• Guzi Blanka: Ősszel megyek vissza a TF-re!

    Az Év TF-es női sportolójának választott öttusázó, Guzi Blanka úgy érzi, már nemcsak az érmek számítanak, és már most érdemes elkezdeni a felkészülést a civil életre.

  • Megújult szemlélet az edzőképzésben – Bemutatták az Edzéselmélet című tankönyvet

    A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) Róma termében ismerhettük meg a több TF-es szakember által jegyzett Edzéselmélet című új tankönyvet, amely a tématerület tanagyagának megújítására vállalkozik.

  • A jövő testnevelő tanárai, edzői és sportvezetői vették át oklevelüket a TF-en

    180-an vették át diplomájukat a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) pénteki, téli oklevélátadó ünnepségén, amelynek során díjazták az egyetem és a TFSE legjobb és egyben kiemelkedő sportolóit is. 

  • Hivatalosan is működhet a TF-en a SPIRIT Olimpiai Tanulmányok Kutatási Központ

    Hosszas előkészületeket követően megkezdheti működését a TF-en a SPIRIT Olimpiai Tanulmányok Kutatási Központ (OSRC).

  • Előrelépés a Shanghai Rankingben: Világos visszajelzés, a TF jó úton halad

    A 101-150. hely közé rangsorolták a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemet (TF) a legfrissebb Shanghai Ranking szakterületi, a világ sporttudományi intézményeit összegző rangsorában.

  • Felhívás Nemzetközi Tudományos Diákköri Konferenciára

    A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem szeretettel meghívja az alap-, mester-, osztatlan és doktori képzésben részt vevő hallgatókat a 25. Nemzetközi Tudományos Diákköri Konferenciára (ISSC2026), amelyet 2026. április 28 és 30. között rendeznek meg.

Dicsőség a TF-nek: Pálinkás Gergely a súlyemelők új szövetségi kapitánya
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2026. február 26.

A Magyar Súlyemelő Szövetség Pálinkás Gergely Andrást, a TF Sportélettani Kutató Központ tudományos segédmunkatársát nevezte ki a magyar súlyemelő-válogatott élére.

Sós Csaba, az úszók szövetségi kapitánya előadásával folytatódik a Sikeres edzői életpályamodellek előadássorozat
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2026. február 26.

Március harmadikán a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya, a Testnevelési Egyetemért Alapítvány kuratóriumi tagja „A Magyar úszósport sikerei és ami mögöttük van” címmel tart előadást a Sikeres edzői életpályamodellek előadássorozat keretében.

Meghosszabbították a nemzetközi TDK absztraktbeküldési határidejét
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2026. február 25.

Örömmel értesítjük, hogy meghosszabbítottuk a nemzetközi TDK (ISSC 2026) absztraktbeküldési határidejét 2026. március 9., 23:59-ig (közép-európai idő szerint).

Japán-magyar összefogás a tatamin: Nemzetközi inkluzív karateedzés a TF-en
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2026. február 25.

A Magyar Parasport Napja alkalmából különleges szakmai programnak adott otthont a Magyar Testnevelési és Sporttudomány Egyetem (TF). A Küzdősportok Tanszék oktatásmódszertani óráján a TFSE parakaratésai és a japán Kokushikan Egyetem delegációja közösen mutatta be a sport határokon átívelő, integráló erejét.

Guzi Blanka: Ősszel megyek vissza a TF-re!
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2026. február 25.

Az Év TF-es női sportolójának választott öttusázó, Guzi Blanka úgy érzi, már nemcsak az érmek számítanak, és már most érdemes elkezdeni a felkészülést a civil életre.

Sztárvendégek a TF-en – 100 éve született a háromszoros olimpiai bajnok Papp László
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2026. február 24.

Nagyszerű programokkal várja az érdeklődőket március 25-én a Dr. Koltai Jenő Sportközpontban a hazai ökölvívó-szövetség, amely nívós eseménnyel tiszteleg a 100 évvel ezelőtt született, háromszoros olimpiai bajnok bokszlegenda, Papp László emléke előtt.

Mozgásban a tudás – 100. születésnapját ünnepelte a TF Könyvtár és Levéltár
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2026. február 24.

Ünnepi eseményen, a TF100-programsorozat utolsó, a 2026-os évre áttolódott záró akkordján emlékeztek meg a TF Könyvtár és Levéltár fennállása 100., valamint a szaklevéltár 28. évfordulójáról.

Meghívó Nagy Kinga doktori értekezésének nyilvános védésére
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2026. február 24.

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Doktori Tanácsa és a Sporttudományok Doktori Iskola tisztelettel meghívja Önöket Nagy Kinga című doktori értekezésének nyilvános védésére.

Meghirdették a Roska Tamás tudományos előadást
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2026. február 23.

Az Országos Tudományos Diákköri Tanács 2026-ban ismét meghirdette a Roska Tamás tudományos előadást, amely a kiemelkedő fiatal kutatók elismerését szolgálja, és Roska Tamás életműve előtt tiszteleg.

Megújult szemlélet az edzőképzésben – Bemutatták az Edzéselmélet című tankönyvet
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2026. február 20.

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) Róma termében ismerhettük meg a több TF-es szakember által jegyzett Edzéselmélet című új tankönyvet, amely a tématerület tanagyagának megújítására vállalkozik.

Meghívó Bednárkiné dr. Dörnyei Gabriella habilitációs előadására és nyilvános vitájára
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2026. február 20.

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Habilitációs Bizottsága tisztelettel meghívja önöket Bednárkiné dr. Dörnyei Gabriella habilitációs eljárása keretében sorra kerülő habilitációs előadására és nyilvános vitájára.

Faragó Tamás előadásával folytatódik a Sikeres edzői életpályamodellek
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2026. február 20.

Az eredeti menetrendhez képest némi változás, hogy nem Szabó Bence, hanem dr. Faragó Tamás olimpiai bajnok vízilabdázó érkezik február 24-én a TF-re a Sikeres edzői életpályamodellek előadássorozat keretében.

Eseménynaptár


TKP2020-NKA-17

„A sport egészség legyen! - A mozgás, mint gyógyszer kifejlesztése II.”

Kedvezményezett neve: Testnevelési Egyetem

Projekt azonosító: TKP2020-NKA-17

Projekt kezdete: 2020. december 1.

Projekt befejezése: 2022. november 30.

Támogatás összege: 200 000 000 Ft

Projekt rövid leírása és célja

Jelen projekt a 2019. májusában a Tématerületi Kiválósági Program 2019. keretében elkezdett „A sport egészség legyen! - A mozgás, mint gyógyszer kifejlesztése” címet viselő kutatás-fejlesztés folytatása, második üteme, így a szakmai program az egészség tématerületen belül a korábban elkezdett négy lenti tematikus alprogramon (A,B,C,D) keresztül kíván innovatív, a gyakorlatban is használható eredményeket elérni:

Mozgásszervi instabilitások (A) alprogram

Célja: mozgásszervi instabilitások, hibás mozgásformák mérése, sportpályán, szabadban is elvégezhető műszeres analízisek segítségével. Ezek révén különösen a boka és térd, a csípő, a gerinc és a vállöv instabilitásait, korai degeneratív, kopásos betegségeinek prediszponáló tényezőit vizsgáljuk.

Kutatási feladat: ezen alprogramon belül – jelen projekt keretében – folytatjuk az alsó végtag esetében megkezdett méréseket és adaptáljuk az instabilitás méréseket különböző sportág-specifikus mozgásokra és sportártalmakra. Konkrétan a következő vizsgálatokat tervezzük: balett táncosoknál a csípő kirotáció elégtelensége miatti térd-rotáció és előláb túl-pronáció mérése és visszajelzése, vívóknál a kitörések során a törzs stabilizációja térd valgusba fordulás nélkül, futóknál a dinamikus valgus – varus eltérések kompenzációja helyes izommunkával, kerékpárosoknál ülve illetve a nyeregből kiállva a valgus térd elkerülése, stb. A diagnosztizált dinamikus instabilitások kezelése elektrostimulációval augmentált tornakezeléssel. A második évben a vizsgálatokat kiterjesztjük a felső végtagi instabilitások és a törzs-gerinc nem-struktúrális (azaz dinamikus) elváltozásainak diagnosztizálására és kezelésére mozgásterápia által. A projekt kimenete tudományos közlemények, illetve a sportegészségügyi szakemberek számára készült ajánlások lesznek.

Szív- és érrendszeri vizsgálat (B) alprogram

Célja: az elkövetkezendő két évben objektív mérőmódszerekkel több oldalról megmérjük a rendszeres aerobik sportolás hatását, ill. a nem-sportolás hatását a kardiovaszkuláris rendszerre, a bőr mikrocirkuláció (termoreguláció) és az agyi vérkeringésre való hatását, nemre és korra való tekintettel. Olyan alap adatokat gyűjtünk össze mely a jövőben összehasonlításként használhatóak lesznek egy egyén kardiovaszkuláris állapotának megítélésére.

Kutatási feladat: ezen alprogramon belül – jelen projekt keretében – felvesszük a szív- és érrendszeri anamnézist, diagnosztikai vizsgálatokat, terhelhetőségi zónák diagnosztikáját. A mozgás-terápia hatását követjük 24-órás pulzusmérő órák, vérnyomásmérő és Holter készülékekkel, kialakítjuk ezek helyes használatát és egyedi beállításait. Alapkutatási feladatként vizsgáljuk a szöveti mikrocirkuláció és termoreguláció diagnosztikáját és terápiás követését. Ezen objektív alapokon ki fogjuk tudni kijelenteni, hogy: A sport egészség legyen! és lehetséges a mozgás, mint gyógyszer kifejlesztése. Terveink szerint ezen alprogramon belüli kutatásainkról a projekt végéig 5 tudományos közleményt írunk, melyeket elküldjük tudományos folyóiratoknak.

Metabolikus és belgyógyászati kivizsgálás (C) alprogram

Célja: metabolikus és belgyógyászati anamnézis diagnosztikai kivizsgálatok, étrend és testösszetétel elemzése, bélmotilitás vizsgálatok, mikrobiota analízis, táplálkozással kapcsolatos pszichoszomatikus zavarok, 2-es típusú, inzulin-rezisztens cukorbetegek, elhízottak és metabolikus szindrómában szenvedő betegek adatainak alapján megállapítjuk, hogy milyen dózisú és intenzitású mozgás az, amely állapotuknak megfelelő optimális terápiás hatást fejt ki.

Kutatási feladat: ezen alprogramon belül – jelen projekt keretében - az obesitas és az elhízás alapú társbetegségek kapcsán újabb egyénre szabott mozgásprotokollokat dolgozunk ki, amit diétás tanácsadással és a fizikai aktivitás objektív mérésével is kiegészítünk. Igyekszünk hosszabb távú protokollokat alkalmazni annak érdekében, hogy a mozgásterápia hatásosságát jobban jellemezzük. A mozgásterápia alkalmazását kiegészítjük az autonóm idegi funkció jellemzésével (neuropathias szövődmények, kardiovaszkuláris szövődmények etc.), valamint a metabolikus válaszkészség jellemzésével. Ennek érdekében folytatjuk a nyitott szoftverrel vezérelt eszközfejlesztésünket a bélmotilitás és a szívfrekvencia variabilitás mérésének területén. Az autonóm idegi funkciót Ewing tesztek mérésével is jellemezzük. Távlatilag pedig mindezt megpróbáljuk a perifériás idegvezetési sebesség mérésével is kiegészíteni. Új mérési protokollt dolgozunk ki a túlsúlyos iskoláskorú populáció mérésére. Végül, az egészségkamion segítségével összefüggéseket fogunk keresni a napi habituális fizikai aktivitás, a kórosan magas testsúly és a metabolikus paraméterek között.

Időskori mozgásigény felmérések (D) alprogram

Célja: Az időskori mozgásigény felmérése és a szenior életmód váltás lehetőségeinek feltérképezése, az aktív időskor elérését szolgáló mérések. Ez különösen a vázizom leépülése (atrófia, szarkopénia) elleni védelmet szolgálja, mely jelentősen hozzájárul az idősek önellátásának megőrzéséhez.

Kutatási feladat: ezen alprogramon belül – jelen projekt keretében - mikrobiom analízist tervezünk, mellyel a vizsgálati személyek székletmintáiból meghatározzuk a baktériumok típusait és mennyiségét. Folytatni szeretnénk a hossz-metszeti vizsgálatokat, melynek keretében fél éves kontrollált edzésprogramot szervezünk 55-70 év közötti fizikailag inaktív személyeknek a Kutatóközpontunkban. Az edzésprogramok elején és végén élettani teszteket végzünk, vér és széklet mintákat gyűjtünk. Emellett tervezünk telomer hossz méréseket is. Ennek keretében a fehérvérsejteknek meghatározzuk a telomer hosszát és azt összevetjük élettani funkciókkal, kronológiai és epigenetikai életkorral. A feldolgozott eredményeinket megosztjuk a tudományos közvéleménnyel cikkek formájában és konferencia előadásokon..

2026. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!