;>
Archívum

2009.

Találkozó a Slippery Rock egyetem volt vezetőivel

Találkozó a Slippery Rock egyetem volt vezetőivel

A TF első amerikai kapcsolatát a Slippery Rock Egyetemmel 1987-ben létesítette. A megállapodást a Slippery Rock Egyetem részéről Bob Aebersold elnök és Istvánfi Csaba rektor írták alá. Az aláírást követően szinte azonnal elindult a két intézmény közötti oktató, és hallgatócsere. A Slippery Rock Egyetem részéről Stan Kendziorski nemzetközi igazgató segítette a cserekapcsolat zökkenőmentes működését. Mindkét amerikai egyetemi vezető, és Istvánfi Csaba időközben nyugdíjba vonultak, de a kapcsolatot és barátságot töretlenül tartják. Nagy örömünkre Robert Aebersold és Stan Kendziorski egy európai hajóút részeként két napot Budapesten töltöttek. Ezt a lehetőséget kihasználva, Tihanyi József dékán úr meghívta a Slippery Rock egyetemen oktatói csereprogramban részt vett volt és jelenlegi TF-es tanárokat egy találkozóra az amerikai barátainkkal.

Slippery Rock találkozóA meglepetés sikerült, Bob és Stan meghatottan és boldogan vettek tudomást arról, hogy egy népesnek mondható baráti kör várt rájuk. A találkozó keretében Tihanyi dékán úr emlékérmet adott át, megköszönve több mint 20 éves támogatásukat és együttműködésüket.

Biológiai alapismeretek vizsgakérdések

Biológiai alapismeretek vizsgakérdések

Vizsgakérdések biológiai alapismeretek tantárgyból a testnevelő-szakedzői, és a BSc levelező rekreáció-egészségnevelő szakon (2009., I. félév) az Egészségtudományi és Sportorvosi Tanszék oldalán, itt.
Dr. Tihanyi József a Semmelweis Gyakorló Általános és Középiskola tanévnyitóján

Dr. Tihanyi József a Semmelweis Gyakorló Általános és Középiskola tanévnyitóján

Tihanyi József a Diana utcában 1.Dr. Tihanyi József dékán részt vett és köszöntőt mondott a Semmelweis Gyakorló Általános és Középiskola (Diana utca) ünnepélyes tanévnyitóján 2009. szeptember 1-én.

Köszöntőjében kiemelte az iskola fontosságát és a TF-fel való együttműködés jelentőségét.  Az új tanév kezdetén számos felújítás és korszerűsítés történt az iskolában, ami az oktatás színvonalának emelését is elősegíti. Kiemelkedő fejlesztés történt, ugyanis 10 millió értékben a sportpálya új műanyag borítást kapott. Ezen fejlesztésekhez a Semmelweis Egyetem és a Hegyvidék Önkormányzat együttes hozzájárulásával nyílt lehetőség. Tihanyi dékán úr méltatta az iskola igazgatójának, Szabó Zsuzsa kitartó és értékteremtő munkáját, amit a jelenlévők nagy tapssal üdvözöltek.

Tihanyi József a Diana utcában 2.

Koltai Erika díja

Koltai Erika díja

Tisztelt Kollégák!

Örömmel értesítem Önöket, hogy Koltai Erikát - a Sporttudományi Kutató Intézet új alkalmazottját - a Soc. Free Radicals Research 2009. augusztusi, római konferenciáján a legjobb poszterért járó díjjal jutalmazták.  Ezúttal is gratulálunk, és köszönjük, hogy szorgalmával, áldozatos munkájával öregbítette  Iskolánk hírnevét.

Poster Award (kicsi)

Budapest, 2009. szeptember. 2.

Radák Zsolt tudományos dékánhelyettes

Dr. Berkes Péter cikksorozata a BrandTrend portálon

Dr. Berkes Péter cikksorozata a BrandTrend portálon

A BrandTrend portál - mely a hazai reklám- és sportkommunikációs piac meghatározó online szereplője - Tanszékünk adjunktusát, Dr. Berkes Pétert kérte fel a DVSC futballvállalkozás sikerét "marketing-aspektusból" megvilágító cikksorozat megírására.

1. rész: a cikk első részében az üzleti alapú klubfutball alapvető összefüggéseit, a DVSC Bajnokok Ligája-főtáblára való felkapaszkodását, illetve az UEFA, mint a Bajnokok Ligája kupasorozat jogtulajdonosának bevételi és kiadásai tételei kerülnek terítékre

2. rész: a második részben sportüzleti szempontból azt járja körül majd, hogy milyen közvetlen és közvetett hasznokkal kecsegtet a futballvállalkozás érintettjei számára a "hosszú menetelés"

Kezdés az MSc Rekreáció levelező szakon

Kezdés az MSc Rekreáció levelező szakon

Az MSc Rekreáció levelező szak augusztus 30-án szombaton két gyakorlati órával kezd a TF-en (tenisz, tollaslabda)!  Kérjük, hogy átöltözve jelenjenek meg a D-csarnok előtt, órakezdés 9:35-kor.

Budapest, 2009. augusztus 29.

Dr. Dosek Ágoston egyetemi docens

Kezdés az BSc Testnevelő-edző szak nappali tagozatán

Kezdés az BSc Testnevelő-edző szak nappali tagozatán

A BSc Testnevelő-edző szak nappali tagozatra felvett hallgatók augusztus 31-én vízitáborral kezdenek, részletes információ itt olvasható.

Budapest, 2009. augusztus 29.

Dr. Dosek Ágoston egyetemi docens

Meghívó a 39. Mozgásbiológiai Konferenciára

Meghívó a 39. Mozgásbiológiai Konferenciára

A Magyar Biológia Társaság, Mozgás-és Viselkedésbiológia Szakosztálya, a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kara, a Magyar Sporttudományi Társaság hagyományai alapján hívja és várja mindazokat, akik kutatásaik eredményeit szeretnék közreadni.

A konferencia témakörei:

  • az óvodás korú gyermekek, az általános- és középiskolások, a felsőoktatás hallgatóinak biológiai fejlettsége.
  • az egészségnevelés helyzete, problémái
  • a sportpszichológiai és sportpedagógiai kutatások eredményei
  • a motorikus képességek vizsgálatának módszerei, adatfeldolgozás, összefüggései pedagógiai, pszichológiai és szociológiai hátterekkel
  • divatos modern és hagyományos sportágak térhódítása, oktatásukat és a versenyekre való felkészítésének problémái
  • sportmozgások biomechanikai elemzései
  • a sportszakember képzés rendszerének változása, annak tapasztalatai, problémái
  • a mozgás terápiás jellegének hatásait elemző kutatási eredmények.
Reméljük, hogy meghívásunk sok szakember érdeklődésével találkozik, akik a meghívást elfogadják és a kutatásaik közreadásával emelik a sporttudományos ismeretek színvonalát.

A konferencia időpontja: 2009. november  5-6 (csütörtök, péntek).

A konferencia helyszíne:  Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar, Fő épület I. emelet, Díszterem. Budapest, 1223. Alkotás u. 44.

Jelentkezési határidő: 2009. szeptember  30.  Kérjük az előadások tartalmi összefoglalóját email-en elküldeni erre az időpontra: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

A részvételi költségekről pontos információt a jelentkezés elfogadása után tudunk adni. Amennyiben szállást igényelne korlátozott számban a TF vendégszobáit tudjuk biztosítani. Kérjük ezt is jelezzék  jelentkezésükkor.

Szervező Bizottság nevében:

Dr. Donáth Tibor Professzor Emeritus, Mozgásbiológia Szakosztály elnöke

Dr. Gombocz János SE Testnevelési és Sporttudományi Kar, egyetemi tanár

Majoross Kinga PhD védése

Majoross Kinga PhD védése

Tisztelt Kollegák!  Kedves PhD Hallgatók!

Értesítek mindenkit arról, hogy Majoross Kinga PhD hallgató 2009. június 30-án 14 órakor a TF Dísztermében védi meg értekezését.  A téma címe: Koedukált sportolás. Párkapcsolat a versenytáncban. Témavezetője: Dr. Sipos Kornél egyetemi tanár

Kérem, ha idejük engedi a védésen megjelenni szíveskedjenek.

PhD ösztöndíjas hallgatóknak a részvétel kötelező!

A Fogyatékosság és Társadalom első száma

A Fogyatékosság és Társadalom első száma

Tisztelt kollégák!

Örömmel tájékoztatjuk a Fogyatékosság és Társadalom című új folyóirat első számának megjelenéséről és a jövőbeli számok megrendelési lehetőségéről. További részleteket a csatolt PDF fájlban és a folyóirat honlapján talál.

Reméljük, hogy mihamarabb megrendelőink között üdvözölhetjük!

Tisztelettel, Dr. Mesterházi Zsuzsa, prof. emeritus és Könczei György, egyetemi tanár (társ- főszerkesztők)

Projektek

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!