;>
Archívum

2018. január

A TF-en pillangózó híres sportriporter

A TF-en pillangózó híres sportriporter

A napokban interjút adott a Nemzeti Sportnak Török László, a legendás magyar sportriporter, aki immár két sportágban – jégkorong, úszás – is büszke tagja idehaza a hírességek csarnokának. A 67 esztendős rádiós számos érdekességről beszélt az imént említett interjúban, egyebek mellett pályafutása legnagyobb bakijáról, a felejthetetlen kollégáiról, valamint arról is, hogy utoljára a TF-en próbálkozott a pillangóúszással.

In memoriam Donáth Tibor

In memoriam Donáth Tibor

Életének 91. életévében, 2018. január 3-án hajnalban hosszan tartó betegség után elhunyt Dr. Donáth Tibor, a Semmelweis Egyetem Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézetének professor emeritusa. A szikár és megváltoztathatatlan hír mindannyiunk szívébe markolt.

Jól szerepelt a TE a 2017-es OTDK-n

Jól szerepelt a TE a 2017-es OTDK-n

A XXXIII. OTDK (Országos Tudományos Diákköri Konferencia) befejezése alkalmából a közelmúltban tartotta kitüntetés-átadó ünnepi ülését a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében az Országos Tudományos Diákköri Tanács. A rendezvényen köszöntőt mondott Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője, valamint Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke is.

Megjelent a Testnevelési Egyetem 2018-as felvételi kalauza!

Megjelent a Testnevelési Egyetem 2018-as felvételi kalauza!

A sport népszerűsége Magyarországon töretlen, így nem meglepő, hogy egyre többen jelentkeznek a Testnevelési Egyetem képzéseire. Ezért is kívánunk egyetemünk honlapján azoknak a diákoknak a segítségére lenni, akik a sport, az edzői pálya, a testnevelő tanári hivatás vagy éppen az intézményünkben megtalálható többi képzés iránt érdeklődnek.

Jónak lenni jó, tanúsítják a lovaskultúra oktatók

Jónak lenni jó, tanúsítják a lovaskultúra oktatók

A Jónak lenni jó kampány, a közmédia jótékonysági akciója idén hatodik alkalommal került megrendezésre, kedvezményezettje ezúttal a Magyar Máltai Szeretetszolgálat volt. A Fővárosi Nagycirkusz a Testnevelési Egyetem Lovaskultúra Oktató Szakával együttműködve idén is csatlakozott az MTVA akciójához. A jótékonysági kampány 150 millió forintos bevétellel zárult. 

Projektek

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!