# Verena Burk

Augusztus 12-én, szerdán, a Testnevelési Egyetemen tartott nyitóünnepséggel elkezdődött a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) első online kiterjesztésű hallgatói világfóruma. A nyitóeseményen – videóüzenet formájában – Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke köszöntötte a fórum résztvevőit.

Jelentős médiaérdeklődés övezte a 2020 FISU World Forumot felvezető sajtótájékoztatót, amelyet hétfőn tartottak a Testnevelési Egyetem Athén termében. Az eseményen – több prominens személy mellett – élőben jelentkezett be Németországból Dr. Verena Burk, a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) Oktatási Bizottságának elnöke is és az eseményen elhangzott, hogy a Sport2 televíziós csatorna közvetíti a konferencia nyitóünnepségét.

Három héttel a 2020 FISU World Forum kezdete előtt minden szem a szervezet fennállásának első, így történelmi digitális fórumára szegeződik. Mint ismert, a koronavírus-járvány miatt ezúttal a virtuális térben rendezik meg az eseményt augusztus 12. és 14. között Budapesten. A szervezőknek néhány hónappal az esemény előtt kellett átállniuk „más üzemmódba”, hiszen egy virtuális esemény megrendezése erősen eltérő technikai tudást igényel, ezért tele van kihívásokkal.

Projektek

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!