• Elhunyt Györfi János elnöki tanácsadó

    Életének 64. életévében elhunyt a Testnevelési Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnökének tanácsadója, Györfi János kézilabda-mesteredző, a TFSE kézilabda-szakosztályának szakmai igazgatója.

  • Társfinanszírozási kritériumokat dolgozott ki a TF-es érintettségű Meter Matters EU-s projekt

    Csaknem két éven át zajlott a Meter Matters elnevezésű Erasmus+ projekt, amelynek magyar olimpiai bajnokok részvételével tartott, kerekasztal-beszélgetéssel egybekötött záróeseményét a program egyik partnerintézményében, a TF-en tartottak.

  • Nagy volt az érdeklődés az Egészségnapon a TF-en

    Április 16-án a Healthy Campus jegyében rendezték meg a TF Egészségnapját. Az esemény elsődleges célja az volt, hogy egészségtudatosabb szemléletre buzdítsa az intézmény hallgatóit, dolgozóit és a kerületi lakosokat.

  • Szeptembertől ismét inkluzívsportoktató-képzés a TF-en!

    Ekler Luca vágya, hogy minél több szakember helyezkedjen el a parasport területén.

  • Resperger Viktória: „Új időszámítás kezdődik a tanszék életében”

    Ambiciózus tervekkel lát neki a munkának dr. Resperger Viktória, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Pszichológia és Sportpszichológia Tanszékének frissen kinevezett vezetője.

  • Felavattuk a TF100 Falat

    Fotókiállítás-megnyitóval egybekötött sajtónyilvános eseményen, ünnepélyes keretek között leplezték le a TF meghatározó oktatói, hallgatói, személyiségei közül huszonötöt megjelenítő TF100 Falat szerda délután az aula előterében.

  • Egy estére a TF-re „költözött” Máramaros megye és az erdélyi sporttörténet

    „Máramaros és a magyar sporttörténet” címmel rendeztek csütörtökön kiállítással, könyvbemutatóval, filmvetítéssel és kerekasztal-beszélgetéssel egybekötött baráti találkozót a TF-en.

Fair play-díjat javasol a Magyar Úszószövetség a TF-en tanuló Horváth Dávidnak
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. április 19.

Jó eredményekkel és sportszerű cselekedettel tért vissza versenyzőként az uszodába Horváth Dávid.

Elhunyt Györfi János elnöki tanácsadó
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. április 18.

Életének 64. életévében elhunyt a Testnevelési Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnökének tanácsadója, Györfi János kézilabda-mesteredző, a TFSE kézilabda-szakosztályának szakmai igazgatója.

Társfinanszírozási kritériumokat dolgozott ki a TF-es érintettségű Meter Matters EU-s projekt
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. április 18.

Csaknem két éven át zajlott a Meter Matters elnevezésű Erasmus+ projekt, amelynek magyar olimpiai bajnokok részvételével tartott, kerekasztal-beszélgetéssel egybekötött záróeseményét a program egyik partnerintézményében, a TF-en tartottak.

Meghívó Nemzetközi Tudományos Diákköri Konferenciára
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. április 17.

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem 2024. április 24-26. között rendezi meg a hallgatók számára életre hívott, hosszú múltra visszatekintő, immár 24. Nemzetközi Tudományos Diákköri Konferenciát.

Nagy volt az érdeklődés az Egészségnapon a TF-en
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. április 17.

Április 16-án a Healthy Campus jegyében rendezték meg a TF Egészségnapját. Az esemény elsődleges célja az volt, hogy egészségtudatosabb szemléletre buzdítsa az intézmény hallgatóit, dolgozóit és a kerületi lakosokat.

Megjelent Koller Ákosék szakcikke a világhírű Scientific Reportsban
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. április 17.

Fiatal nőkben a nagyobb intenzitású fizikai aktivitás a Covid-19 fertőzés idején és után csökkenti a mentális és neurológiai tüneteket.

Végső búcsút vettünk Morvai Attilától
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. április 16.

A TF egykori gondnoka, Morvai Attila 83 éves korában hunyt el, temetését április 15-én tartották a gödöllői városi köztemetőben.

Nívós konferencián vett részt több TF-es kötődésű edzőlegenda
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. április 15.

A hétvégén a budai Várnegyedben megrendezett sporttudományos és innovációs konferencián kerekasztalvendégként volt jelen prof. dr. h. c. Mocsai Lajos kuratóriumi elnök és a TF-en is oktató dr. Kemény Dénes, illetve dr. Rátgéber László.

Eseménynaptár

# győzelem

A PEAC-tól, majd a bajnok és Euroliga-győztes Soprontól elszenvedett vereséget követően a 3. fordulóban megszerezte idénybeli első győzelmét a női elsőosztályú kosárlabda-bajnokságban a TFSE-MTK, miután szombaton hazai pályán 85–83-ra legyűrte a Ludovika Csata csapatát.

A sikerért járó három pontnál is többel gazdagodott a TFSE női röplabdacsapata az NB I legutóbbi fordulójában, a DSZC-Eötvös DSE legyőzésével ugyanis biztossá vált részvétele a rájátszásban! A szakvezetés már az idény előtt egyértelműen megfogalmazta a célt, jelesül a 1–4. hely valamelyikének megszerzését, ez ugyanis egyet jelent a playoffba kerüléssel.

Ragyogóan teljesítenek TFSE női kézilabdázói az NB II Dél-csoportjában (ez idehaza a harmadik vonalnak felel meg), nyolc mérkőzés után hat győzelemmel és két vereséggel a 12 csapatos bajnokság harmadik helyén állnak. Herbert Krisztián vezetőedző együttese a legutóbbi játéknapon a középmezőnyhöz tartozó Érd U22-es együttesének vendége volt, és győzött is 25–23-ra.

Parádésan szerepel a TFSE női röplabda-csapata az NB I rájátszásában, és újabb lépést tett a legmagasabb osztályba, az Extraligába jutás felé vezető úton. Csépke Gábor edző együttese a playoff második fordulójában a Gödöllő és a székesfehérvári MÁV Előre csapatát fogadta, és elsőként a gödöllőiekkel csapott össze. Nos, a lehető leghosszabbra nyúlt a mérkőzés, a TFSE végül döntő játszmában, vagyis 3:2-re múlta fölül riválisát.

Szerdán a Városmajorban fogadta a Vasas Akadémia csapatát a TFSE-MTK a 6. fordulóból elhalasztott mérkőzésen a női élvonalbeli kosárlabda-bajnokságban. A találkozó megnyerése nem csupán bajnoki pontokkal kecsegtetett, a csata győztese ugyanis kvalifikált a Magyar Kupa nyolcas döntőjére.

Ismét televíziós mérkőzést játszott a hét végén a TFSE-MTK a női élvonalbeli kosárlabda-bajnokságban, így a sportrajongók élőben láthatták, amint Magyar Bianka együttese hazai pályán 92–84-re legyőzi a DVTK-t. Noha a vendég diósgyőriek 12 ponttal megnyerték az utolsó negyedet, nem forgott veszélyben az előzőleg jelentős előnyt felhalmozó TFSE-MTK győzelme.

Nagyszerűen szerepel az év utolsó hónapjában a TFSE-MTK a női élvonalbeli kosárlabda-bajnokságban, vasárnap ugyanis sorozatban a harmadik mérkőzését nyerte meg. A PEAC-Pécs, majd pedig a Vasas Akadémia legyőzését követően Magyar Bianka vezetőedző együttese ezúttal a Ceglédet múlta fölül, hazai pályán, a Városmajorban 71–57-re diadalmaskodott.

Idénybeli hetedik mérkőzését játszotta szerdán a TFSE-MTK a női élvonalbeli kosárlabda-bajnokságban, és megszerezte harmadik győzelmét, miután hazai pályán, a Városmajorban 90–57-re megverte a továbbra is nyeretlen ZTE NKK-t. Magyar Bianka vezetőedző együttese mind a négy negyedben eljutott legalább húsz szerzett pontig, kétség sem férhetett sikeréhez.

Idénybeli ötödik fellépésén megszerezte második győzelmét a női élvonalbeli kosárlabda-bajnokságban a TFSE-MTK, miután szombaton idegenben 78–63-ra megverte az ELTE-BEAC Újbudát. A csapat az előző két fordulóban nem lépett parkettre, mert aktuális ellenfelét, a PEAC-ot, illetve a Vasast elérte a koronavírus-járvány, így azt a két találkozót el kellett halasztani.

Három elveszített bajnoki mérkőzés után győzött ismét az NB I-ben a TFSE-MTK női kosárcsapata, amely a hétvégén hazai pályán 75–71-re megverte a Zalaegerszeget.

Szenzációsan szerepel a TFSE-MTK a női kosárlabda NB I-ben, Magyar Bianka vezetőedző együttese az eddigi 16 bajnoki mérkőzéséből kilencet megnyerve és hetet elveszítve a 12 csapatos liga ötödik helyén áll. Gyorsan tegyük hozzá, hogy újoncként! A mieink legutóbb az NKE-FCSM Csata gárdáját múlták fölül idegenben, 84–77-re.

Szenzációs győzelmet aratott a Városmajorban a TFSE-MTK a női élvonalbeli kosárlabda-bajnokság 8. fordulójában: Magyar Bianka vezetőedző együttese 34–35-ös félidei állást követően 70–62-re megverte az előző kiírás bronzérmesét, a nemzetközi szintet képviselő Győrt!

Projektek

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!