;>
Archívum

2010.

Az EU sportigazgatóinak értekezlete

Az EU sportigazgatóinak értekezlete

2010 első félévben Spanyolország tölti be az Európai Unió tanácsának elnöki tisztjét, ezért spanyol szervezésben került sor 2010. február 25-én és 26-án az uniós államok sportigazgatási szerveinek értekezletére. Az ülést Jordi Hereu, az ülésnek otthon adó Barcelona főpolgármestere nyitotta meg, de üdvözlő szavakat mondott Juan Antonio Samaranch, a NOB örökös tiszteletbeli elnöke, és a Legfelső Sporttanács elnöke, Jaime Lissavetzky is.

Ez volt az első sportigazgatói értekezlet a Lisszaboni Szerződés hatálybalépését követően. Fontos tudni, hogy a sport a LSZ után is tagállami hatáskörben marad, azaz a “koordináló, kiegészítő és támogató tevékenységek” területéhez tartozik, hasonlóan az egészség, kultúra vagy ifjúság területéhez. Az Önkormányzati Minisztérium Sport Szakállamtitkárság, valamint a brüsszeli magyar Állandó Képviselet részéről magyar delegáció is jelen volt  az eseményen.

A sportigazgatók legfontosabb feladata a magasszintű megbeszélések előkészítse, hiszen mostantól számos feladat vár az uniós sportminiszterek tanácsára, amely 2010 májusában ül össze első ízben. A sportminisztereknek meg kell vitatniuk azokat a kezdeményezéseket, amelyeket az Európai Bizottság készít elő a sport területén.

A résztvevők megvitatták az új helyzetben lehetséges előrelépés útjait, a spanyol elnökség javaslatára különös hangsúlyt fektetve olyan kérdésekre, mint a párbeszéd a sportszervezetekkel, a sport és társadalmi befogadás, valamint a doppingellenes harc.

A mindenkori soros elnök legfontosabb feladata a 27 tagállam és az uniós intézmények közötti egyeztetés vezetése, továbbá az uniós napirenden belüli kérdések közül egy-két téma kiemelt figyelemmel kísérése. Alig egy év múlva Magyarországra vár ez a jelentős adminisztratív feladat, mivel hazánk tölti be az Európai Unió tanácsának elnöki tisztjét 2011. január 1-től június 30-ig. Várhatóan a magyar elnökségi időszakra esik a jövendőbeli Sport Program tárgyalásának folyamatának jelentős szakasza, de valószínűleg ekkor zajlanak majd az egyeztetések az uniós sportpolitika megfogalmazásáról, a sportszervezetekkel kialakítandó strukturált párbeszéd kialakításáról is.

forrás: Nemzeti Sport Portál

Dr. Berkes Péter előadott a Sportkonferencián

Dr. Berkes Péter előadott a Sportkonferencián

Dr. Berkes Péter, a Sportmenedzsment és Rekreáció Tanszék adjunktusa  a Magyar Telekom Székházban szervezett - "Gólok, célok, sztárok" konferencián tartott előadást a sportmárkák online kreatív aktivációs lehetőségeiről. A sport- és az üzleti világ különböző szegmenseiből érkező előadók számos aspektusból járták körül a sportfogyasztás, sportkommunikáció, sportmárkaépítés kérdésköreit.

A konferenciáról itt tudhat meg többet.

Megemlékezés a 48-as szabadságharcról

Megemlékezés a 48-as szabadságharcról

„Idézlek, jöjj el, márciusi lélek, Jöjjön a kard, a költő és az ének, Mely régi törzsön új hajtást fakaszt S hozzátok el az új magyar tavaszt!” (Gyula diák)

Szeretettel várunk mindenkit az 1848-49 forradalom és szabadságharc kitörésének 162. évfordulójára rendezett ünnepségre.

Helyszín: TF, Aula (XII. Budapest, Alkotás u. 44.) Időpont: 2010. március 11. (csütörtök) 12:30

kokárda

„Idézlek, jöjj el, márciusi lélek,

Jöjjön a kard, a költő és az ének,

Mely régi törzsön új hajtást fakaszt

S hozzátok el az új magyar tavaszt!”

(Gyula diák)

Szabó Zsófia PhD házi vitája

Szabó Zsófia PhD házi vitája

Tájékoztatjuk Önöket arról, hogy Szabó Zsófia PhD hallgató házi vitájára kerül sor.

Időpont: 2010. március 9. 12:30 óra. Hely: Tanácsterem. A téma címe:  Rendszeres fizikai aktivitás szerepe a proteasome complex működésére  traumás agysérülést követően (The role of regular physical activity on proteasome complex in traumatic brain injury). Témavezetője: Dr. Radák Zsolt.

Nyugdíjasok köszöntése a Sportjáték Tanszéken

Nyugdíjasok köszöntése a Sportjáték Tanszéken

Jubileumi születésnapjukat ünneplő, a Sportjáték Tanszékről nyugdíjba vonuló kollégákat köszöntött a Sportjáték Tanszék  kollektívája. A meghívottakat Németh Lajos tanszékvezető és Prof. Dr. Tihanyi József dékán úr köszöntötte.

Tarnawa Ferdinánd (röplabda) és Halmos Imre (tenisz) a 80., Orosz Pál és Bacsó István (labdarúgás) a 75., Kovács László (kézilabda) - aki sajnos betegség miatt nem tudott megjelenni - a 70., Garamvölgyi Mátyás (röplabda) és Ránky Mátyás (kosárlabda) a 65. életévüket töltötték be.

Az ünnepeltek, a meghívottak és a vendéglátók kellemes délutánt töltöttek el együtt.

Boldog születésnapot és nagyon jó egészséget kívánunk!

[nggallery id=54]

Sport és környezetvédelem (konferencia)

Sport és környezetvédelem (konferencia)

Mint arról korábban már hírt adtunk, a Magyar Sporttudományi Társaság (MSTT) szervezésében, február 18-án (csütörtökön) megrendezték a Sport és környezetvédelem elnevezésű konferenciát a Magyar Sport Házában (Budapest, XIV., Istvánmezei út 1-3.).

A főtámogató Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, valamint együttműködő partnerei (Sport Szakállamtitkárság, Nemzeti Sportszövetség, Magyar Edzők Társasága, Magyar Diáksport Szövetség) segítségével megrendezett eseményen felkészült előadók és érdekes témák várták az érdeklődőket.

További részletek, és fotók itt.

EBC*L Champions League 2010

EBC*L Champions League 2010

A Magyarországon már hagyománnyal rendelkező EBC*L gazdasági verseny a 2010-es évben az Európai Bizottság támogatását élvezi a vállalkozóvá válást segítő CIP program (Competitiveness and Innovation Framework Programme) keretein belül. A program célja a vállalkozási ismeretek oktatása, és az európai fiatalok vállalkozó kedvének javítása.  A támogatásnak köszönhetően 12 ország részvételével az EBC*L Champions League jelenleg a legnagyobb, európai szintű gazdasági verseny!

A magyar nyelvű hazai verseny győztesei 450.000 Ft, míg az angol nyelven zajló nemzetközi verseny nyertesei 7.000 EUR összértékű pénznyereményben, és számos további tárgynyereményben részesülnek!

2010. március 17-30. között az országban hat helyszínen (Veszprém, Pécs, Miskolc, Debrecen, Kecskemét, Budapest) várják azon érdeklődő intézményeket (közép-és felsőfokú oktatási intézményeket, nyelviskolákat, felnőttképzőket, TISZK-eket, HÖK-öket, Karrier-irodákat és EBC*L vizsgaközpontokat), akik többet szeretnének megtudni az Egységes Európai Gazdasági Oklevél nemzetközi versenyéről, próbavizsga-napjairól, képzéseiről, vagy bővíteni szeretnék képzési palettájukat az EBC*L vizsgájával.

Az Információs napokon való részvétel ingyenes!

Tervezett témák:

  • EBC*L Champions League a fiatalok tanulásra ösztönzésének attraktív módszere!
  • Vállalkozási ismeretek e-learninggel a felkészülés hatékony és ideális formája magyar, angol és német nyelven (A vendégeknek lehetőségük nyílik az e-learning program tesztelésére)
  • Országos EBC*L próbavizsga-napok (máj.31. és szept.30.) kivételes lehetőség mindenki számára, hogy kockázat nélkül nemzetközileg elismert EBC*L gazdasági oklevelet szerezzen
  • EBC*L hazai és nemzetközi szinten eredmények, sikerek, csatlakozási lehetőségek
A részvételi szándékot legkésőbb 2010.03.05-ig jelezni kell!

Regisztrációs lap az Információs napra és további részletek

További információk az EBC*L Champions League versenyről

Dr. Tarnawa Ferdinánd 80 éves

Dr. Tarnawa Ferdinánd 80 éves

Dr. Tarnawa Ferdinánd 80 évesNyolcvanadik születésnapja alkalmából köszöntötte dr. Tarnawa  Ferdinándot a TFSE elnöksége. A díszes serleget dr. Molnár Sándor ügyvezető elnök és Németh Lajos a Felügyelő Bizottság elnöke adta át Tarnawa Ferdinándnak.

Tarnawa tanár úr 1953-ban szerzett testnevelő tanári diplomát és edzői oklevelet a Testnevelési Főiskolán. Edzői pályafutása során mindig hű maradt a TFSE férfi röplabda csapatához - 1958-1991 között, egészen nyugdíjba vonulásáig csak TFSE edző volt -, függetlenül attól, hogy milyen osztályban szerepelt az együttes. 1974-75 között a férfi felnőtt röplabda válogatott szövetségi kapitányaként Európa Bajnokságon irányította a nemzeti csapatot.

Sok boldogságot, jó egészséget kívánunk Ferdi Bá-nak!

Cartographia Kupa 2010

Cartographia Kupa 2010

Első alkalommal kerül megrendezésre a Cartographia Kupa 2010 teljesítménytúra mozgalom.

Az elmúlt években, hazánkban is egyre népszerűbb lett a teljesítménytúra sportág. A túrák célja a szabadidő tartalmas eltöltése mellett, a természetjárók rendszeres túratevékenységre való ösztönzése, fizikai teljesítőképességének, erőnlétének növelése, ezért a résztvevőknek meghatározott útvonalon, szintidőn belül kell teljesíteni a kiszabott távot.

A túrák 2010. január 30. és 2010. november 13. között kerülnek megrendezésre szerte az országban.

A Kupához fotópályázat is kapcsolódik.

HÖK pályázatok

HÖK pályázatok

A 2009/2010-es tanév II. félévére a HÖK meghirdeti a következő pályázatokat a nappali tagozatos, államilag finanszírozott alapképzésben tanuló hallgatók részére:
  • Szakmai sportösztöndíj
  • Közéleti, tudományos ösztöndíj (csak ennél a pályázatnál költségtérítéses hallgatók is pályázhatnak)
  • Szociális támogatás
Részletes tájékoztató és letöltés a Hallgatói Önkormányzat oldalán.
2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!