• Több mint 1000 látogató, neves olimpiai bajnokok és edzők részvételével zajlott a VII. Netrisk Sport és Innováció Konferencia

    Összesen 1300-an látogattak el a VII. Netrsik Sport és Innováció Konferencia NEKA-s és TF-es rendezvényeire, amelyek során a csapatsportágak hazai helyzete, a párizsi olimpia, valamint a sport és fenntarthatóság témája volt terítéken.

  • Elindult a TF100-visszaszámláló

    Ünnepélyes keretek között indították el a TF100-visszaszámlálót az egyetem főbejárata előtt, ami a több mint egy éven át zajló TF100-programsorozat kezdete is egyben.

  • Nagy szakmai sikert hozott a TF-en megrendezett biomechanika-szimpózium

    Második alkalommal rendezték meg a „Biomechanika a sportban és öregedésben: mesterséges intelligencia” című nemzetközi szimpóziumot a TF-en, amelynek során a téma legaktuálisabb kérdéseiről volt szó rendkívül színvonalas előadások keretében.

  • 300 fővel rajtolt el a biomechanika-szimpózium

    „Biomechanika a sportban és öregedésben: mesterséges intelligencia” címmel rendeznek nagyszabású nemzetközi konferenciát a TF-en kedden és szerdán.

  • A sport elsősorban szellemi fogalom – elkezdődött a VII. Netrisk Sport és Innováció Konferencia

    Érdekes és izgalmas témákat boncolgattak a szakemberek hétfőn Balatonbogláron a VII. Netrisk Netrisk Sport és Innováció Konferencia első napján.

  • Gyere TE is az úszó vb-re!

    Csatlakozz te is a rövidpályás úszó-vb önkéntes csapatához – az időpont: 2024. december 10-15.; a helyszín: Budapest, Duna Aréna. Segítsd a világ legjobb úszóinak versenyét, legyél részese egy nemzetközi sportesemény varázslatos hangulatának!

  • Nagy nevek a „Sikeres edzői életpályamodell” című előadássorozaton

    Neves szakemberekkel találkozhatunk a szeptemberben indult a „Sikeres edzői életpályamodell II.” elnevezésű kurzus során a TF-en.

Csatlakozz hozzánk, és ültess velünk fát!
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. október 22.

A TF100 programiroda, a Climate Action és a TF Önkéntes és Fenntarthatósági Iroda közös szervezésével 100 fát ültetünk Kápolnásnyéken 2024. november 5-én, ehhez pedig a TE segítségedre is szükség van!

Egyre közelebb a megállapodás a Sanghaji Sportegyetem és a TF között
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. október 22.

A TF rektora, Sterbenz Tamás a Magyar Rektori Konferencia által szervezett látogatás során Sanghajban járt, ahol a Fudan Egyetemet is meglátogatta. Utóbbival a jövőbeni együttműködés utolsó részleteit tisztázta.

„Szenvedélyem a gerinc” címmel tartott előadást Almásy Csilla a TF Könyvtár és Levéltárban
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. október 22.

A Gerinc Világnapját világszerte minden év október 16-án ünneplik, mely nap fontos küldetése, hogy felhívja a figyelmet a gerinc egészségének megőrzésére, ezzel összefüggésben jó szokások kialakítására és megtartására ösztönözze az embereket.

Kerekasztal-beszélgetés „Modern sportok az olimpiai játékokon” címmel a TF Könyvtár és Levéltárban
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. október 21.

Október 24-én, csütörtökön a TF könyvtára lesz a házigazdája a „Modern sportok az olimpiai játékokon” című kerekasztal-beszélgetésnek.

Röplabda: 2025-ben fókuszban az egyetemi Európa-bajnokság!
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. október 21.

Ludvig Zsolt és Fikó Attila Salernóban megtartotta a jövő évi egyetemi röplabda Európa-bajnokság prezentációját. A rangos sportesemény központja a Dr. Koltai Jenő Sportközpont lesz.

Részvétel a VI. országos TDK-fórumon
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. október 21.

A Testnevelés- és Sporttudományi szekció szakmai bizottságának tagjai és a 37. OTDK ügyvezetésének képviselői közösen vettek részt a VI. Országos TDK-fórum kétnapos tanácskozásán.

Akkor is visszajövünk, ha nem hívnak meg minket! – nagy siker volt a nemzetközi biomechanikai szimpózium
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. október 21.

A világhírű Stanford Egyetemről is érkezett előadó a TF-en megrendezett szimpóziumra.

Előadások szexuális wellness és szexuális egészség témakörében a TF-en
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. október 18.

Novemberben egy-egy tanóra keretében két előadást is meghallgathatunk szexuális egészség témakörben a TF-en.

Eseménynaptár

# Új Nemzeti Kiválóság Program

A Sporttudományok Doktori Iskola idén immár nyolcadik alkalommal szervezte meg a Sporttudományi PhD Szimpóziumot, amelynek a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem adott otthont.

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen a 2023/2024-es tanévre is meghirdetik a Magyarország Kormánya által alapított Új Nemzeti Kiválóság Programot (ÚNKP). A program célja, hogy támogassa a hazai kutatói és alkotóművészi utánpótlást, az elindulást, majd a megtartást a tudományos és művészeti pályán, valamint a fiatal kiválóságok támogatásával segítse a nemzetközi szinten is kiváló, tapasztalt kutatók és alkotók munkáját.

Június 27-én és 28-án a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Doktori Iskolája szervezésében immáron hetedik alkalommal rendezték meg a Sporttudományi PhD-szimpóziumot a TF-en. A Szimpózium célja, hogy lehetőséget biztosítson a doktoranduszok számára kutatási terveik és eredményeik bemutatására, valamint egymás munkáinak megismerésére.

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen a 2022/2023-as tanévre is meghirdetésre kerül a Magyarország Kormánya által alapított Új Nemzeti Kiválóság Program (ÚNKP). A program célja, hogy támogassa a hazai kutatói és alkotóművészi utánpótlást, a tudományos és művészeti pályán való elindulást majd pályán tartást, valamint a fiatal kiválóságok támogatásával segítse a nemzetközi szinten is kiváló, tapasztalt kutatók és alkotók munkáját.

Három TE-s pályázat is sikeres elbírálást kapott az Új Nemzeti Kiválóság Programot (ÚNKP) keretén belül.

A Doktori Iskola szervezésében idén immár hatodik alkalommal kerül megrendezésre a Sporttudományi PhD Szimpózium. A Szimpózium az Új Nemzeti Kiválóság Program hivatalos rendezvénye is, amelyen a 2020-ban támogatást elnyert doktoranduszok külön szekcióban mutatják be elért tudományos eredményeiket.

A Testnevelési Egyetemen a 2021/2022-es tanévre is meghirdetésre kerül a Magyarország kormánya által alapított Új Nemzeti Kiválóság Program (ÚNKP). A program célja, hogy támogassa a hazai kutatói és alkotóművészi utánpótlást, a tudományos és művészeti pályán való elindulást majd pályán tartást, valamint a fiatal kiválóságok támogatásával segítse a nemzetközi szinten is kiváló, tapasztalt kutatók és alkotók munkáját.

A Testnevelési Egyetemen a 2020/2021-es tanévre is meghirdetésre kerül a Magyarország kormánya által alapított Új Nemzeti Kiválóság Program (ÚNKP). A program célja, hogy támogassa a hazai kutatói és alkotóművészi utánpótlást, a tudományos és művészeti pályán való elindulást majd pályán tartást, valamint a fiatal kiválóságok támogatásával segítse a nemzetközi szinten is kiváló, tapasztalt kutatók és alkotók munkáját.

Akárcsak tavaly, a 2019/2020-as tanévre vonatkozóan is öt pályázat lett kiírva az Új Nemzeti Kiválóság Program (ÚNKP) keretein belül. Nos, megvannak az idei győztesek, ezúton is gratulálunk!

Akárcsak tavaly, a 2019/2020-as tanévre vonatkozóan is öt pályázat lett kiírva az Új Nemzeti Kiválóság Program (ÚNKP) keretein belül. Nos, megvannak az idei győztesek, ezúton is gratulálunk!

A Testnevelési Egyetemen a 2019/2020-as tanévre is meghirdetésre kerül a Magyarország kormánya által alapított Új Nemzeti Kiválóság Program (ÚNKP). A program célja, hogy támogassa a hazai kutatói és alkotóművészi utánpótlást, a tudományos és művészeti pályán való elindulást majd pályán tartást, valamint a fiatal kiválóságok támogatásával segítse a nemzetközi szinten is kiváló, tapasztalt kutatók és alkotók munkáját.

Projektek

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!