Dr. Radák Zsolt a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem egyik markáns, meghatározó személyisége, a Molekuláris Edzéselméleti Kutató Központ vezetője. Tudós alkat, akinek sikeres pályafutás és komoly nemzetközi elismertség jellemzi pályafutását. A Magyar Edzők Társasága a centenáriumát ünneplő egyetemmel kapcsolatos örömeiről, tapasztalatairól, aktuális terveiről kért egyfajta élménybeszámolót.
– Csurgón, az általános iskolát követően a Csokonay Mihály Gimnáziumban folytattam tanulmányaimat. Meglehetősen ingerszegény közegünkben kisebbfajta forradalmat váltott ki egy testnevelő házaspár, Kátai Ferenc és felesége érkezése és munkába lépésük. Teljesen „megőrjített” bennünket, példaképeink lettek, olyanok szerettünk volna lenni, mint ők. Megszámoltuk, Csurgóról huszonöten kerültek a testnevelő tanári pályára - jelentős részben munkásságuk hatására. Onnan emelkedett ki többek között Simics Judit olimpiai ezüstérmes kézilabdázó, Balogh Bea válogatott kézilabdázó és mások is. Szóval felbolygatták a város életét. Nem voltam különösebben tehetséges, annál nagyobb szorgalommal igyekeztem minden dolgomat végezni.
– Szorgalmának is köszönhette, hogy első nekifutásra bekerült a TF-re?
– Ez is, az is benne volt, hogy a tízszeres túljelentkezés ellenére felvettek. Abban az időben mindenkinek a TF valamelyik szakosztályában sportolnia is kellett. Az évenkénti száz új hallgatónak legalább a fele élvonalbeli sportoló volt. Szó szerint imádtam itt lenni. Én az atlétikában igyekeztem kitűnni, alacsony ember létemre 69,74 méterig jutottam gerelyhajításban, elsősorban kitűnő edzőmnek, Kovács Etelének köszönhetően. Diploma után egy évvel Etele elment külföldre, én lettem az edzője a 65 méteres gerelyvetőnek, Hartai Katalinnak.
– Nem sokkal később megtette tudományos pályafutása első lépéseit.
– A Budapesti Honvédba kerültem, ahol Petrekanits Máté vezetésével működött egy tudományos csoport. Feladatunk az volt, hogy különböző mérések eredményeivel segítsük a sportolók minél sikeresebb felkészülését. Érdekes volt, de három év után visszavágytam a TF-re. Az 1988-as szöuli olimpián a honvédos olimpikonok kitűnően szerepeltek, utána tértem vissza az Alkotás útra. Jó csapatba kerültem, az atlétikai tanszéken kitűnő szakemberekkel dolgoztunk együtt. 1991-ben hazajött Kuvaitból Kulcsár Gergely, ő átvette a gerelyhajítókat, én pedig elkezdtem edzéselméletet tanítani.
– Nemsokára egy minőségi ugrás következett az életében…
– A japán állam akkoriban minden évben hat magyar kutatónak biztosított állami ösztöndíjat. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság akkori alelnöke, Schmitt Pál támogatásával én is a kiválasztottak közé kerültem. Ettől számítom azt az időszakot, amióta „beleszerettem a tudományba”. Szerettem volna biomechanikával foglalkozni, de a számítógépes programozás nem volt az erősségem, így más területet kellett találnom. A professzor – akihez Japánban kerültem – lehetőséget adott a szabad gyökökkel való foglalkozásra. Családostól négy évet tölthettem a Távol-Keleten, nagyon szerény anyagi körülmények között, de ez másodlagos volt számomra.
– Azóta is a szabad gyökök témája a kedvenc kutatási területe.
– Igen, mert óriási a jelentőségük. Azok ugyanis mindenhol szerepet játszanak a szervezetünkben. A működés lényege: felhasználjuk az oxigént, mint fő energiaforrást, elégetjük a szénhidrátokat és a zsírokat, és ezekből nyerjük az energiát. És ebben a folyamatban mindig képződnek szabad gyökök, amelyeknek van egy extra elektronjuk, amelyek a töltésük miatt mindennel „kikezdenek”, megváltoztatják a szerkezetüket. Ma már tudjuk, hogy szükségesek minden élettani folyamathoz – ha túl sok van belőlük, akkor károsak. Egyébként a PhD-dolgozatomat is egy szabadgyökös témából írtam és védtem meg.
– Kutatásaiból mikor született meg az első, kiemelést érdemlő eredmény?
– Kétezerben, Amerikában kaptam lehetőséget egy szakkönyv megjelentetésére, amelynek ez volt a címe: „Szabad gyökök mozgásban és öregedésben”. Abban, hogy a könyv eljutott a megjelenésig, komoly része volt dr. Mónus Andrásnak, az OTSH egykori tudományos főosztályvezetőjének.
– A tudományos kutatómunkának is van egyfajta periodicitása, amikor bizonyos időszakok lejártával óhatatlanul új témát kell választani.
– Ezt én sem úsztam meg kollégáimmal, bár nem direkt váltásról, hanem egy kapcsolódó témáról van szó. Ezt a területet epigenetikának hívják, és mondhatom, nagyon érdekes. Ez arról szól, hogy az ember DNS-e az utóbbi évezred során nagyon keveset változott, az életmódunkban viszont döntő fordulatok következtek be. Mozgásszegény élet jött létre, alapvetően más táplálkozási körülményekkel, stb. Ezek az új lehetőségek nyomot hagynak a DNS-einkben. Nem változtatják meg azok összetételét, hanem bizonyos géneket elaltatnak, másokat viszont aktiválnak.
– Itthon milyen viszonyok között tudja végezni a kutatásait?
– A jelenlegi laboratóriumunk alapjait negyedszázada tettük le, azóta lassan, de folyamatosan építkezünk. A beinvesztálható pénzeinket nagyságrendileg 90 százalékban különböző pályázatokon nyertük. Kiugró lehetőségként éltük meg a 2019-ben a Velencei-tavon megrendezett evezős veterán-világbajnokságot, ahol 200 versenyző részletes vizsgálatát tudtuk elvégezni; a sátrunkban huszonhárman dolgoztunk. Sikerült megvizsgálnunk a DNS-ek „metilációját”, amelynek lényege az, hogy amennyiben a metilcsoport rákerül a DNS-bizonyos részére, akkor „lecsendesíti” a gént. Ellenkező esteben pedig aktiválja.
– Bizonyos epigenetikai órák segítségével megállapíthatják az életmód-függő életkort, amely jelentősen különbözhet a naptári életkortól.
– Hatvanöt olimpiai bajnokunk állapotát is behatároltuk, és arra a megállapításra jutottunk, hogy élversenyzőink biológiailag összességében 6,3 évvel fiatalabbak, mint a naptári életkoruk. Az egyetlen negatív példát a birkózók szolgáltatták, az ő szervezetük átlagban jobban amortizálódik a korukhoz képest. Ennek fő oka valószínűsíthetően a rendkívüli igénybevétellel járó, rendszeres fogyasztás hatásaiban keresendő.
– Elérkeztünk a jelen időbe. Milyen tervei, reményei lehetnek ma egy tudományos kutatónak a dinamikusan fejlődő Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem tanszékvezető tanáraként?
– Gőzerővel folytatjuk a munkánkat, benne a szükséges állatkísérleteket is. Érdekes következtetésekre is jutottunk például azoknak az 50 és 70 év közötti embereknek a részletes vizsgálataiból, amelyeket sikerült végkonklúziókkal lezárnunk. Kiderült, hogy a mozgás csökkenti az öregedési folyamatokat. A féléves vizsgálódást a közeljövőben folytatjuk, ismét más, XI. és XII. kerületi, önkéntesen részvevő polgárokkal. Az egyévesre tervezett időszakot azért választottuk, mivel a fél év valószínűleg kevés volt. Minden gyakorlást követően mintákat veszük, és elemezzük is azokat. Amerikában egy ilyen analízis tízezer dolláros nagyságrendű kiadással járhat együtt. Kísérleteink további folytatásához nekünk is pénzeket kell szereznünk – nagyon bízunk abban, hogy a TE kuratóriuma támogatni fogja törekvéseink megvalósítását.
– Ön a tudományos munkásságának eredményeit folyamatosan nyilvánoságra hozza könyvekben és publikációkban. Miként kaphat visszaigazolást téziseinek fogadtatásáról?
– Nagyon precíz nyilvántartása van az olvasottságnak, idézettségnek. Örömömre elmondhatom, hogy az én munkáim az összes, nyilvántartott tudományos kutató között a legelső két százalékba tartoznak az idézettség alapján. Ez a tény megerősít abban, hogy ezeken a „nyomvonalakon” érdemes továbbra is erőfeszítéseket tennem munkatársaimmal együtt. A hazai mérések alapján az első negyvenben vagyok; a Magyar Tudományos Akadémiának 300 rendes tagja van.
– Van olyan téma a tarsolyában, amellyel ezt az előkelő helyezést feltehetően még tovább lehet majd javítani?
– Egy szuperizgalmas területtel mindenképpen szeretnék mélységében foglalkozni, ez pedig a tejsav témája. A tejsavról hosszú ideig mindenki egyértelműen negatívan vélekedett. Hosszas kísérletek sorának végéhez közeledve arra jutottunk, hogy a tejsavnak sokkal nagyobb szerepe van a szervezet alkalmazkodási folyamataiban, mint azt korábban gondolhattuk volna. Egy német tudós, Warburg száz évvel előbb leírta, hogy a tumoros sejt rengeteg cukrot és oxigént vesz fel, és mégis tejsavat gyárt. Ettől a tumor nőni kezd. Ha pedig nő, nő a fehérjeszintézise is, több fehérjét gyárt. Eddig senki nem kötötte össze a tejsavat a fehérjeszintézissel. Erre nekünk most lesznek ragyogó adataink és DNS-elváltozásos adataink is – tényleg szuperizgalmas a téma! Ebből idén cikk lesz, igyekszünk minél komolyabb szakfolyóiratban megjelentetni.
– Milyen fogadtatásuk van a publikációiknak?
– Tavaly két cikkünk is komoly elismerésben részesült. Az egyik a bélflórában élő baktériumok szerepét vizsgálta. Kimutattuk, hogy ezek nem egyszerűen csak megváltoznak az öregedéssel, de befolyásolják is az öregedés folyamatát. Ebben a két lehetőségben a mozgásnak bizonyítottan nagy szerepe van. Ezzel az anyaggal megkaptam az Angol Anatómiai Társaság II. díját. Az olimpiai bajnokaink vizsgálati eredményeit és a levont következtetéseket summázó cikkem pedig Amerikában kapott publikációs díjat. Ötleteink bőven vannak. A siker lehetősége egyrészt pénz kérdése, másrészt pedig annak függvénye, hogy milyen színvonalú szaklapban tudjuk az eredményeinket publikálni. Öt állandó, kiváló munkatársammal és számos hallgató segítségének igénybevételével igyekszünk mindent elkövetni az újabb elismerésekért, mert ezzel egyetemünk tekintélyét is növelni tudjuk. Nagyon büszke vagyok a csapatomra.
Forrás: Jocha Károly
