

Topics

  • cultural cooperation
  • scientific exchange and research
  • education
  • youth exchanges
  • cross-border cooperation
  • promotion of tourism
Budget
  • Annual budget: €640,000.
  • Budget per project: €6,000 maximum.
  • The financial contribution of the Fund cannot exceed 80% of total project costs.
Annual deadlines: March 1 , June 1 , September 1 and December 1.

Other informations can be found here.

Horizont 2020

Horizont 2020

A Horizont 2020 az Uniónak a kutatás és innováció 2014 és 2020 közötti időszakban történő finanszírozására szolgáló új programja. A forrásokból (az adott időszak alatt hozzávetőleg 80,2 milliárd euróból) kutatóintézetek, egyetemek, innovatív magánvállalkozások és kisvállalkozások részesülhetnek. Célja, hogy az Europa 2020, mint az EU növekedési stratégia célkitűzéseit végrehajtsa, az okos -, fenntartható - és befogadó fejlődés motorjaként szolgáljon Európában, azaz megvalósítsa az Innovatív Unió kezdeményezést.

A Horizon 2020 átláthatósága, a korábbi három keretprogram összeolvasztásával, lényegesen egyszerűbb lesz. Összevonja az FP7. kutatási keretprogramot, a Versenyképesség és Innovációs Program innovációs elemeit (CIP) és az Európai Innovációs és Technológiai Intézetet (EIT).

A Horizon 2020 három programot fog össze

  • Kiváló tudomány
  • Ipari vezető szerep
  • Társadalmi kihívások

Kiváló tudomány

Az Európai Kutatási Tanács (EKT) célja, hogy hosszú távú, vonzó finanszírozást nyújtson az úttörő, magas kockázattal járó, ám magas megtérülést ígérő kutatási tevékenységeket végző kiváló és dinamikus kutatók és kutatócsoportok számára. Az EKT nem határoz meg előre prioritásokat, így alulról felfelé építkezik, a kutatók elképzelései szerint.

Ipari vezető szerep

A Horizon 2020 második nagy célkitűzése az „Ipari vezető szerep”, amely középpontjában a kkv-k állnak.

Társadalmi kihívások

A „Társadalmi kihívások” pillér az EU 2020 stratégiában lefektetett uniós politikai célok megvalósítását tűzi ki célul. A támogatások a következő csoportokra lesznek elérhetők:

  1. Egészség, demográfiai változások, jólét;
  2. Élelmezésbiztonság, fenntartható mezőgazdaság, tengerkutatás, tengerhasznosítási célú kutatás     és biogazdaság;
  3. Biztonságos, tiszta és hatékony energia;
  4. Intelligens, környezetkímélő és integrált közlekedés;
  5. Éghajlatváltozás, erőforrás-hatékonyság és nyersanyagok;
  6. Befogadó, innovatív és biztonságos társadalmak.
A pályázati feltételek és a különböző területek itt találhatóak.

Kerpel-Fronius Ödön Tehetséggondozó Program

Kerpel-Fronius Ödön Tehetséggondozó Program

Az egyetem, tehetséges hallgatóinak felkutatására és folyamatos gondozására az intézmény korábbi professzoráról, Kerpel-Fronius Ödönről elnevezett tehetséggondozó programot hozott létre.

A TF már évek óta sikeresen delegál tehetséges diákokat, akik a programtól és választott mentor tanáraiktól kapnak segítséget.

A program ebben az évben is felvételt hirdet, amelyre várjuk kiváló hallgatóink jelentkezését. A jelentkezőkkel először a TF bizottsága beszélget el, majd a kiválasztottak az egyetem bizottsága előtt méretettnek meg.

A jelentkezés határideje: 2014. február 23. 24.00

Jelentkezési lap és bővebb információ itt érhető el.

Projektek

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!