;>
Archívum

2010.

Konczos Csaba PhD házi vitája

Konczos Csaba PhD házi vitája

Tájékoztatjuk Önöket, hogy Konczos Csaba PhD hallgató házi vitájára 2010. június 24-én 10 órakor kerül sor a TF főépületének I. emeleti Tanácstermében. A téma címe: Egészségtudatosság és egészségdeterminánsok kölcsönhatásának vizsgálata. Témavezető: Dr. Ozsváth Károly
2010/2011-es TDK program

2010/2011-es TDK program

A Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kara a 2010/2011-es tanévben a Házi Tudományos Diákköri Konferenciáját 2010. november 25-én (csütörtökön) rendezi meg, melyre a TF-ről és társintézményeinkből minden TDK-s hallgatót szeretettel várunk. Jelentkezési határidő: 2010. november 5. (péntek).

Dr. Szamosi Anna PhD védése

Dr. Szamosi Anna PhD védése

Tájékoztatjuk Önöket, hogy Dr. Szamosi Anna PhD hallgató védésére 2010. június 23-án 14 órakor kerül sor a I. emeleti Díszteremben (főépület). A téma címe: A fokozott fizikai aktivitás, a diéta és a magas vérnyomás okozta szemfenéki elváltozások összefüggései serdülőkben. Témavezetője: Dr. Martos Éva, főigazgató főorvos.
MEFOB 2010 eredmények

MEFOB 2010 eredmények

Szép sikereket értek el az atléták!

Az UTE atlétika pályáján megtartott Egyetemi és Főiskolás Bajnokságon (Budapest - UTE pálya, 2010. május 22-23.) mind a férfi mind a női pontversenyben az élen végeztek az atlétáink. Legeredményesebb versenyzőnk, Éger Patrícia 2 bajnoki és három második helyezést gyűjtött össze!

Az Atlétika Tanszék nevében szívből gratulálunk neki és természetesen mindenkinek, aki bajnok és dobogós lett, vagy egyéni csúccsal egyéb helyezést ért el!

A Semmelweis Egyetem hallgatói által elért eredmények.

Férfiak

100 m férfi "A" döntő

  • 4. Bánhidi Bence 89 SE 10,71

200 m férfi "B" döntő

  • 3. Kámán Bálint 86 SE 23,30

400 m férfi

  • 1. Takács Dávid 86 SE 47,72
  • 8. Kámán Bálint 86 SE 50,06
  • 15. Lintner Szabolcs 84 SE 52,33
  • 17. Czár Krisztián 87 SE 52,87
  • 18. Holovics Ádám 91 SE 53,93

800 m férfi

  • 4. Gyüszi Dávid 90 SE 1:57,45
  • 5. Szladics Péter 89 SE 1:58,05
  • 6. Holovics Ádám 91 SE 2:04,02
  • 8. Szabó Milán 90 SE 2:05,09
  • 9. Kovács Bálint 90 SE 2:15,15

1500 m férfi 2 if. alapján

  • 2. Kállay Dániel 90 SE 3:52,64
  • 5. Szladics Péter 89 SE 4:09,55
  • 9. Gyüszi Dávid 90 SE 4:14,52
  • 10. Szabó Milán 90 SE 4:20,45
  • 14. Kovács Bálint 90 SE 4:46,21

5000 m férfi

  • 8. Pelsőczy Attila 83 SE 16:08,07

110 m gát (1,06) férfi döntő

  • 2. Juhász András SE 16,50

400 m gát (0,91) férfi 2 if. alapján

  • 2. Ecsedi Gerg_ 87 SE 53,34

4x100 m férfi

  • 1. SE 42,23 (Ecsedi Gergő, Bánhidi Bence, Árpás Valentin, Pintér Máté)

4x400 m férfi

  • 2. SE "A" 3:23,92 (Czár Krisztián, Pintér Máté 88, Gyüszi Dávid 90, Kámán Bálint 86)
  • 5. SE "B" 3:30,31 (Holovics Ádám, Szabó Milán Gábor, Nagy Dániel, Szladics Péter)
Magasugrás férfi
  • 1. Csicsely Dávid 88 SE 2,07
  • 5. Lehoczky Árpád 87 SE 1,95

Rúdugrás férfi

  • 3. Szörényi Tamás 87 SE 3,70

Távolugrás férfi

  • 3. Diós Bence 90 SE 6,54
  • 6. Kiss Dániel 90 SE 6,38
  • 7. Tömör Csaba 88 SE 6,18

Hármasugrás férfi

  • 1. Kiss Dániel 90 SE 14,83

Súlylökés (7,26 kg) férfi

  • 3. Seres András 89 SE 14,20

Diszkoszvetés (2 kg) férfi

  • 2. Mozsdényi Dávid 86 SE 52,90
  • 4. Seres András 89 SE 51,80
  • 6. Varga Domonkos 89 SE 40,76
  • 12. Valah Tibor 86 SE 29,86

Tízpróba

  • 1. Kovács Norbert  SE 7142p.
  • 3. Schneiker Ádám SE 6133p.
  • 4. Mihályi Krisztián SE 6076p.
  • 5. Kun-Szabó Balázs SE 5821p.

Nők

Rúdugrás

  • 2. Balogh Katalin 86 SE 3,50
  • 3. Lohn Angéla 89 SE 3,40
100 m "A" döntő

  • 4. Breier Anna SE 88 12,38

100 m "B" döntő

  • 3. Kiss Gabriella 90 SE 12,87

5000m

  • 10. Horváth Mónika 21:38,82
100 m gát döntő
  • 1. Éger Patrícia 87 SE 14,58

400 m gát

  • 2. Király Eszter 90 SE 66,86
  • 4. Leskü Enikő 89 SE 68,97

4x100 m

  • 2. SE "A" 50,16 (Kiss Gabriella 90, Lohn Angéla 89, Éger Patrícia 87, Volák Adrienn 87)
  • 4. SE "B" 52,18 (Siroki Petra 86, Balogh Katalin 86, Marton Eszter 87, Király Eszter 90)
4x400 m
  • 2. SE 4:11,75 (Jávorfi Ágnes 86, Király Eszter 90, Éger Patrícia 87, Leskü Enikő)

Magasugrás

  • 2. Magyar Tímea 83 SE 1,72.
  • 3. Balogh Katalin 86 SE 1,66
  • 4. Püski Márta 88 SE 1,63

Rúdugrás

  • 2. Balogh Katalin 86 SE 3,50
  • 3. Lohn Angéla 89 SE 3,40
  • 4. Hubacsek Dóra 88 SE 3,30
  • 6. Volák Adrienn 87 SE 2,90
  • 7. Paksi Judit 90 SE 2,60

Távolugrás

  • 2. Éger Patricia 87 SE 5,89 +2,0
  • 4. Marton Eszter 87 SE 5,54 +1,0
  • 5. Volák Adrienn 87 SE 5,45 +1,9
  • 10. Marton Orsolya 86 SE 5,02 +2,8

Hármasugrás

  • 1. Éger Patrícia 87 SE 12,54 +0,7
  • 4. Marton Eszter 87 SE 11,93 +1,4

Súlylökés

  • 3. Ormay Anikó 91 SE 11,99
  • 4. Jávorfi Ágnes 86 SE 11,37

Diszkoszvetés

  • 2. Ormay Anikó 91 SE 40,24
  • 6. Paksi Judit 90 SE 28,71
  • 10. Czúcz Andrea 89 SE 26,91
  • 11. Kramarics Hedvig 88 SE 25,60

Kalapácsvetés

  • 4. Gál Éva SE 43,75

Gerelyhajítás

  • 1. Nagy Xénia 86 SE 52,90
  • 4. Ormay Anikó 91 SE 43.59
  • 8. Jávorfi Ágnes 86 SE 35,65
  • 9. Szeberényi Blanka 89 SE 30,82

Nyári természetjáró tábor (MA, I. év, nappali)

Nyári természetjáró tábor (MA, I. év, nappali)

Felkerültek a Rekreáció szakcsoport "Táborok" oldalára az MA I. éves Testnevelő-gyógytestnevelő szakosok Szlovákiában megtartandó táborának végleges információi.
TF nyári sport- és túlélő tábor

TF nyári sport- és túlélő tábor

TF nyári sporttábor

A hosszú hagyományokra visszatekintő TF sporttábor, idén is lehetőséget biztosít a sportolni vágyó, az egészséget értéknek tekintő 8-14 éves fiatalok számára.

A tervek szerint 3 turnust alakítanánk ki a jelentkezők számától függően az iskolai tanítást követő 3 héten hétfőtől péntekig TF-es hallgatók és az egyetemen tanító tanárok közreműködésével. Az egész napos változatos programok mellett étkezést és igény szerint vidékieknek szállást biztosítunk. A tábori programok idén angol nyelvi képzéssel és saját készítésű hazavihető sportszer gyártásával egészül ki. Kérjük, hogy előzetesen tegyék meg írásos jelentkezésüket, amennyiben programajánlatunk felkeltette az érdeklődését!

A sporttábor helyszíne: TF, Budapest XII. kerület, Alkotás u. 44.

A tábor díja étkezéssel 25.000 Ft.

Jelentkezési és befizetési határidő: 2009. június 11. (péntek). A jelentkező a jelentkezési lapot kitöltve és a csekkszelvényt beszerkesztve elektronikusan, vagy személyesen juttassa vissza határidőig!

A befizetés KP vagy TFSE sárga csekken teljesíthető. Csekket a TFSE irodában (TF, Barakk épület) található. Határidőig a csekkszelvény fénymásolata elegendő!

További információ: Gyulai Gergely | Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. | 06-70-3103988

Étkezés (ebéd) a helyszínen: leves és

  • rántott sajt
  • rántott párizsi
  • spagetti
  • főzelék (borsó)
  • rántott szelet
Program (az időjárás befolyásolhatja)
Hétfő:
8:00-9:00 Regisztráció, gyülekező a TF kollégiumának földszinti társalgójában (1123 Bp, Alkotás u. 44.)
9:00-12:00 Gumiasztal és torna ügyességfejlesztés
12:00-13:00 Ebédszünet
13:00-14:00 Kiscsoportos foglalkozás (karikás ostor használata, íjászat)
14:00-16:00 Tenisz (ütőt mindenki hozzon, de igény szerint biztosítjuk)
Kedd:
7:45-8:00 Regisztráció, gyülekező a TF kollégiumának földszinti társalgójában (1123 Bp, Alkotás u. 44.)
8:00-9:00 Falmászás, görkorcsolya (korit mindenki hozzon, szükség szerint biztosítjuk)
9:00-12:00 Úszás és Vizi játékok
12:00-13:00 Ebédszünet
13:00-16:00 Kiscsoportos foglalkozás (atlétika, foci, sporteszköz készítése)
Szerda:
7:45-8:00 Regisztráció, gyülekező a TF kollégiumának földszinti társalgójában (1123 Bp, Alkotás u. 44.)
8:00-12:00 Görkorcsolya a Margit-szigeti kalandparkban (korit mindenki hozzon, szükség szerint biztosítjuk) (BKV bérlet vagy jegy szükséges)
12:00-13:00 Ebédszünet
13:00-15:00 Kiscsoportos foglalkozás (labdajátékok: foci, tenisz, kicsiknek mozi)
15:00-17:00 Szalonnasütés
Csütörtök:
7:45-8:00 Regisztráció, gyülekező a TF kollégiumának földszinti társalgójában (1123 Bp, Alkotás u. 44.)
8:00-10:00 "Túlélő" ügyességfejlesztő feladatok a tornateremben
10:00-12:00 Úszás és Vizi játékok
12:00-13:00 Ebédszünet
13:00-16:00 Természetjárás és tájékozódási ismeretek, kisvasút Normafánál (BKV bérlet vagy jegy szükséges)
16:00-17:00 Visszaérkezés, gyülekező a TF kollégiumának földszinti társalgójában (1123 Bp, Alkotás u. 44.)
Péntek:
7:45-8:00 Regisztráció, gyülekező a TF kollégiumának földszinti társalgójában (1123 Bp, Alkotás u. 44.)
8:00-10:00 Gumiasztal, minitrampolin
10:00-12:00 Úszás és Vizi játékok
12:00-13:00 Ebédszünet, beszélgetés egy élsportoló hírességgel
13:00-16:00 Vetélkedők a sportos szülőkkel, táborzárás
A programok, időjárás függvényében változhatnak, cserélődhetnek. A tábor részvételi díjának befizetése vagy a jelentkezéssel egyidejűleg készpénzzel, vagy TFSE sárga csekken teljesíthető. A befizetés jogcíme "TF sporttábor", az igazoló szelvényt a jelentkezési határidőig kérjük csatolni!

Jó szórakozást kívánnak a szervezők: Gyulai Gergely és Csirkés Zsolt!

TF Napok tanári műsor - DVD

TF Napok tanári műsor - DVD

Elkészült a "TF Napok 2010" tanári műsorról a DVD. Sajnos egy technikai hiba miatt a hang nem jó minőségű. Ha ennek ellenére szeretne egy másolatot, akkor egy DVD-R típusú márkás (Sony, Fuji, Verbatim, stb.) DVD lemezt juttasson el a TF Videostúdióba (Főépület I. emelet 44-45.), és néhány napon belül  jöhet a megírt anyagért.
50 éves jubileum

50 éves jubileum

Budapest Bajnokság 50 éves jubileumAz 1960-ban Budapest Bajnokságot nyert labdarúgó csapat közösen ünnepelte a bajnoki győzelem 50. évfordulóját. Az összejövetelen megjelent a csapat akkori játékos edzője Zalka András egyetemünk korábbi rektora, és Göltl Béla a Sportjáték Tanszék nyugdíjas tanára is.
A szabadidősport aktuális kérdései - videókonferencia

A szabadidősport aktuális kérdései - videókonferencia

Organizációs helyszín: Eger, Eszterházy Károly Főiskola Testnevelési és Sporttudományi Intézet

Időpont: 2010. május 25. (kedd) 10.00-14.00

A videokonferencia lebonyolításában együttműködő partnerek:

  1. Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar, Testnevelés és Sporttudományi Intézet,
  2. Nyugat-magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Kar, Győr,
  3. Pécsi Tudományegyetem Testnevelési és Sporttudományi Intézet,
  4. Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar (TF),
  5. Nyíregyházi Főiskola Természettudományi Főiskolai Kar Testnevelési és Sporttudományi Intézet,
  6. Eötvös Lóránd Tudományegyetem PPK.
  7. Nyugat-magyarországi Egyetem Művészeti, Nevelési- és Sporttudományi Kar, Sporttudományi Intézet, Szombathely
  8. Veszprém Megyei Sporttanácsot

A konferencia az említett helyszínek bármelyikéről követhető. Részletes információkkal a megjelölt tanszékek és intézetek szolgálhatnak.

A konferencián való részvétel ingyenes.

Program, felkért előadók:

  • 9.30 – 10.00    Érkezés, regisztráció
  • 10.00 – 10.10 Helyszínek bejelentkezése
  • 10.10 - 10.30 Köszöntő:
    • A vendéglátó intézmény képviselője: Dr. Honfi László intézetigazgató
    • Nemzeti Sportszövetség képviselője: ...
  • 10.30 - 10.42 „Szabad az idő, de mitől szabad a sport?” A szabadidősport meghatározásának és elfogadtatásának aktuális kérdései. Felkért előadó: Monspart Sarolta elnök (Országos Egészségfejlesztési Intézet, osztályvezető, Nemzeti Szabadidősport Szövetség, elnök)
  • 10.42 – 11.00 kérdések – válaszok
  • 11.00 – 11.12 A szabadidősport érték – a szabadidősport termék. Felkért előadó: Salga Péter főtitkár (Nemzeti Szabadidősport Szövetség, főtitkár)
  • 11.12 - 11.30 kérdések - válaszok
  • 11.30 - 11.42 „Edző, sportoktató, vagy menedzser?” A szabadidősportban dolgozó szakemberek képzésének/továbbképzésének aktuális kérdései. Felkért előadó: Ábrahám Júlia igazgató (Fitness Akadémia)
  • 11.42 - 12.00 kérdések - válaszok
  • 12.00 - 12.12 A rekreátor helye és szerepe Magyarországon. Felkért előadó: Dr. Fritz Péter adjunktus (Szegedi Tudományegyetem, Testnevelési és Sporttudományi Intézet)
  • 12.12 - 12.30 kérdések - válaszok
  • 12.30 - 12.42 A sport beépülése a mindennapokba. Felkért előadó: Dr. Honfi László, tanszékvezető (Eszterházy Károly Főiskola, Testnevelési és Sporttudományi Intézet, intézetigazgató)
  • 12.42 - 13.00 kérdések - válaszok
  • 13.00 -  Konklúzió, zárszó

Résztvevők, célközönség: A magyarországi szabadidősportban dolgozó sportszakemberek, sportbarátok, továbbá minden, a régiókban működő felsőoktatási intézmény, megyei szövetség, sportegyesület képviselője.

Budapesten az egyik helyszín: Semmelweis Egyetem külső Klinikai Tömb, Üllői út 78/b.,  Ratkoczy pavilon

Onyestyák Nikoletta PhD házi vitája

Onyestyák Nikoletta PhD házi vitája

Onyestyák Nikoletta PhD hallgató házi vitájára 2010. május 27-én 10 órakor kerül sor a Tanácsteremben. Témájának címe: Sport és politika kapcsolata Magyarországon az 1980-as években az olimpiák tükrében. Témavezetője: Dr. Szakály Sándor, egyetemi tanár.
2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!