;>
Archívum

2013.

Fergeteges sikerek a birkózó MEFOB-on!

Fergeteges sikerek a birkózó MEFOB-on!

Idén is Pécsett rendezték meg az egyetemi és főiskolás országos bajnokságot.

Fergeteges sikerek a birkózó MEFOB-on!

A TF versenyzői kiemelkedő teljesítményt nyújtottak hiszen Farkas Gábor, Csercsics Richárd, Tőzsér Sándor és Barka Emese kvalifikálta magát a 2013 nyarán rendezendő Univerziádéra. A csapatunk ismét nagy létszámmal volt jelen az eseményen, melyen végül 7  első helyet, 8 második,  8 harmadik és négy ötödik helyet zsebeltek be versenyzőink. A csapatbajnokságot is toronymagasan a csapat nyerte!

Köszönjük felkészítő tanárainknak: Dr. Barna Tibornak és Dr. Fodor Tamásnak.

A TF nyerte a Budapesti Egyetemi Atlétikai Bajnokságot!

A TF nyerte a Budapesti Egyetemi Atlétikai Bajnokságot!

A TF 10 év után végre megnyerte a Budapesti Egyetemi Atlétikai Bajnokságot. 2013. április 26.-án, pénteken került megrendezésre a Budapesti Egyetemi Atlétikai Bajnokság, ahol 7 egyetem képviseltette magát: a TF, az ELTE, a BGF, a BMGE, az Óbudai Egyetem, a Corvinus Egyetem és a Szent István Egyetem.

Az egyetemek közti pontversenyt 130 ponttal a TF nyerte, második az ELTE 115 ponttal és harmadik lett a BMGE 24 ponttal. Bár az egyetemünkről mindösszesen 24 induló volt, mégis kiváló eredmények születtek, így a létszámfölénnyel is megbirkózva büszkén nyertük el a kupát.

Budapesti Egyetemi Atlétikai Bajnokság 2013

Az indulók névsora: Pintea Alexandra, Gymes Petra, Lohn Angéla, Nagy Cecília, Zöllei Anett, Sinka Noémi, Kovács Melinda, Kovács Judit, Ormay Anikó, Sütő Kinga, Sándor Csilla, Németh Renáta, Valsits Attila, Kun – Szabó Balázs, Orosz Zoltán, Tomán Kristóf, Váraljai Vázsony, Milei Mikes, Czár Krisztián, Diós Bence, Vécsei Dávid, Juhász András, Czinder Zoltán, Árpás Valentin.

Gratulálunk! Szép munka volt!

Golfedzők diploma átadó ünnepsége

Golfedzők diploma átadó ünnepsége

Az elmúlt hét csütörtökén a TF kistanácstermében adták át a PGA of Hungary frissen végzett hallgatóinak a diplomát. Az évfolyam hét főből állt, de sajnos volt akinek nem sikerült abszolválnia a kurzust.

Golfedzők diploma átadó ünnepsége

Az eseményen részt vett és beszédet mondott Sugár András a Magyar Golf Szövetség elnöke, Dr. Berkes István a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar (TF) dékánhelyettese és Tony Bennett a PGA of Europe oktatási igazgatója. Továbbá tiszteletét tette az eseményen a PGA teljes hazai vezérkara, így Makszin Áron, szakmai igazgató, Szalma László, oktatási igazgató és Szigeti Csaba elnökségi tag is. Valamint megjelentek a végzősök családtagjai is. A harmadik végzős évfolyam mérföldkőnek számít a PGA of Hungary életében.

Tony Bennett beszédében elmondta, hogy ez a diploma még csak a kezdet az edzők pályában, hiszen az igazán nagy megmérettetések most következnek, ezért fontos, hogy tovább fejlesszék tudásukat. Valamint azért is fontos a felkészültségük, mert ők azok, akikkel először találkoznak a játékosok, így hatalmas szerepet játszanak abban, hogy az újoncok hivatásukként választják a sportágat vagy megmaradnak hobbi szinten.

A végzősök részéről a legtöbb pontot elért játékos köszönte meg az oktatóknak és a PGA elnökségének az odaadó munkájukat és azt a hatalmas segítséget, ami nélkül nem tudtak volna sikeresen felkészülni a vizsgákra.

Brüsszel - EU tanulmányút

Brüsszel - EU tanulmányút

Tisztelt hallgatóink! Figyelmükbe ajánljuk a következő lehetőséget. Maximum 25 fő jelentkezését várjuk egy brüsszeli tanulmányútra, 2013. június 5-8. között (4 nap 3 éjszaka). Az utazás a sportirányítási gyakorlatba beszámítható!

Program:

  • Európai parlamenti látogatás
  • Előadások az EU és Magyarország, valamint az EU és a sport kapcsolatáról
  • Ismertető az EU gyakornoki és álláslehetőségeiről
  • Brüsszeli városnézés
  • Bruges-i városnézés (fakultatív)
Költségek:
  • Szállás: ingyenes! (hostel a belvárosban)
  • Ellátás: reggeli
  • Utazás: egyénileg (javasolt: a Ryanair ill. a Wizzair menetrend szerinti járatával, kb. 10-15.000 Ft oda-vissza.)
Érdeklődés
  • Dr. Farkas Péter tanár úrnál: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. | 487-9200/61202 | Főépület III. em. 56.
Érdeklődés, jelentkezés:
  • Bardocz-Bencsik Mariannál: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. | 487-9200/61309 | Főépület fszt. 24.
A helyeket a szállásköltség (90 euró) befizetésének sorrendjében fogjuk feltölteni. Visszamondás csak másik jelentkező bevonásával lehetséges!

Sikeres volt a Move Week előkészítő workshopja

Sikeres volt a Move Week előkészítő workshopja

Április 23-án Karunkon került megrendezésre az európai tömegsportrendezvény, a Move Week előkészítő workshopja. A kezdeményezés tavaly ősszel indult, a rendezvény kitalálója az International Sport and Culture Association (ISCA).

Az idén októberben második alkalommal megrendezésre kerülő európai Move Week magyarországi programjainak előkészítésében Laska Nenova, az ISCA regionális koordinátora volt segítségünkre, aki fél napos műhelymunkára vette rá a magyar tömegsporttal foglalkozó szervezetek képviselőit. Az eseményen képviseltette magát az Emberi Erőforrások Minisztériumának Sportért felelős Államtitkársága, a Magyar Olimpiai Bizottság, a Magyar Szabadidősport Szövetség, a TF, valamint civil szervezetek.

A workshop résztvevői betekintést nyertek a Move Week felépítésébe és idei céljaiba, a hálózat működésébe, és együtt gondolkozhattak arról, hogyan lehetne a 2013-as magyarországi Move Week-et egy nagyszabású tömegsportrendezvénnyé tenni. Laska Nenova nagyban segítette a csapat projekttervének kidolgozását, ám amikor a részletek tárgyalására került a sor, arra bíztatott, hogy angol helyett magyarul gondolkozzunk tovább. Bátorította a társaságot továbbá arra, hogy az idén befejeződő Fiatalok Lendületben Program elnevezésű európai uniós támogatási rendszerből az utolsó két pályázati fordulóban próbáljunk támogatást nyerni projektötleteink megvalósítására. Az utolsó két pályázati határidő május 3., illetve október 1., vagyis az előkészítő workshop után azonnal bele kellett vágni a munkába, hogy be tudjuk nyújtani a pályázatot a két határidő valamelyikéig.

Bardocz-Bencsik Mariann

[nggallery id=172]

Karunkon ünnepeltek a curlingesek

Karunkon ünnepeltek a curlingesek

Április 25-én a TF-en ünnepelt a magyar curlingtársadalom abból az alkalomból, hogy Palancsa Dorottya és Kiss Zsolt révén megszületett hazánk első curling világbajnoki címe.

A vegyes-páros tagjait köszöntötte prof. Dr. Berkes István a házigazda TF nevében, és egy-egy ajándékot adott át a bajnokoknak. Rókusfalvy András, a Magyar Curling Szövetség elnöke pedig köszöntője végén egy üveg pezsgővel és egy, a világbajnokok által aláírt zászlóval lepte meg Berkes tanár urat.

Az élménybeszámolón levetítettek egy képmontázst a vb legemlékezetesebb pillanatairól, valamint a mindent eldöntő utolsó end-et is megtekintették a résztvevők, amelyet élőben kommentált Kiss Zsolt.

A beszélgetés alatt a jelenlévők is kérdezhettek a páros tagjaitól, így megtudhattuk azt is, milyen lelki segítséget jelentett a mindössze 17 éves Dórinak, hogy édesapja végig kint volt velük a világbajnokságon, hiszen ő volt a páros egyik edzője. Érdekesség, hogy az itthoni felkészülést Kiss Zsolt édesapja, Kiss László irányította.

Az élménybeszámolót fogadás zárta, ahol kibontásra került az a pezsgő, amelyet Rókusfalvy elnök úr hosszú évek óta őrizgetett pincéjében. Mint mondta, azt az alkalmat várta, amely méltó az értékes ital felbontására.

Bardocz-Bencsik Mariann Fotók: Lelovics Melinda

[nggallery id=171]

Jókay Zoltán sikere

Jókay Zoltán sikere

Jókay Zoltán, karunk egyetemi adjunktusa, a Vasas női röplabda csapatának vezető edzőjeként, együttesével negyedik alkalommal nyerte meg az NB I felnőtt bajnokságot. Ebben szezonban a Magyar Kupát is sikerült elhódítaniuk, immár hatodik alkalommal.

Sikeréhez szívből gratulálunk, büszkék vagyunk kollegánkra!

Curling világbajnokok köszöntése a TF-en

Curling világbajnokok köszöntése a TF-en

A Magyar Curling Szövetség és a TF közösen köszönti a sportág első magyar világbajnokait!

Curling világbajnokok köszöntése a TF-en

Helyszín: TF Főépület, 1. emelet, Hepp Ferenc terem (Budapest XII., Alkotás u. 44.). Időpont: 2013. április 25. (csütörtök), 18 óra. Az élménybeszámolóval egybekötött köszöntésre szeretettel várunk minden érdeklődőt és sportbarátot, hogy együtt ünnepelje velünk a magyar curlingsport eddigi legnagyobb eredményét, Palancsa Dorottya és Kiss Zsolt világbajnoki címét.

fotó: Fischer Tamás

Kapcsolódó anyagok:
  • Részletesebb beszámoló a Magyar Curling Szövetség honlapján. >>>
  • Fotók a döntőről >>>
  • A teljes döntő végignézhető a verseny honlapján >>>

Ankarában tartották a Serious Sports harmadik megbeszélését

Ankarában tartották a Serious Sports harmadik megbeszélését

2011 őszén indult az Európai Uniós társfinanszírozásával megvalósuló Serious Sports projekt. Célja egy játékos jellegű szoftver kidolgozása, amely az edzéstervezés erőnléti részét kívánja egyszerűsítetten modellezni, és ezzel segíteni az edzőt a sportolók felkészítésében.

A konzorcium hét intézményből áll, vezetője az ír Cork Institute of Technology. Karunkon kívül az osztrák FH Joanneum Egyetem, a londoni South Bank Egyetem és a finn Oulu Egyetem képviseli a felsőoktatást a programban, míg a Simsoft nevű török cég biztosítja a technológiai támogatást. A Scienter olasz partner a konzorciumvezetővel közösen kutató-fejlesztőként segíti a szoftver kidolgozását.

A mostani, ankarai találkozó programpontjai között szerepelt a projekt aktuális állásának és a játék jelenlegi állapotának bemutatása, a szoftver kidolgozásával kapcsolatos jövőbeli teendők és az eredmények disszeminációjának megbeszélése, valamint a negyedik, 2013 őszi projektzáró találkozó megszervezése is.

Karunkat Dr. Kozsla Tibor projektmenedzserként, Kercsmarics Eszter a projekt koordinátoraként, míg Király András számítógépes szakértőként képviselte Törökországban.

A TF-re jelentős feladat vár a fenn maradó időszakban, hiszen a londoni egyetemmel együtt ránk hárul a szoftver tesztelésének feladata, amelyben jelenlegi és leendő kosárlabda edzők, sportszakemberek, valamint a sportot kedvelők lesznek segítségünkre.

Ezúton várjuk minden, a játék iránt érdeklődő TF-es oktató és hallgató jelentkezését a május végén kezdődő tesztelésre a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.

További információkat a projektről a következő linkeken találnak:

[nggallery id=170]

Beszámoló a XXXI. OTDK Testnevelés- és Sporttudományi Szekciójáról

Beszámoló a XXXI. OTDK Testnevelés- és Sporttudományi Szekciójáról

2013. április 4. és 6. között a Tisza és a Maros találkozásánál elterülő csongrádi megyeszékhely, Szeged adott otthont a XXXI. OTDK Testnevelés-és Sporttudományi Szekciójának. A Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kara 21 hallgatót delegált. A Semmelweis Egyetem Doktori Iskolájából pedig két PhD hallgató mutatta be prezentációját.

Projektek

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!