Felhívás konferenciarészvételre
2026. augusztus 28.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) együttműködő partnereivel 2026. december 11-én rendezi meg a VIII. Sárközy Tamás Sportjogi Konferenciát.

A konferencia célja, hogy tisztelegjen dr. Sárközy Tamás, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) tanszékalapító rektori tanácsadója, valamint a Magyar Jogász Egylet és a Magyar Jégkorong Szövetség egykori elnöke szakmai és tudományos öröksége előtt.

A szervezők az előadók mellett várják mindazok jelentkezését, akik a sportjog valamely aktuális vagy klasszikus kérdéskörét tudományos igényességgel kívánják bemutatni, és előadásukkal hozzájárulnának a konferencia szakmai programjához.

A részvétel feltételei

A konferencián az tarhat előadást, aki előzetesen elküldi a publikálásra szánt tanulmányát.

A kéziratoknak meg kell felelniük a Sportjog című folyóirat szerzői útmutatójában meghatározott tartalmi és formai követelményeknek. A beérkező tanulmányokat a folyóirat szerkesztősége saját eljárásrendje szerint bírálja el, és az elfogadott kéziratok publikálására a folyóiratban kerülhet sor.

A szerzői útmutató az alábbi linken érhető el:

https://orac.hu/pdf/Sportjog_szerzoi_utmutato.pdf

 A kéziratok benyújtása

A kéziratokat elektronikus úton, Word-formátumban kérjük benyújtani.

A tanulmánynak teljesnek és véglegesnek kell lennie.

A jelentkezőknek két külön dokumentumot kell elküldeniük a szervezőknek:

1. Nem anonimizált címlap, amely tartalmazza:

  • a szerző(k) nevét;
  • tudományos fokozatát;
  • intézményi affiliációját;
  • elérhetőségeit;
  • a tanulmány címét.

2. Anonimizált kézirat, amely nem tartalmazhat semmilyen, a szerző azonosítására alkalmas adatot, beleértve a közvetlen önhivatkozásokat is.

Jelentkezés

A jelentkezőknek a tanulmány mellett egy 300–400 szavas absztraktot is be kell benyújtaniuk.

Jelentkezési határidő:

2026. szeptember 30.

A jelentkezéseket és a kapcsolódó dokumentumokat az alábbi e-mail-címekre kérjük megküldeni:

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

A szervezők bíznak abban, hogy a konferencia ismét találkozási pontot jelent majd a sportjog tudományos művelői, oktatói és gyakorlati szakemberei számára.

2026. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!