(szerkesztés alatt)
Szerdán kezdődik az Európai Sporthét, amely szeptember 23. és 30. között Magyarországon és Európa-szerte 40 országban hívja mozgásra az embereket.
2026. szeptember 25-én ismét megnyitja kapuit a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem a Kutatók Éjszakáján!
Dr. Csurilla Gergely és Hegyi Erzsébet képviselte a TF-et a European Association for Sport Management (EASM) 34. nemzetközi konferencián.
Szeptember 18-án tartották az 1971-ben, 55 éve végzettek találkozóját az egyetemen. Az esemény közös misével kezdődött az egyetem Szent Imre Kápolnájában.
Egyre nagyobb az érdeklődés a TF Bringázz a munkába! elnevezésű eseménye iránt: az őszi programra közel százan bringáztak el, és élvezték egymás társaságát, valamint az egészséges reggelit.
Két hete van hivatalosan a TF kötelékében dr. habil. Kovács Karolina Eszter, a Pszichológia és Sportpszichológia Tanszék docense, aki merőben új, vagy ahogyan ő fogalmaz, sportos, mozgalmas és rugalmas közegbe került.
A kilenc éremből hármat a TF hallgatói szereztek a szeptemberben Tiranában megrendezett küzdőportok Európai Egyetemi Bajnokságán (EEB), és ezzel a legeredményesebb magyar versenyzőknek bizonyultak.
Matolay Elek-emlékéremmel jutalmazta a Társadalomtudományi Tanszék oktatója, dr. habil. Gál Andrea eddigi munkásságát a Magyar Testnevelő Tanárok Országos Egyesülete.
Ahogyan a korábbi évek folyamán, úgy most is nagy sikerrel rendezték meg a MySoccer System gyakorlati továbbképzést, amelyet Kólya Zoltán, a szoftver alapítója tartott.
A vízimentés kulisszatitkairól és a megelőzés fontosságáról beszélgetnek hazai szakemberek a TF Könyvtár „Időt kérek!” sorozatán szeptember 28-án, 13.45-től a Sport Olvasóteremben.
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) Fair Play Életmű Trófea-díjjal tüntette ki prof. dr. Sós Csabát, a TF egyetemi tanárát, az úszóválogatott szövetségi kapitányát.
A TF PhD-hallgatója, Mu I-Jung kiemelkedően szerepelt az ISHPES nemzetközi kongresszuson, és egy publikációja is megjelent egy nívós nemzetközi folyóiratban.
(szerkesztés alatt)