• Jelentkezz a TF kétféléves MA testnevelőtanár-képzésére!

    Hogyan lehetsz edzőből testnevelő tanár két félév alatt a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen (TF) úgy, hogy közben össze tudod egyeztetni tanulmányaidat a munkáddal? Már mondjuk is!

  • Szenátusi ülés: Alkalmazott Sporttudományi Intézet alakul a TF-en

    Megalakul az Alkalmazott Sporttudományi Intézet (ASI), amely a tervek szerint a magyar él-, illetve szabadidősport tudományos és módszertani háttérintézménye lehet. Emellett szintén fontos hír, hogy Dr. Bartha Csaba a Sportági Intézet és dr. Béres Sándor az Atlétika Tanszék élén folytathatja eddig megkezdett munkáját, míg Koller Ákos professzor az Egyetemi Doktori Tanács elnöke lesz – többek között erről is döntött a Szenátus október 22-i ülésén.

  • Intézményi TDK – megnyílt a regisztráció

    A mai napon megnyílt a 2026/2027. tanévi Intézményi TDK regisztrációs felülete.

Az online térben előforduló bántalmazás is valódi bántalmazás
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2026. november 6.

A kiberbántalmazás elleni nemzetközi napon a digitális bántalmazásról és a sport szerepéről beszélgetett dr. Baracsi Katalin internetjogásszal dr. Szekeres Diána, a TF Sportjogi Tanszék vezetője, aki a saját álláspontját is kifejtette.

Megemlékezést tartottak november 4-én a kampuszkertben felállított kopjafánál
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2026. november 5.

November 4-én reggel mécsesgyújtással emlékeztek az 1956-os forradalom áldozataira a TF kampuszkertjében lévő kopjafánál.

Várják az absztraktokat a SPEED 2027 – Sport egészségtudatosan és digitálisan című konferenciára
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2026. november 5.

A Magyar Labdarúgó Szövetség Orvosi Bizottsága szervezésében, a Széchenyi István Egyetem közreműködésével 2027. január 21. és 23. között rendezik Győrben a SPEED 2027 – Sport egészségtudatosan és digitálisan című konferenciát, amelyre a szervezők várják az esemény témaköreihez kapcsolódó tudományos kutatások és klinikai esetbemutatások absztraktjait.

Meghívó Hegedüs Ádám doktori értekezésének nyilvános védésére
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2026. november 5.

A Sporttudományok Doktori Iskola tisztelettel meghívja Önöket Hegedüs Ádám Az emberi izom fáradásának hatása az izom elektromos aktivációs paramétereire az élsport és a rehabilitáció szemszögéből című doktori értekezésének nyilvános védésére.

Megnyílt a NOB Olimpiai Tanulmányok Központja új, kutatásokat támogató programja
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2026. november 3.

Jó hír az olimpiai mozgalom iránt érdeklődő kutatóknak és szakembereknek, hogy már pályázhatnak a Nemzetközi Olimpiai Bizottság új kutatási programjára, amely társadalomtudományi projekteket támogat.

Jelentkezz a TF kétféléves MA testnevelőtanár-képzésére!
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2026. november 3.

Hogyan lehetsz edzőből testnevelő tanár két félév alatt a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen (TF) úgy, hogy közben össze tudod egyeztetni tanulmányaidat a munkáddal? Már mondjuk is!

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem ad otthont a 30. CESH Kongresszusnak
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2026. november 3.

2027. június 9. és 11. között rendezik meg a Sporttörténészek Európai Bizottságának (CESH) 30. kongresszusát Budapesten, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen (TF). A Csillagok, háborúk és a sportsztárság elnevezésű esemény kutatók, tudósok és doktori hallgatók közreműködésével igyekszik vizsgálni a sport történetét és kulturális jelentőségét.

Ígéretes terápia lehet-e a fizikai aktivitás a mentális egészségi zavarok kezelésében?
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2026. november 3.

Érdekes összefoglaló cikk jelent meg az Annual Review of Medicine-ben (med.annualreviews.org) arról, hogyan használható a fizikai aktivitás mentális egészségi zavarok kezelésének terápiás kiegészítőjeként.

Új időpontban rendezik az I. Safeguarding Fórumot
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2026. november 2.

A 2026. november 5-ére tervezett I. Safeguarding Fórumot december 4-én tartják a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen.

Loredana Toma a TF Nemzetközi Edzőképzésén bővíti szakmai ismereteit
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2026. november 2.

Új szemlélettel, módszerekkel és szakmai tapasztalatokkal gazdagodik a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) Nemzetközi Edzőképző Tanfolyamán a kétszeres világbajnok és hatszoros Európa-bajnok román súlyemelő, Loredana Toma.

Jogszabályi szinten is rendezni kell a safeguarding ügyét
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2026. november 2.

Jogszabályi garanciákat sürget a sporton belüli fizikai és lelki bántalmazás kezelésére dr. Szekeres Diána, a TF Sportjogi Tanszék vezetője, akivel a témában a Nemzeti Sport készített interjút.

Már csak néhány napig lehet jelentkezni az intézményi TDK-ra
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2026. november 2.

Hamarosan lejár a regisztrációs határidő, kevesebb mint egy hét van arra, hogy a hallgatók leadják jelentkezésüket a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem 2026/2027-es tanév intézményi Tudományos Diákköri Konferenciájára.

Eseménynaptár


A Doktori Iskola beiratkozási felhívása

Beiratkozási felhívás a 2023/24-es tanév I. félévére a  2-8. féléves hallgatók számára.

A 2023/24. tanév I. félévével kapcsolatban az alábbiakról tájékoztatjuk Önöket:

Félév kezdete: 2023. szeptember 1.

Félév vége: 2024. január 31.

Bejelentkezés a következő félévre:

A 2023/24. tanév I. félévére a 2-8. féléves hallgatók bejelentkezési időszaka 2023. augusztus 29. és szeptember 10. között történik a Neptun rendszerben.

Az aktív félév feltételei:

  • a Neptun rendszerben bejelentkezés előfeltétele a féléves doktoranduszi beszámoló eredeti példányának (hallgató, témavezető és programvezető által aláírva) 2023. szeptember 8-ig eljuttatása a Doktori Titkárságra.

 Beszámoló sablon >>>

  • Neptun rendszerben regisztrálás a 2023/24-as tanév I. félévére Figyelem, regisztráció csak a hiánytalanul és időben leadott beszámoló leadását követően lehetséges!
  • önköltséges hallgatóknak az önköltség befizetése határidőre, mely a Neptunban 2023. szeptember 10-ig kerül kiírásra. Az önköltség befizetése alóli méltányossági kérelmek benyújtási határideje 2023. szeptember 10. a Neptun rendszeren keresztül.

A bejelentkezés 2023. október 15-ig kérvénnyel visszavonható.

Tárgyfelvétel: 2023. augusztus 29. és szeptember 10. közötti időszakban a Neptun rendszerben.

Hallgatói jogviszony szüneteltetése: a honlapon található kitöltött és aláírt Halasztási kérelem c. nyomtatvánnyal lehet. (Halasztási kérelmet legkésőbb 2023. október 15-ig lehet eljuttatni a Doktori Titkárságra.)

2026. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!