Ugrás a tartalomra

Archívum

2025.

645 cikk

Hírek

A szünnap után teljes gőzzel folytatódott az Egyetemi Röplabda Európa-bajnokság

A csütörtöki pihenőnap után pénteken látványos, igazi, tétre menő mérkőzésekkel, a kieséses szakasszal folytatódott a Budapesten zajló Egyetemi Röplabda Európa-bajnokság. A házigazda Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) női csapata bejutott az elődöntőbe, a férfiegyüttes az 5-8. helyért játszhat.

Hírek

Pihenőnap, de nem mindenkinek

Az Egyetemi Röplabda Európa-bajnokság csütörtöki napja a mezőny nagy részének pihenőnap volt, de a lebonyolítás értelmében hat mérkőzésre így is sor került. Tehát volt, aki Budapest szépségeivel ismerkedett, de voltak csapatok, amelyeknek játszaniuk kellett.

Hírek

Nyolc szakon hirdet pótfelvételit a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Komoly lehetőség és fontos hír azok számára, akiknek nem sikerült egyetlen szakra, illetve képzésre sem bekerülniük a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemre (TF) vagy más felsőoktatási intézménybe, vagy akik elmulasztották beadni jelentkezésüket a 2025/2026-ös tanévre, hogy két alap- és öt mesterképzési szakon, akár államilag támogatott formában is pótfelvételit hirdet a TF.

Hírek

Dr. Radák Zsolt: Szó szerint imádtam itt, a TF-en lenni!

Dr. Radák Zsolt a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem egyik markáns, meghatározó személyisége, a Molekuláris Edzéselméleti Kutató Központ vezetője. Tudós alkat, akinek sikeres pályafutás és komoly nemzetközi elismertség jellemzi pályafutását. A Magyar Edzők Társasága a centenáriumát ünneplő egyetemmel kapcsolatos örömeiről, tapasztalatairól, aktuális terveiről kért egyfajta élménybeszámolót.

Hírek

A legjobb nyolc közé jutottak a TF-es csapatok

Fokozódott a tét, a csoportelsőség vagy éppen a negyeddöntőbe jutás múlt egy-egy mérkőzésen, így nem csoda, hogy valóban kiváló összecsapásokat hozott a harmadik játéknap a kontinens tornán, TF-es sikerekkel. Aki látta a meccseket - márpedig sokán látták - elégedett lehetett az izgalommal és a színvonallal egyaránt.

Hírek

Jelentkezz a sportlétesítmény-üzemeltető szakirányú képzésünkre!

Már jelentkezhetsz a TF sportlétesítmény-üzemeltető szakirányú képzésére.

Hírek

Jelentkezz a rendezvényszervezés-sportbiztonság szakirányú képzésünkre!

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem együttműködésének keretében ismételten elindul a népszerű, rendezvényszervezés-sportbiztonság szakirányú képzés.

Büszkeségeink

Magyar éremeső és nagyszerű TF-es szereplés az Egyetemi Világjátékokon

Az érmek számát tekintve csúcsot döntöttek a magyar sportolók a Németországban megrendezett egyetemi seregszemlén.

Hírek

Kezdenek kirajzolódni az erőviszonyok

Mint minden világversenyen, így az Egyetemi Röplabda Európa-bajnokságon is a második meccs már megmutatja a valós erőviszonyokat vagy éppen azt, hogy egy csapatban vannak tartalékok. Azonban a verseny mellett a játék is fontos, éppen ezért rengeteg olyan pillanatot is hozott a keddi játéknap, ahol a vereség ellenére is látszott, nem csupán a győzelem, a részvétel is fontos.

Hírek

Kézilabda: csarnokban és homokban is Európa-bajnok a TF!

Más-más szakágban, de a nők és a férfiak is Egyetemi Európa-bajnokságot nyertek a TF-nek.