;>
Archívum

2015.

Elsős hallgatónk a Nemzeti Vágtán

Elsős hallgatónk a Nemzeti Vágtán

Bodnár Fruzsina, I. évfolyamos hallgató 12 éve kezdett lovagolni.  A családban és a felmenők közül senki nem lovagolt, viszont dédapja lovakat tartott, így lehetséges, hogy onnan örökölte a ló-szeretetet. Sokak szerint „lóra termett”.

Elsős hallgatónk a Nemzeti Vágtán

Neki még nincsen saját lova, de szabadidejében egy lovardában több lóval is dolgozik.  Nyáron lovas táborokban tevékenykedik, ahol mozgássérült és Down-kóros gyerekekkel is foglalkozik. Velük igen szép sikereket ért már el.

Sárospatakon járt iskolába. Két edzője, Livják Emília és Vismeg István (mindketten a TF-en végeztek!) tovább erősítették Fruzsina azon vágyát – ami általános iskolás kora óta megmaradt -, hogy ha felnő, a TF-re jön tanulni. Hogy melyik szakra, az hossza töprengés után alakult ki, amiben edzői szintén segítségére voltak.

Hogyan került a Nemzeti Vágtára?

A Borsodi Vágta területi döntőjében a 2. helyet szerezte meg, amivel bejutott a Nemzeti Vágtába, és az elődöntőn keresztül a középdöntőbe. (A helyszínen lebonyolított élő próbaversenyeken megverte a Vágta korábbi bajnokait is!)

A rajt döntő fontosságú ezen a pályán. Segítője a rajt előtt próbálta mindenféle tanáccsal ellátni, de az izgalomtól nem tudott odafigyelni. Amikor viszont elindultak, már csak az ösztöneire hallgatott – és ezzel, nagy meglepetésre –, majdnem bekerült az 5 fős döntőbe. Végülis a középdöntős futamában a második helyen végzett, amire nagyon büszke, hiszen ezt az eredményt 18 évesen, egy olyan lóval sikerült elérnie, amely először vett részt ilyen versenyen.

A sportszakmai gyakorlat keretén belül, a harmadik szemesztertől kezdve, Sóskútra fog járni lovagolni, az egybefüggő gyakorlatot pedig otthon, Sárospatakon, a megszokott lovardában fogja végezni.

Fruzsina hihetetlen nagy élményként érte meg azt, hogy Budapest szívében, egy ilyen gyönyörű helyen, a Hősök terén versenyezhetett, és elégedett eredményével.

Gratulálunk, és sok sikert kívánunk a továbbiakhoz!

Beszámoló: BGSA Open 2015

Beszámoló: BGSA Open 2015

A Nemzetközi Osztályt idén is megkereste a Strand Golf Szövetség (BGSA) azzal a felhívással, hogy  3 hallgató részt vehet Pescaraban egy hetes tanulmányúton. Feltétel: hallgatói jogviszony, jártasság a golf sportban. Bernát Barna, Kéri Zsófia és Kis-Szölgyémi Ákos hallgatónk vállalkozott a feladatra. Most közreadjuk Bernát Barna beszámolóját.

BGSA Open 2015

"Olaszország hallatára valamennyiünknek egy helyi olasz specialitás jut eszébe, ami kicsit közel áll a szívéhez. Azonban a golf szó hallatára már egy kicsit többen elbizonytalanodnak, sajnos be kell vallani, hogy nagyon kevesen ismerik a golfot Magyarországon, és ennél még kevesebben űzik ezt a nagyszerű sportot. Ez Olaszországban sem volt másképp, azonban ennek a problémának a leküzdésére dolgozták ki a strand golfot (az első európai beach sportot) és hozták létre később a Beach Golf Sport Association szervezetet.

A játék rendkívül egyszerű, egy golfütő, egy puha labda és egy cél, továbbá rengeteg élmény. Többnyire a parton tartózkodó emberek, közönség figyelme mellett zajlik, így folyamatos a golf népszerűsítése is. A II. European Beach Golf Openen bő egyhetes pescarai tartózkodásunk alatt számos elméleti és gyakorlati oktatáson vettünk részt, amelyek igazán hasznosak voltak. A BGSA képzési stratégiája szerint minden beach golf instruktornak játékosnak, oktatónak és managernek is kell lennie, ezért a képzés kellőképp intenzív és sokoldalú volt. A gyakorlással és játékkal töltött napok után hétvégén többféle játékformában is összemértük a tudásunkat.

Összegezve a tanultakat hasznosnak tartom és minden sporttal foglalkozó szakember számára különféle munkaterületeken jól hasznosítható ismereteket szereztünk."

Rátgéber László előadása

Rátgéber László előadása

A Testnevelési Egyetem sportági szakedző szakirányú továbbképzés órakeretein belül meghív minden érdeklődőt Rátgéber László "Edzői filozófia" című nyilvános előadására.

Időpont: 2015. szeptember 21 (hétfő) 17.15 óra, helyszín: Főépület, I. emelet, Hepp Ferenc terem.

Evezős siker a világbajnokságon

Evezős siker a világbajnokságon

A közelmúltban megrendezett aiguebelette-i (Franciaország) evezős világbajnokságon Csepregi Gábor második lett a könnyűsúlyú egypárevezősök 'B' döntőjében, így a 8. helyezést szerezte meg, miután nagy küzdelemben centikkel maradt alul az 'A' döntőbe jutástól. Ezzel a magyar evezős válogatott 2015-ös világbajnoki legjobb szereplését dr. Csende Zsolt (a Biomechanikai Tanszék vezetője) tanítványa érte el.

Gratulálunk Csepregi Gábornak és a tanszékvezető úrnak az elért eredményhez!

A verseny megtekinthető a worldrowing.com oldalán (Friday 4 Sep 2015, LM1x, Final - FB)

Ingyenes jegyzetelő tréning

Ingyenes jegyzetelő tréning

A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. ingyenes jegyzetelő tréninget indít.

A tréninget azoknak a felsőoktatásban tanuló fiataloknak ajánljuk, akik szívesen segítenének megbirkózni a fogyatékossággal élő társaiknak az előadásokon való jegyzeteléssel. A tananyag regisztráció után e-learning formában hozzáférhető, a tanfolyam ingyenes. Vizsgát évente négyszer terveznek: február, április, október, november.

A teljes tananyag elsajátításához szükséges idő mindössze 3 óra. Vizsga Budapesten, az FSZK Nonprofit Kft. telephelyén.

Bővebben itt.

Kérjük, hogy aki elmegy erre a képzésre, az jelezze ezt az egyetem fogyatékosügyi koordinátornál (Szilasi Judit), a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen!

Konferencia meghívó

Konferencia meghívó

A Testnevelési Egyetem és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem meghív minden érdeklődőt A sport üzleti gazdasága, menedzsmentje és joga című közös konferenciára.

A konferenciára a Testnevelési Egyetem (Budapest XII., Alkotás u. 44.) főépület I. emeleti dísztermében kerül sor 2015. szeptember 24-én (csütörtök) 15.00 órakor.

Program

  • 15.30: Megnyitó - Mocsai Lajos rektor
  • 15.40: A nemzetközi versenyképesség változó fogalmai és a sport - Magas István egyetemi tanár, a TE Sportgazdasági és Döntéstudományi Kutatóközpontjának vezetője
  • 16.10: Döntések szerepe a sportban - Sterbenz Tamás egyetemi docens, a TE általános rektorhelyettese
  • 16.40: A sport üzleti gazdaságtana - Andor György egyetemi docens, a BME Gazdasági- és Társadalomtudományi Karának dékánja
  • 17.10: Kávészünet
  • 17.30: Reklámozás és szponzoráció a sportban - Pázmándi Kinga egyetemi docens, a BME Üzleti Tudományok Intézetének igazgatója
  • 18.00: A sport szürkegazdasága csökkentésének lehetőségei - Sárközy Tamás egyetemi tanár, BME–TE
  • 18.30: Sportolói jogállás és a sportszerződések - Tóth Nikolett egyetemi adjunktus, a TE Sportjogi Csoportjának vezetője
  • 19.00: Hozzászólások

Bearanyozódtak

Bearanyozódtak

A magyar női röplabda-válogatott nyerte meg az Európa-liga döntőjét, miután a finálé kétmeccses párharcában jobbnak bizonyult Törökországnál.

A mieinknél hárman is a Testnevelési Egyetemet képviselték, Jókay Zoltán másodedzőként, a mestertanár Németh Lajos csapatvezetőként, Szabó Adrienn pedig a TE II. éves hallgatójaként. Női röplabdázóink szeptember végén újabb nagy kalandba vágnak bele, az Európa-bajnokságon lesz jelenésük.

Isten éltesse!

Isten éltesse!

Ma, szeptember 11-én ünnepli 50. születésnapját a labdarúgó Kovács Kálmán, egyetemünk egykori hallgatója, aki ötvenhat válogatott mérkőzésen tizenkilenc gólt szerzett. Az egyiket Brazíliának lőtte a mindmáig emlékezetes, 1986-os budapesti összecsapáson (3-0). Kovács Kálmán jelenleg a kistarcsai általános iskola testnevelő tanáraként dolgozik.

Isten éltesse!

Micsoda győzelem!

Micsoda győzelem!

Parádés győzelmet aratott a magyar női röplabda-válogatott Törökország ellen az Európa-liga-döntő első, Érden megrendezett mérkőzésén.

Habár az idegenbeli visszavágó még hátravan (vasárnap játsszák), örömteli számunkra, hogy a magyar együttesből hárman is a Testnevelési Egyetemet képviselik: Jókay Zoltán másodedzőként, a mestertanár Németh Lajos csapatvezetőként, míg Szabó Adrienn II. éves hallgatóként a válogatott keret tagja. Röpis lányainkért szeptember végén az Európa-bajnokságon is szoríthatunk.

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!