Archívum
2018.
Hírek
A fogyatékos emberek teljes körű társadalmi részvételéért
A V4 országok idei magyar elnökségének szervezésében Társadalmi és technológia innovációk – Fogyatékos emberek teljes körű társadalmi részvétele címmel rendeztek konferenciát március 13-14-én a budapesti Kongresszusi Központban, amelyen egyetemünk fogyatékosságügyi koordinátora, Szilasi Judit is részt vett.
Visszavonva
Büszkeségeink
Fair Play Életműdíjat kapott Dr. Takács Ferenc
A múlt héten Ezüstgerely-díjban, míg a napokban Fair Play Életműdíjban részesül Dr. Takács Ferenc professzor emeritus, filozófus, testnevelő tanár, a Testnevelési Egyetem Társadalomtudományi Tanszékének korábbi vezetője. Mindez komoly elismerés az idén 80 esztendős kiváló pedagógusnak, amihez mi is gratulálunk.
Visszavonva
TFSE hírek
Csoportelsők a TFSE kosarasai!
A fiú egyetemi bajnokság Nyugati csoportjának első helye volt a tét a hétfőn este egyetemünk E termében megrendezett TFSE–Szombathely kosárlabda-mérkőzésen. Mivel a mieink korábban hétpontos vereséget szenvedtek a legnagyobb rivális otthonában, legalább ekkora különbségű győzelmet aratva tudták csak leszorítani a tabella éléről a pontszámban eleddig ugyanannyit gyűjtő szombathelyieket.
Visszavonva
Hírek
Edzőtovábbképzés az FC Barcelona módszertani igazgatójával
A Testnevelési Egyetem edzőtovábbképzést szervez Joan Vila Bosch, az FC Barcelona módszertani igazgatója és a korábbi spanyol válogatott labdarúgó, edző és menedzser, jelenleg a katalán klubnál elnöki tanácsadó Carlos Rexach részvételével. A továbbképzésre 2018. május 9-én kerül sor a Groupama Arénában.
Visszavonva
Hallgatói hírek
Terep akadályfutó verseny Kaposváron
Immár második alkalommal kerül sor a KE Cross Run terep akadályfutó versenyre. Az eseményt a Kaposvári Egyetem hívta életre azzal a céllal, hogy a kalandra, önmaguk kipróbálására vágyó fiataloknak és idősebbeknek egyaránt biztosítson versenyzési lehetőséget, hogy ezzel is növeljék mentális és fizikai fittségüket, kielégítsék kalandvágyukat.
Visszavonva
Hírek
Csoportelsők lehetnek a TFSE fiú kosarasai!
Az első helyen a szombathelyiek, a másodikon a TFSE – így fest jelenleg a fiú egyetemi bajnokság Nyugati csoportjának élmezőnye. De reméljük, már csak néhány napig, hétfőn este negyed kilenckor ugyanis egymással csap össze a pontokat tekintve ez ideig ugyanannyit szerző két élcsapat, méghozzá itt, az egyetemünkön, konkrétan az E teremben.
Visszavonva
Hírek
Beszámoló a III. PhD Szimpóziumról
A Sporttudományok Doktori Iskola 2018. március 8-án megtartotta az immár hagyományosnak mondható III. PhD Szimpóziumot.
Visszavonva
Hírek
A Testnevelési Egyetem fotópályázata a Németh Ferenc-díjért
Fotópályázatot hirdet a Testnevelési Egyetem az egyik legismertebb hazai sportfotós Németh Ferenc tiszteletére a Sport és Innováció Konferencia kísérőrendezvényeként. Egyetemünk a Magyar Nemzeti Kereskedőházzal közösen 2018. május 9-10-én immár második alkalommal rendezi meg a Sport és Innováció Nemzetközi Konferenciát. A nemzetközi tudományos rendezvényen a fotópályázat a sport és a művészet kapcsolatát dokumentálja.
Visszavonva
Hírek
Áprilisban nemzetközi Tudományos Diákkonferencia a TF-en!
Immár 23. alkalommal rendezi meg a Testnevelési Egyetem a Nemzetközi Tudományos Diákkonferenciát, amelyre ebben az esztendőben április 27-én kerül sor. A szervezők tervei szerint a magas szakmai színvonalú konferencia reggel 8 órától délután 4 óráig tart majd.
Visszavonva
Hírek
1848-ra emlékeztünk
Kokárda lengett, zászló lobogott címmel tartottunk ünnepi megemlékezést az 1848-as forradalom 170. évfordulója tiszteletére a MOM Kulturális Központ Színháztermében.
Visszavonva