• Guzi Blanka: Ősszel megyek vissza a TF-re!

    Az Év TF-es női sportolójának választott öttusázó, Guzi Blanka úgy érzi, már nemcsak az érmek számítanak, és már most érdemes elkezdeni a felkészülést a civil életre.

  • Megújult szemlélet az edzőképzésben – Bemutatták az Edzéselmélet című tankönyvet

    A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) Róma termében ismerhettük meg a több TF-es szakember által jegyzett Edzéselmélet című új tankönyvet, amely a tématerület tanagyagának megújítására vállalkozik.

  • A jövő testnevelő tanárai, edzői és sportvezetői vették át oklevelüket a TF-en

    180-an vették át diplomájukat a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) pénteki, téli oklevélátadó ünnepségén, amelynek során díjazták az egyetem és a TFSE legjobb és egyben kiemelkedő sportolóit is. 

  • Hivatalosan is működhet a TF-en a SPIRIT Olimpiai Tanulmányok Kutatási Központ

    Hosszas előkészületeket követően megkezdheti működését a TF-en a SPIRIT Olimpiai Tanulmányok Kutatási Központ (OSRC).

  • Előrelépés a Shanghai Rankingben: Világos visszajelzés, a TF jó úton halad

    A 101-150. hely közé rangsorolták a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemet (TF) a legfrissebb Shanghai Ranking szakterületi, a világ sporttudományi intézményeit összegző rangsorában.

  • Felhívás Nemzetközi Tudományos Diákköri Konferenciára

    A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem szeretettel meghívja az alap-, mester-, osztatlan és doktori képzésben részt vevő hallgatókat a 25. Nemzetközi Tudományos Diákköri Konferenciára (ISSC2026), amelyet 2026. április 28 és 30. között rendeznek meg.

Dicsőség a TF-nek: Pálinkás Gergely a súlyemelők új szövetségi kapitánya
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2026. február 26.

A Magyar Súlyemelő Szövetség Pálinkás Gergely Andrást, a TF Sportélettani Kutató Központ tudományos segédmunkatársát nevezte ki a magyar súlyemelő-válogatott élére.

Sós Csaba, az úszók szövetségi kapitánya előadásával folytatódik a Sikeres edzői életpályamodellek előadássorozat
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2026. február 26.

Március harmadikán a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya, a Testnevelési Egyetemért Alapítvány kuratóriumi tagja „A Magyar úszósport sikerei és ami mögöttük van” címmel tart előadást a Sikeres edzői életpályamodellek előadássorozat keretében.

Meghosszabbították a nemzetközi TDK absztraktbeküldési határidejét
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2026. február 25.

Örömmel értesítjük, hogy meghosszabbítottuk a nemzetközi TDK (ISSC 2026) absztraktbeküldési határidejét 2026. március 9., 23:59-ig (közép-európai idő szerint).

Japán-magyar összefogás a tatamin: Nemzetközi inkluzív karateedzés a TF-en
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2026. február 25.

A Magyar Parasport Napja alkalmából különleges szakmai programnak adott otthont a Magyar Testnevelési és Sporttudomány Egyetem (TF). A Küzdősportok Tanszék oktatásmódszertani óráján a TFSE parakaratésai és a japán Kokushikan Egyetem delegációja közösen mutatta be a sport határokon átívelő, integráló erejét.

Guzi Blanka: Ősszel megyek vissza a TF-re!
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2026. február 25.

Az Év TF-es női sportolójának választott öttusázó, Guzi Blanka úgy érzi, már nemcsak az érmek számítanak, és már most érdemes elkezdeni a felkészülést a civil életre.

Sztárvendégek a TF-en – 100 éve született a háromszoros olimpiai bajnok Papp László
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2026. február 24.

Nagyszerű programokkal várja az érdeklődőket március 25-én a Dr. Koltai Jenő Sportközpontban a hazai ökölvívó-szövetség, amely nívós eseménnyel tiszteleg a 100 évvel ezelőtt született, háromszoros olimpiai bajnok bokszlegenda, Papp László emléke előtt.

Mozgásban a tudás – 100. születésnapját ünnepelte a TF Könyvtár és Levéltár
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2026. február 24.

Ünnepi eseményen, a TF100-programsorozat utolsó, a 2026-os évre áttolódott záró akkordján emlékeztek meg a TF Könyvtár és Levéltár fennállása 100., valamint a szaklevéltár 28. évfordulójáról.

Meghívó Nagy Kinga doktori értekezésének nyilvános védésére
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2026. február 24.

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Doktori Tanácsa és a Sporttudományok Doktori Iskola tisztelettel meghívja Önöket Nagy Kinga című doktori értekezésének nyilvános védésére.

Meghirdették a Roska Tamás tudományos előadást
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2026. február 23.

Az Országos Tudományos Diákköri Tanács 2026-ban ismét meghirdette a Roska Tamás tudományos előadást, amely a kiemelkedő fiatal kutatók elismerését szolgálja, és Roska Tamás életműve előtt tiszteleg.

Megújult szemlélet az edzőképzésben – Bemutatták az Edzéselmélet című tankönyvet
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2026. február 20.

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) Róma termében ismerhettük meg a több TF-es szakember által jegyzett Edzéselmélet című új tankönyvet, amely a tématerület tanagyagának megújítására vállalkozik.

Meghívó Bednárkiné dr. Dörnyei Gabriella habilitációs előadására és nyilvános vitájára
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2026. február 20.

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Habilitációs Bizottsága tisztelettel meghívja önöket Bednárkiné dr. Dörnyei Gabriella habilitációs eljárása keretében sorra kerülő habilitációs előadására és nyilvános vitájára.

Faragó Tamás előadásával folytatódik a Sikeres edzői életpályamodellek
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2026. február 20.

Az eredeti menetrendhez képest némi változás, hogy nem Szabó Bence, hanem dr. Faragó Tamás olimpiai bajnok vízilabdázó érkezik február 24-én a TF-re a Sikeres edzői életpályamodellek előadássorozat keretében.

Eseménynaptár


EFOP-3.4.6-VEKOP-17-2017-00002

A felhívás megnevezése: EFOP-3.4.6-VEKOP-17 Intézményi irányítás fejlesztése a felsőoktatásban

Kedvezményezett neve: Testnevelési Egyetem (konzorciumi partner)

A projekt címe: Intézményirányítást támogató rendszerek fejlesztése a felsőoktatásban

Azonosító: EFOP-3.4.6-VEKOP-17-2017-00002

Támogatás összege: 3.983.494.662 Ft (ebből a Testnevelési Egyetem támogatása 14.760.522 Ft)

Támogatás intenzitása: 100 %

Futamidő: A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg 2017. szeptember 1. és 2019. június 30. között

A konzorcium tagjai:

  • Eötvös Loránd Tudományegyetem (Konzorcium vezető)
  • NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt.
  • Állatorvostudományi Egyetem
  • Budapesti Corvinus Egyetem
  • Budapesti Gazdasági Egyetem
  • Dunaújvárosi Egyetem
  • Eszterházy Károly Egyetem
  • Kaposvári Egyetem
  • Miskolci Egyetem
  • Óbudai Egyetem
  • Neumann János Egyetem
  • Pannon Egyetem
  • Soproni Egyetem
  • Széchenyi István Egyetem
  • Szent István Egyetem
  • Testnevelési Egyetem

A projekt célja:  Egységes, egymással integrált intézményirányítási, gazdálkodási, teljesítménymérési, kontrolling, HR és tanulmányi adminisztrációs folyamatok és ezeket támogató informatikai rendszerek bevezetése, finanszírozási rendszer megvalósításához és működtetéséhez szükséges egységes szervezeti, folyamatirányítási és informatikai feltételek megteremtése

A projekt átfogó céljai a projekt hatókörébe tartozó állami felsőoktatási intézményeknél:

  • Az Európai Unió felsőoktatás korszerűsítését célzó ütemtervével, a Fokozatváltás a felsőoktatásban stratégiával, valamint a további hazai stratégiákkal és jogszabályokkal összhangban egységes, egymással integrált intézményirányításai, gazdálkodási, teljesítménymérési, kontrolling, HR és tanulmányi adminisztrációs folyamatok és ezeket támogató informatikai rendszerek bevezetésével a konzorciumi tag intézmények irányítása hatékonyságának, valamint képzés és kutatásszervezési képességeinek javítása.
  • A vonatkozó jogszabályi előírások mentén a teljesítmény szerint differenciált állami felsőoktatási finanszírozási rendszer megvalósításához és működtetéséhez szükséges egységes szervezeti, folyamatirányítási és informatikai feltételek megteremtése
  • Az intézmények hallgatók számára releváns működési és irányítási folyamatainak, az intézményirányítási rendszerek hallgatói funkciói használatának, valamint az ehhez szükséges digitális írástudási készségeknek és ismereteknek az elsajátítását támogató hallgatói képzési és mentori program megtervezése és végrehajtása a felsőoktatási hallgatói sikeresség intézményi előmozdítása, valamint a hallgatók felsőoktatásban való bennmaradásának támogatása érdekében.
  • A kutatási programok előkészítéséhez, lebonyolításához, kutatási bevételek, kiadások és kutatási eredmények nyilvántartásához kapcsolódó folyamatok, valamint a bevezetni kívánt egységes intézményirányítási rendszerek ezeket támogató funkciói használatának elsajátítását biztosító kutatói továbbképzési program megtervezése és végrehajtása a K+F+I szakemberek K+F+I projektek sikeres lebonyolítására történő felkészítése és ezen keresztül a kutatók megtartása, illetve utánpótlásuk biztosítása érdekében.

Várható eredmények: A konzorciumi tag felsőoktatási intézmények egységes, egymással integrált, korszerű és a megfogalmazott célokat, részcélokat szolgáló gazdálkodási, kontrolling, humán erőforrás menedzsment és tanulmányi adminisztrációs folyamatokat működtetnek, egységes, és a megfogalmazott célokat, részcélokat szolgáló gazdálkodási, kontrolling, humán erőforrás menedzsment, tanulmányi adminisztrációs és üzemeltetési szabályzatok szerint működnek és egységes, a megfogalmazott célok, részcélok teljesítését szolgáló, egységes alapokon és megoldásokon nyugvó, integrált intézményirányítási szakrendszereket használnak az egységes folyamataik támogatására.
A konzorciumi tag felsőoktatási intézmények az intézményirányítási szakrendszerek hallgatói funkciói használatának, valamint az ehhez szükséges digitális írástudási készségeknek és ismereteknek az elsajátítását támogató hallgatói képzési és mentori programot működtetnek a hallgatói IKT kompetenciák fejlesztése érdekében.
A konzorciumvezető ELTE a kutatási programok előkészítéséhez, lebonyolításához, kutatási bevételek, kiadások és kutatási eredmények nyilvántartásához kapcsolódó folyamatok, valamint a bevezetni kívánt egységes intézményirányítási szakrendszerek ezeket támogató funkciói használatának elsajátítását biztosító kutatói továbbképzési programot indít és működtet.

A projekt valószínűsíthető hatásai:

  • A felsőoktatási intézményeken belüli irányítás és finanszírozás javulása
  • Fenntartói irányítás és finanszírozás javulása
  • Intézmények működésének, gazdálkodásának stabilizálódása
  • Munkaerő-piaci követelményekhez jobban igazodni képes felsőoktatási rendszer
  • Profiltisztítás és specializáció
  • Mukaerő-piaci kompetenciák szintjének emelkedése a felsőoktatási hallgatók körében
  • Felsőfokúnak megfelelő szintű oktatásban való részvétel növekedése
  • Piaci forrásbevonó képesség javulása
  • Stabil és fenntartható kutatói bázis kiépítése
  • A kutatást, a technológiai fejlődést és az innovációt ösztönző környezet
  • Legjobb oktatók és kutatók vonzása, illetve megtartása

 

2026. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!