/ Testnevelési Egyetem - testnevelés

# testnevelés

Szeptember 20-án és 21-én került megrendezésre az Országos Testnevelésügyi Konferencia Bonyhádon, a Magyar Testnevelő Tanárok Országos Egyesülete és a Tolna Megyei Tagszervezete szervezésében, a Sportért Felelős Államtitkárság támogatásával, melynek a Bonyhádi Evangélikus Gimnázium és Kollégium Atlétikai Centruma adott otthont. 

A Magyar Sporttudományi Társaság, a Magyar Testnevelő Tanárok Országos Egyesülete és a Magyar Olimpiai és Sportmúzeum "150 éves a kötelező iskolai testnevelés Magyarországon” címmel emlékkonferenciát rendez 2018. december 1-én 10.00-15.00 óra között.

Hétfőn reggel megkezdődött az oktatás a Testnevelési Egyetem új központi épületében, ami reményeink szerint intézményünk számára egyúttal új, az eddigieknél is szebb és még sikeresebb korszak kezdetét jelenti. Ennek kapcsán beszélgettünk Mocsai Lajossal, a Testnevelési Egyetem rektorával.

A Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség Sportszakmai és Képzésfejlesztési Bizottsága (továbbiakban: MEFS SKB) a Debreceni Egyetem Sporttudományi Koordinációs Intézetével közösen továbbképzést szervez 2018. szeptember 26-án (szerdán) 13:00-17:00 között „A hallgatók kondicionális állapotának mérési és fejlesztési lehetőségei a testnevelés órákon” címmel.

Lepedőn szökött a kollégiumból, megmászta az Etnát, hétvégeken szeret tyúkanyó lenni. Országos hírű tornászokat és atlétákat nevelt, de sosem tornázott és sosem atlétizált.

Galamb Istvánné Pesten járt sportgimnáziumba. Jó tanuló volt, a magatartásával sem volt különösebb baj. Bár a gimiben néha rezgett a léc: a kollégiumi hálóterem zsúfoltságát lepedők segítségével az erkélyen át próbálták csökkenteni.

- Testnevelési szaktanítóként a kecskeméti Zrínyi-iskolába kerültem. Februárban megszületett a lányom, szeptemberben pedig levelezőn elkezdtem a TF-et. A szaktárgyak mentek, de a filozófiaszigorlaton az első mondatom után kirúgtak. Még mindig nem tudom, milyen marhaságot mondtam.

Ili néni férje sporttiszt volt, fia és lánya testnevelő tanár. Mind az öt unokája tornacipőben tanult meg járni.

- Fiatalkoromban kosaraztam, kezdő játékosa voltam az NB I-be akkor feljutott kecskeméti csapatnak. De ebben a sportágban sose edzősködtem. Húsz évig viszont tornaedző voltam, de sose tornáztam. Mégis válogatott tornászokat neveltem. De a szívem az atlétika felé húzott. Versenyszerűen sosem húztam szögest, de válogatottjaim itt is voltak.

Csak a Katonában harminc évet húzott le. Tanítványai közül több mint kétszázan testnevelő tanárok lettek.

- Két éves túlmunka után 1994-ben mentem nyugdíjba. Most a megyei diáksporttanács elnöke, a Magyar Diáksport Szövetség elnökségi tagja, a versenyprogram-bizottság szakmai vezetője vagyok. Sportvezetőként fél Európát bejártam, Izraelbe is eljutottam. Szeretek utazni, a férjemmel minden nyáron külföldre megyünk. Idén Bulgáriában voltunk, jövőre Horvátország a cél. Megmásztam az Etnát, érdekelnek az ódon hangulatú városkák, a kastélyok is.

Otthon fiókban őrzi a régi, szakadozó újságcikkeket, sárguló fotókat. És az érmeket, amiket még sportoló korában nyert.

- Hétvégeken összejön a család, én vagyok a tyúkanyó. Azt főzök, amit a többiek szeretnek, de sült krumpli nélkül nem tudom elképzelni a vasárnapot. Moziban több mint tíz éve nem voltam. Hetente úgy két órát tévézek, általában vasalás közben. Inkább szörfözök az interneten. A színházbérletünket tavaly megszüntettem. Nem tetszett az előadások stílusa. Olvasni viszont szeretek - könyvvel a kezemben alszom el. A rövid lélegzetű, könnyed, egy kicsit romantikus regények érdekelnek.

Van olyan házimunka, amit Ili néni megpróbál elsumákolni. De azt nem árulta el, hogy ez melyik. Az otthoni kisebb javításoktól viszont nem ijed meg. Profi módon cseréli, például, a vízcsap tömítéseit.

G. S.

Forrás: Grátisz IX. évfolyam, 42. szám (2008. október 18.)

Előzetes tájékoztató tervezet, többszörösen módosított kiadás!

ORSZÁGOS SZAKMAI-MÓDSZERTANI KONFERENCIA GYULA, 2008. AUGUSZTUS 22-23.

RENDEZŐK: MAGYAR TESTNEVELŐ TANÁROK ORSZÁGOS EGYESÜLETE BÉKÉS MEGYEI TESTNEVELŐ TANÁROK EGYESÜLETE

A KONFERENCIA FŐ TÁMOGATÓJA AZ ÖNKORMÁNYZATI ÉS TERÜLETFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM SPORT SZAKÁLLAMTITKÁRSÁGA

BUDAPEST-GYULA 2008. február

Fővédnök Elbert Gábor, Önkormányzati és Területfejlesztési Misztérium sport szakállamtitkár

Védnökök

  • Domokos László, Békés Megyei Közgyűlés, elnök
  • Dr. Gémesi György, Magyar Önkormányzatok Szövetsége, elnök
  • Dr. Perjési Klára, Gyula város polgármestere
  • Dr. Schmitt Pál, MOB-elnök, EU parlamenti képviselő
  • Prof. Tihanyi József, dékán, Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar (TF)
Tématervek és előadók (tervezet!)
  • Győrfi János: A nemzeti sportstratégiából következő megújulási irányok.
  • Dr. Jávor András: Az ifjúság egészségi állapota, életvitele és prevenciós lehetőségek.
  • Prof. Pucsok József: Elhízás és mozgáshiány összefüggése az ifjúkori betegségekkel.
  • Dr. Lázár János: Hódmezővásárhely önkormányzata az egészséges ifjúságért.
  • Szalay Ferenc: Szolnok önkormányzata az ifjúság egészségéért.
  • Ónodi Szabolcs: Törekvések az iskolai testnevelés tartalmi megújítására.
  • Dr. Rétsági Erzsébet: Testnevelés a közoktatás 1-4. évfolyamain.
  • Varga András: Az iskolai testnevelés és diáksport jogszabályi környezete.
  • Dr. Szalay Piroska-dr. Lóczi Márta: Szegregáció, integráció és agresszió az iskolában.
  • Prof. Radák Zsolt: Szomatikus képzés és mentális hatások.
  • Dr. Hamar Pál: Értékelés és ellenőrzés az iskolai testnevelésben.
  • Deák György-Szlatényi György: A diáksport aktuális helyzete, fejlesztési lehetőségei.
  • Kissné Baumann Gizella: Diáksport a főváros XII. kerületében.
  • Prof. Szabó Tamás: Utánpótlásképzés, iskolai testnevelés, diáksport.
  • Monspart Sarolta: A láb mindig kéznél van. Edzésprogramok, edzéstanácsok.
  • Dr. Reigl Mariann: A közoktatás és felsőoktatás összefüggései. Testnevelés érettségi vizsga.
  • Dr. Petrovics László: Továbbképzési lehetőségek a testnevelő tanárok részére.
  • Prof. Istvánfi Csaba: Az MTTOE stratégiája.
  • Dr. Schmitt Pál: Iskolai testnevelés az EU programjában. (írásos anyag)
  • Parti Zoltán: Edzéselvű testnevelés a közoktatásban.
Megjegyzés: Az előadások címe és időrendje az előadókkal történő megbeszélés után kerül véglegesítésre. Az előadók személye még változhat, kiegészülhet.

Program (részvételi díj: 3000 Ft/fő)

2008. augusztus 22. (péntek)
  • 10:00-10:20 Megnyitó: Domokos László, dr. Perjési Klára. Tájékoztató: Prohászka Zsolt Üdvözlések:dr. Istvánfi Csaba, Prohászka Zsolt
  • 10:20-13:00 Előadások. Üléselnök: Ónodi Szabolcs, dr. Reigl Mariann
  • 13:00-14:00 Ebéd
  • 14:00-17:00 Előadások. Üléselnök: Varga András, dr. Petrovics László
  • 17:00-18:30 FÓRUM: vezeti dr. Istvánfi Csaba. A kérdésekre az előadók, az ÖTM, az OKM és az MTTOE képviselői válaszolnak.
  • 18:30-21:00 Vacsora, szabad program 21:00-24:00 Várfürdő. Választmányi ülés. A konferencia állásfoglalásának megfogalmazása.
2008. augusztus 23. (szombat)
  • 9:00-10:00 Reggeli
  • 10:00-13:00 Gyakorlati módszertani bemutatók. Külön program szerint. Üléselnök: Prohászka Zsolt, Deák Gy., Szlatényi Gy.
  • 13:00-14:00 Ebéd
  • 14:00-től Elutazás
Határidős feladatok:
  • Az előzetes szakmai és logisztikai program elkészítése. Határidő: március 1. Felelős: Istvánfi Cs.- Prohászka Zs.
  • Költségek. A konferencia egy főre jutó összköltsége: 8000 Ft. Ebből a támogatás 4000 Ft/fő. 2 nap, 1 éjszaka 4000 Ft/fő. Tartalmazza: részvételi díj, útiköltség, szállásdíj, étkezés (ebéd, vacsora, reggeli, ebéd), kulturális program (Várfürdő), dokumentumok stb. Befizetési határidő: május 5. Befizetés módja: átutalás. Számlaszám: ERSTE BANK HUNGARY: 11998707-06312206-10000001 Megjegyzés: A részvételi díjat szervezetek is befizethetik a résztvevők helyett. A befizetők nevét, névsorát és azon a névszerit megjelölt számlaigénylőket a kifizetőhely és cím feltüntetésével Prohászka Zsolt Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. a befizetéssel egyidejűleg kérjük megküldeni. A befizetésről igény szerint számlát adunk, amit a befizetés után 10 napon belül megküldünk. Határidő: május 5. Felelős: Területi elnökök, egyéni résztvevők. Prohászka Zsolt
  • Utazás. Autóbuszok biztosítása augusztus 22 (péntek) 6 órától augusztus 23. (szombat) 20 óráig. Buszok engedélyezése, márkája, rendszáma, a gépkocsivezető neve, elérhetősége (mobil). Az ülőhelyek számának a megállapítása. A budapesti előadók szállítása (mikrobusz). Oda: TF felső parkoló 22 (péntek) 6:00 óra. Vissza: Gyula, Sportcsarnok, 22. (péntek) 14:00 óra. Határidő: április 30. Felelős: Területi elnökök, Dr. Istvánfi Csaba
  • Szállás. Kollégiumi elhelyezés 2-4-6 ágyas szobákban. A gépkocsivezetők szállását, étkezését a rendezők biztosítják. A vendégszobák lefoglalása. A szálláshelyek számának pontos megállapítása. Igény szerint a nagy távolságról érkezők számára 21-én (csütörtök) is tudunk szállást biztosítani. Határidő: április 30. Felelős: Prohászka Zsolt
  • Résztvevők. A konferencián csak a részvételi díj befizetése után lehet részt venni. Az egyesületi tagok részvételéről jelentkezés alapján a területi elnökség dönt. Nem MTTOE-tagok is jelentkezhetnek! Az utaslistára csak befizetett részvételi díj igazolása után kerülhet fel az utazó. Azoknak akik utazást és szállást nem igényelnek a 3000 Ft részvételi díjat, amely az étkezést magában foglalja (ebéd, vacsora, pénteken) a megjelölt bankszámlára előre kell befizetni a résztvevők névsorának egyidejű megküldésével (Prohászka Zsolt Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.). Határidő: április 30. Felelős: Területi elnökök
  • A megyei, városi és kerületi önkormányzatok, valamint a társszervek képviselőinek a meghívása. Az 3000 Ft-os részvételi díj az étkezést magában foglalja (ebéd, vacsora, pénteken). Szállodát önköltséges alapon igény szerint biztosítunk. Határidő: május 15. Felelős: dr. Istvánfi Csaba, Prohászka Zsolt
  • Végleges programfüzet kiadása. Határidő: május 30. Felelős: Prohászka Zs.
Végleges programfüzet kiadása Határidő: május 30. Felelős: Prohászka Zs.

Elérhetőség

  • Prohászka Zsolt: 06-20-333-82-33 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
  • Dr. Istvánfi Csaba: 3564-327, 06-30-4209349 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Rétsági Erzsébet levele:

Válaszlevél:

Tisztelt Igazgató Asszony!

Sajnálattal vettem tudomásul az Ön által kiválóan szerkesztett "Iskolai testnevelés és sport" című rendkívül hasznos szakmai folyóirat megszűnését.

Köszönöm, hogy a Magyar Testnevelő Tanárok Országos Egyesülete számára lehetőséget adott gondolatainak közzétételére.

Budapest, 2008. január 10.

Szívélyes üdvözlettel: Dr. Istvánfi Csaba

Tisztelt Elnök Úr!  Polgármester Úr!

Tisztelettel tájékoztatom, hogy a Nemzeti Sporttanács 2007. szeptember 19-i ülésén tárgyalta a Magyar Testnevelő Tanárok Országos Egyesülete (MTTOE) munkáját, különös tekintettel a tanulóifjúság egészségének az iskolai testneveléssel és diáksporttal való összefüggésére.

Sajnálatos tény, hogy az ifjúság egészségi állapota, edzettsége és életvitele folyamatosan romlik és egyre kevesebben vesznek részt a testnevelésórán kívüli sportfoglalkozásokon. Uralkodóvá válik a mozgásszegény, ülő életmód.  A tanulók körében terjed a dohányzás, az alkoholos italok fogyasztása, a drogok kipróbálása és használata, valamint a korai szexuális élet.

Az MTTOE erőfeszítései, a testkultúra eszközrendszerének felhasználásával ennek a folyamatnak a lefékezésére irányulnak. Civil szakmai szervezetünknek az a véleménye, hogy a társadalom jelenlegi állapotában, – nehéz anyagi helyzetük ellenére – elsősorban az iskolafenntartó önkormányzatok járulhatnak hozzá ennek a helyzetnek a megváltoztatásához az iskolai testnevelés és sport pozíciójának az erősítésével.

A hatályos közoktatási törvény az 1-4. évfolyamokon “legalább heti három” testnevelésórát tesz kötelezővé (52. §. (3), 48. § (2), de a törvény megadja a lehetőséget a mindennapos tanórai testnevelés megvalósítására is az 1-4. évfolyamokon. Ennek érdekében eddig szép eredményeket értek el, például Debrecen, Hódmezővásárhely és Szolnok város önkormányzatai.

Civil szakmai szervezetünk nevében tisztelettel arra kérem, hogy a testület 2008. év első félévi munkatervének programjában adjon lehetőséget az ifjúság egészségi állapotának és az iskolai testnevelés helyzetének napirendre tűzésére.

A pozitív irányú változás megindítása érdekében egyesületünk a következő főbb stratégiai célokat jelöli meg:

  • Az iskolák pedagógia programjában az egészségnek, mint meghatározó értéknek az első helyre kerülését.
  • A közoktatás 1-4 évfolyamain a heti 5 testnevelésóra fokozatos bevezetését.
  • A közoktatás 1-4 évfolyamain csak szakképzett pedagógusok alkalmazását (műveltségterületre képzett tanítók, testnevelő tanárok, továbbképző programok).
  • A házibajnokságokra (!) és iskolák közötti versenyekre épített diáksport fejlesztését, turisztikai programok szervezését.
  • A Művészeti és Sportnapok az Egészségért” elnevezésű tanévvégi sportünnepély megrendezését.
Tisztelt Elnök Úr!  Polgármester Úr! Valószínű levelem tartalmából kitűnt az a szándékom, hogy civil szakmai szervezetünk és az iskolafenntartó önkormányzatok közötti kapcsolatot – egy egészségesebb magyar ifjúság felnevelése érdekében – közelítsem egymáshoz. Örömmel venném, ha átlagon felüli elfoglaltsága ellenére, de az ügy fontosságára való tekintettel válaszolna levelemre és egyesületünk törekvésének megvalósítását partnerként támogatná.

Az együttműködési lehetőségben bízva, munkatársaimmal készséggel állunk rendelkezésére.

A közelgő ünnepek alkalmából, Önnek és munkatársainak kellemes, meghitt karácsonyt és eredményes, békés, boldog újévet kívánok.

Budapest, 2007. december 14.

Szívélyes üdvözlettel: Prof. Istvánfi Csaba

Válaszlevelek:

Tisztelt Tanárnő, Tisztelt Tanár Úr!

Örömhír a testnevelőtanárok számára, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által 2007. szeptember 4-én közzétett 21. század iskolája iskolafelújítási programja keretében lehetőség nyílik iskolai sportudvarok fejlesztésére, amelyhez tanulónként 60000 forint kiegészítő forrás vehető igénybe!

Kérjük Önöket, kezdeményezzék iskolájuk vezetésénél és az intézményfenntartóknál, hogy az iskolafelújítással együtt pályázzanak sportudvar kialakítására is!

Az OLLÉ Sportrendszer Kht.-ről

A sportudvar-fejlesztési programot kezdeményező OLLÉ Sportrendszer Kht. alapítói és tulajdonosai a Magyar Labdarúgó Szövetség, a Magyar Kézilabda Szövetség, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége, a Magyar Vízilabda Szövetség és a Magyar Kajak-Kenu Szövetség. Az OLLÉ Sportrendszer Kht.-nak a sport társadalmasítására, a tömegsportot szolgáló, kifogástalan minőségű létesítményrendszer kialakítására és a versenysport sikerességéhez nélkülözhetetlen tömegbázis szélesítésére irányuló szándéka- kibővülve a területi egyenlőtlenségek mérséklése és az egészségtudatos életmódra nevelés céljával - találkozott az európai uniós támogatással megvalósuló fejlesztésekért felelős szervezetek és más közéleti szereplők elképzeléseivel. Ezért sikerült az OLLÉ Iskola program fővédnökének megnyernünk Bajnai Gordon önkormányzati- és területfejlesztési minisztert.

A sportudvar kialakításához az intézményfenntartók igénybevehetik az OLLÉ Sportrendszer Kht. által nyújtott szolgáltatásokat, melyek a multifunkcionális iskolai sportpályák, a gyermekek mozgásigényéhez és életkori sajátosságaihoz igazodó óvodai és kisiskolai játszóparkok létesítésére, fenntartására és az arra épülő szolgáltatásokra irányulnak.

Milyen előnyöket nyújt az OLLÉ Iskola Programhoz csatlakozás?

Az OLLÉ Iskola program támogatja az iskolai sportudvar-fejlesztésre felhasználható forrás szakszerű és takarékos felhasználását, elvégzi a sikeres fejlesztéshez szükséges és a program keretében elszámolható tanácsadói tevékenységet. Ezen felül meghatározza az OLLÉ sportudvarral szemben támasztott minőségi követelményeket, meghatározza a hálózatba szerveződő létesítmények működésének sarokköveit (pl. IT, marketing, programkínálati rend, monitoring- és képzési rendszer). Az OLLÉ Sportrendszer Kht. központosított közbeszerzési eljárás keretében kiválasztja azokat a pálya-beszállítókat, amelyek jogot szereznek árajánlat tételére, így az intézményfenntartók közbeszerzési eljárás lefolytatása nélkül rendelhetik meg az általuk meghatározott igényeket kielégítő sportudvar telepítését. A fenntartó által megjelölt intézményi helyszínek szabványosított felmérése alapján a keret-megállapodásban részes ajánlattevők árajánlatot tesznek az adott projekt végrehajtására (maximális ár a központosított közbeszerzési eljárásban ajánlott ár).

Mit kell tenniük az intézményfenntartóknak?

A sportudvar-fejlesztés feltétele, hogy az iskolafelújítási programra pályázó intézményfenntartók a pályázat első fordulójában jelezzék, hogy a sportudvar-fejlesztésben is részt kívánnak venni, s igénybe kívánják venni a tanulónkénti 60000 forintos kiegészítő forrást. Ennek érdekében az OLLÉ Sportrendszer Kht. honlapján található nyilatkozatot töltsék le, s csatolják pályázatukhoz.

Kérjük, kérdéseikkel, észrevételeikkel keressék az OLLÉ Sportrendszer Kht. munkatársait!

Tisztelettel:

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ügyvezető (30/682-8111) Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. divízióvezető (20/468-8562)

A választmányi ülést a TF Továbbképző Intézet és az MTTOE közös szervezésében a KÁRPÁT-MEDENCEI TESTNEVELŐ TANÁROK SZAKMAI KONFERENCIÁJA keretében tartották meg. A konferenciát dr. Hamar Pál a TF dékánhelyettese köszöntötte és dr. Tamás István TFTI tanácsosa nyitotta meg. A konferencia nyitó előadását dr. Istvánfi Csaba MTTOE elnöke tartotta a hazai testnevelés helyzetéről.

Résztvevők: a jelenléti ív szerint.

Napirend

1.) Tájékoztató a Nemzeti Sporttanács részére az MTTOE munkájáról.

A tájékoztató az NST szeptember 25-i ülésén kerül napirendre. Az anyagot előzetesen a tagszervezetek elektronikus úton megkapták és véleményezték. Istvánfi Csaba elnök szóbeli tájékoztatását egyetértő hozzászólások követték, majd a választmány illetve az elnökség egyhangúlag elfogadta a tájékoztatót.

2.) A tagszervezetek 2007. közgyűlésének előkészítése

A közgyűlések lebonyolításához ajánlásul egy “minta programot” adtunk a tagszervezeteknek. Állásfoglalás született arról, hogy a közgyűlés időpontja előtt minimum egy hónappal értesíteni kell a titkárságot a közgyűlés időpontjáról és pontos helyszínéről. A kitüntetések, elismerések átadása a közgyűlésen történik. A tagszervezetek taglétszámuktól függően előzetesen 1-3 “arany plakettet kaptak”. Javasolt helyi és területi kitüntetések, elismerések létesítése is (elismerő elnöki levél, oklevél, könyv, sportfelszerelések, sportszerek stb.). Németh Karola a 215 taggal rendelkező Baranya-Pécs szervezet elnöke 4 arany plakettet kért, amit a választmány egyhangúlag megszavazott.

A kitüntetett személyekkel kapcsolatos döntés a területi szervezet elnökségének a hatásköre. A felterjesztés tájékoztatásra szolgál és lehetővé teszi, hogy a kitüntettetek számára az okleveleket központilag készítsük el és küldjük vissza a tagszervezeteknek. (Pontos, olvasható neveket kérünk!)

3.) Tagkártya csere, tagnyilvántartás, tagdíjfizetés

A tagszervezetek létszámuknak  megfelelő számú tagkártyát és bélyeget kaptak. A tagkártya cserét a közgyűlésig kell lebonyolítani. A közgyűlésen tagkártyával jelenjenek meg a tagok, azzal is szavazzanak. Javaslat született arra vonatkozóan is, hogy a tagkártya biztosítson bizonyos előnyöket is a tagok számára. Erre már több tagszervezetnél van példa (pl. Jászság uszoda használat). Ez a javaslat sajnos központilag nem megoldható. A helyi lehetőségeket kell kihasználni, illetve megszervezni. Az egyesületi tagnak alapszabály szerinti kötelessége a tagdíj fizetés. A tagdíj összegének megállapítása a területi szervezet elnökségének a hatásköre. Itt jelzem, hogy a kiadott Tájékoztatóban a tagdíjra utalás hibás. Az “év” helyett a “hó” a helyes megjelölés (1. oldal). Azok a tagszervezetek, amelyek a tagnyilvántartásukat még nem küldték meg haladéktalanul pótolják azt (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.)

tagszervezetek képviselőinek a szervezet és az elnök nevével feltüntetett címtáblát adtunk abból a célból, hogy jelezze a szervezet létét és segítse elő működését. Kérjük kifüggeszteni!

4.) Pályázatok

A beérkezett 62. pályázat 30-40 ezer forint változó összegű támogatásban részesült. A pályázók megkapták a visszaigazolást az elszámoláshoz szükséges dokumentumokat. Sajnálattal kell megállapítani, hogy néhány tagszervezetünk folyamatosan nem veszi igénybe a lehetőséget.

5.) A Magyar Diáksport Szövetség fennállásának 20. évfordulójára alkalmából

jubileumi közgyűlés keretében (Miskolc, 2007. június 20.) a Magyar Testnevelő Tanárok Országos Egyesületét az iskolai testnevelés és diáksport érdekében kifejtett színvonalas tevékenysége elismeréseként díszoklevélben részesítette. A díszoklevelet az MTTOE Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezet elnöke, Gyűlvészi István a  választmányi ülés keretében adta át dr. Istvánfi Csaba elnöknek.

6.) A Kárpát-medencei és hazai testnevelő tanárok baráti találkozója

A délutáni programban Ónodi Szabolcs és Varga András alelnökök vezetésével a kollegák kicserélték szakmai tapasztalataikat. Feltételes megállapodás született arra vonatkozóan, hogy Ónodi Szabolcs és Varga András kárpát-medencei tanulókat fogad teljes ellátással Bonyhádon, illetve Budapesten.

A délutáni program 18:00 órakor gulyás-partival zárult.

Végezetül az elnök arra kérte a tagszervezetek képviselőit, hogy a folyamatos munka érdekében erősítsék meg az elnökséget és az elnökségi ülések rendszeresek legyenek.

Kérdések, hozzászólások és válaszok után az elnök bezárta a választmányi ülést.

Az emlékeztető hiteléül:

Dr. Reigl Mariann az MTTOE Fővárosi Szervezet elnöke

Dr. Vittek Lajosné az MTTOE főmunkatársa

Az MTTOE szakmai programajánlata az “Egészség Évtizede Népegészségügyi Program” sikeres megvalósításáért, valamint a testnevelő tanárok egészségorientált tevékenységstruktúrájának kialakításáért

Az egészségfejlesztő higiéniai szokások kialakítása és prevenciós módszerek

1. A testnevelési óra keretében:

  • A tanórai testnevelés élettani terhelésének és pozitív emocionális hatásainak összehangolása.
  • Jó hangulatú órák vezetése. A tananyag folyamatos korszerűsítése.
  • A keringési és légzési rendszer fejlesztésére tartós terhelés (pl. futás) minden órán.
  • Speciális tartásjavító gyakorlatok alkalmazása minden testnevelési órán.
  • A tanulók optimális testsúly – testmagasság arányának megállapítás.
  • A reggeli torna gyakorlatainak megtanítása és rendszeres alkalmazása.
  • Fizikai próbák, felmérések elvégzése, beépítése a testnevelési órák anyagába.
  • A testnevelési órák higiéniájának biztosítása (A tornaterembe utcai cipővel belépni tilos!).
  • Tiszta, olcsó, egységes tornafelszerelés előírása és lehetőség szerinti megvalósítása.
  • Nevelő hatású öltözőrend kialakítása.
  • Testnevelési órák utáni tisztálkodás feltételeinek biztosítása.
  • Az egyéni higiéné, elsősorban a tisztaság figyelemmel kísérése, a szükséges korrekciók tapintatos elvégeztetése, higiénés szokások kialakítása.
  • Egészségügyileg és/vagy etnikailag hátrányos helyzetű tanulók felzárkóztatásának elősegítése (könnyített testnevelés, egyéni foglalkozás stb.).
  • A tanulók osztályozásának megállapítása képességeik és fejlődésük szerint.
2. A tanórához kapcsolódó nevelés keretében:
  • Az időjárásnak megfelelő öltözködés kialakítása.
  • A tanulók étkezési szokásainak és rendszerességének felmérése, szabályozása.
  • Az étkezés előtti egészségvédő kézmosás szigorú szokássá alakítása.
  • Törekvés az egészséges, főleg vitamin tartalmú táplálkozásra. A napi egy alma program.
  • Fogmosási szokások felmérése. Tájékoztatás a megfelelő módszerek és eszközök használatáról. Ezek beszerzésének az elősegítése.
  • A tanulók alvási, pihenési lehetőségeinek a felmérése, optimalizálása.
  • A reggeli tisztálkodás, a néhány perces torna és a reggelizés időkeretének kialakítása.
  • A tanuló otthoni tanulási körülményeinek a megismerése (íróasztal, lámpa, természetes világítás, szobahőmérséklet) és lehetőség szerinti optimalizálása.
  • A dohányzás és alkoholos italok fogyasztási szokásainak regisztrálása. Csökkentésükre irányuló nevelői példamutatás és meggyőző nevelői módszerek, hatások alkalmazása.
  • Az iskolai testnevelés és sport környezetének (tornaterem, öltöző, sportudvar, WC) higiénés állapotának ellenőrzése, javítása, korszerűsítése. Friss meszelés!
3. A tanórán kívüli szabadidő keretében:
  • Tanórán kívüli sportfoglalkozások szorgalmazása, szervezése. (Házi versenyek).
  • A tartós futásnak, mint a legkönnyebben végrehajtható sporttevékenység feltételeinek megteremtése. Szokássá válásának elősegítése.
  • Egészségfejlesztő céllal meghirdetett gyalog- és kerékpártúrák szervezése.
  • A mindennapos egészségfejlesztő foglalkozás anyagának, módszereinek kidolgozása és ajánlása (WHO ajánlás). Az életmódsportok népszerűsítése.
  • Konzultáció a tantestülettel és a szülőkkel a tanulók egészségi állapotáról, edzettségi szintjéről és teljesítményének változásáról (adatok, egyéni pozitív példák).
  • Családlátogatások. A családon belüli gyermekeket ért erőszakos hatások regisztrálása és ellenintézkedések kezdeményezése (pl. testi bántalmazás, verés).
  • Az iskolafenntartó önkormányzatok tájékoztatása az egészségfejlesztés érdekében kifejtett tevékenységről, eredményekről.
  • “Művészeti és sportnapok az egészségért” megrendezése, amelyen minden tanuló mozog, az egész tantestület is részt vesz.
  • “Sportol a család!” Egészségfejlesztő hétvége a szülők és barátok bevonásával.
  • “Óvd a természetet!” Környezetvédő és ismeretterjesztő gyalogtúrák.
  • “Szép a tábori élet!” Természetjáró- és vízi vándortáborok szervezése.

Vitray Tamás elnök Nemzeti Sporttanács

Tisztelt Elnök Úr!

Levelemet a Nemzeti Sporttanács 2005. április 1-i ülésén elhangzott, az alsó tagozatos iskolai testnevelés oktatására vonatkozó normaszöveg-kiegészítő javaslatommal  kapcsolatban írom.

Hivatkozással a Nemzeti Sporttanács 24/2005. (IV.1.) számú határozatára, miszerint az nem támogatja, a „Kívánatos lenne, hogy testnevelésre kiképzett oktató tanítsa a testnevelést” normaszöveg-javaslatot, a következőkről tájékoztatom:

Az MTTOE kibővített intézőbizottsága megtárgyalta a határozatot. Ennek függvényében az egyesület arra kéri a Nemzeti Sporttanácsot, hogy

  • módosítsa a határozat szövegét, mert így nem tükrözi pontosan a rövid vitában elhangzottakat, illetve az állásfoglalást. A javaslat a közoktatás alsó tagozatára (1-6.  évfolyam) vonatkozott;
  • módosítsa a határozat szövegét azért is, mivel az idézett szövegben foglaltak evidenciát fejeznek ki, azt nem támogatni a tanács szakértelmét kérdőjelezheti meg.
Az MTTOE azt ajánlja és kéri, hogy a tanács vizsgálja felül a pontosított határozatot és foglaljon állást abban, hogy milyen népegészségügyi, foglalkoztatás-, oktatás- és sportpolitikai hatásai lehetnek a javaslatot nem támogató határozatnak. Az óvatos javaslat ugyanis arra irányult, hogy a mozgástanulás legérzékenyebb életkori periódusában, a prepubertásban lehetőleg kellően felkészült szakemberek irányítsák a tanulók testnevelését.

A tanács módosított álláspontjának kialakításához az MTTOE a következőket javasolja:

  • Kormányrendelet kezdeményezését arra vonatkozóan, hogy testnevelést a testnevelőtanárokon kívül csak a műveltségterületre kiképzett tanítók oktathassanak a közoktatás 1-6. évfolyamain. A fokozatos bevezetést javasoljuk.
  • A módosított háromfokozatú felsőoktatási képzési rendszer (BSc, MSc, PhD) alapján elkészült és akkreditált hároméves (BSc) „Testnevelő-edző” alapképzési szak programjának (2600 óra) kimenete adjon a végzetteknek képesítést az iskolai testnevelés oktatására is a közoktatás 1-6. évfolyamain, ugyanis ezt a jogot jelenleg nem adja meg.
A javaslat indoklása

Egészségügyi helyzet

  • "Magyarország lakosságának egészségügyi állapota több mint három évtizede folyamatosan romlik és szinte minden mutatója alatta marad az európai, sőt sokszor a kelet-európai átlagnak is.” (Pályázat után. EÜM és KOMA kiadvány, 2001, 280-281. p.)
  • Vojnik Mária (az EÜM politikai államtitkára): „a rendszerváltás óta valamennyi kormány deklarálta az egészség fontosságát, de (…) a számtalan ígéret megvalósítatlan maradt.” (OGY jegyzőkönyv. 2002. június 4. 382-384. p.)
  • Lesújtó az általános iskolás tanulók egészségi állapota. (Országos felmérés. Magyar Hírlap, 2004. október 3.)
Aktuális ajánlások, stratégiák
  • Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) az 5-18 éveseknek napi 1 óra testmozgást ajánl.
  • Az Európa Tanács Sport Chartája 2001. május 16-i ajánlása 5. cikkelyének 2. pontja: „Az oktatás minden szintjén biztosítani kell a szakképzett testnevelő tanárokat.”
  • Népegészségügyi Program (OGY határozat. 2003. IV. 7.): „az iskola váljék az egészségnevelés alapvetőszínterévé.” (…) „a nappali rendszerűiskolai oktatásban, valamennyi iskolatípus nevelési-oktatási programjában, minden tanuló számára épüljön be a testnevelés mindennapos elméleti és gyakorlati oktatása.”
  • Sport XXI. Nemzeti Sportstratégia: „Teremtsük meg a rendszeres mozgás, a sportolás, valamint a mindennapos testnevelés személyi, létesítménybeli és gazdasági feltételeit…” (2005. március, vitaanyag 2. p.) (Megjegyzés: Javaslatom ehhez a feladathoz kapcsolódott.)
  • Az OM középtávú közoktatás-fejlesztési stratégiája (2004. április): „Jelentősebb felmérések eredményei igazolják, hogy az ifjúság fizikai állapota, testi fejlettsége nem megfelelő. Ezért tartjuk fontosnak az iskola tartalmi megújításában az egészséges életmód, a szomatikus nevelés hangsúlyozottabban átértékelt szerepét. A felnőtt lakosság elrettentő egészségügyi statisztikái is arra késztetnek bennünket, hogy átgondoljuk jelenlegi nevelési célrendszerünket és ezen belül a szomatikus nevelés céljait, feladatait, a munkaerő fejlesztése szempontjából, a tanulók életvitele, személyiségének fejlesztése érdekében.”
A képzés személyi feltételei

A közoktatás 1-6. évfolyamain közel 90%-ban olyan tanítók oktatják a testnevelést, akik csak 130-150 órában kaptak erre irányuló felkészítést. Ez a minimális elméleti és szakmódszertani anyag a tanítók feltételezett jószándéka ellenére sem elegendőaz intenzív fejlődésben lévő6-12 éves korú tanulók testi fejlődésének szakszerűmegalapozásához, valamint a képzés minőségi követelményeinek biztosításához. Ennek következtében, a gyermekekben nem alakulnak ki azok az alapvetőmozgásminták, koordinációs, valamint kondicionális képességek, amelyek további egészséges mozgásfejlődésüket és helyes testtartásukat biztosítanák. Sajnos ezt támasztják alá a riasztó egészségügyi mutatók.

A tanulók felsőtagozatba lépésekor a szaktanárnak kell a hibás mozgásmintákat lebontani, korrigálni és a hiányos koordinációs, valamint kondicionális képességeket pótolni. A szakirodalom a prepubertás kort (8-12 év) a mozgástanulás virágkoraként értelmezi. A mozgásfejlődés szempontjából ebben a szenzitív életszakaszban a szakszerűtlen képzés olyan pedagógia deficitet okoz, amely egyaránt megmutatkozik a tanulók motoros teljesítményében, valamint a testneveléssel és sporttal kapcsolatos attitűdjében. Ennek elkerülése érdekében egyre több országban „specialistákat” alkalmaznak az általános iskolai (primary school) tanulók testnevelésének oktatására.

Nevelési hatások

A nem kellően szakszerű óravezetés következtében a tanulók testi fejlődését alapvetően nem pedagógiai hatások, hanem egyéni adottságaik határozzák meg. A gyerekek fokozatosan válnak az „ügyes” és az „ügyetlen” kategóriába sorolhatóvá. Ebben az életkorban a tanulók értelmi fejlettsége lehetővé teszi, hogy saját magukat is kategorizálják, meghatározzák kondicionális állapotukat, motoros ügyességük színvonalát. A szakszerűtlen és nem kellően differenciált pedagógiai hatások miatt az „ügyetlen” kategóriába sorolhatók folyamatosan kudarcokat élnek meg, a testneveléssel kapcsolatos motivációjuk lecsökken. A negatív élmények hatására a gyerekekben frusztrált, szorongó állapot alakul ki, amelynek

elhárítása érdekében más vonzó környezeti ingerek felé fordulnak. Létrejön a tv és a számítógép előtt ülő, túlsúlyos, alkalmazkodási zavarokkal küszködő, mozgásszegény életmódot folytató, inaktív gyermek modellje. Megjegyezendő, hogy ez a folyamat az alsó tagozatos testnevelés oktatásán kívül is fellelhető.

Szakmódszertani hatások

Az általános iskola alsó tagozatában a testnevelés oktatásának alapvetőmódszere az UTÁNZÁS, vagyis mások viselkedésének a lemásolása. Mivel a tanítók többsége az oktatott mozgásokat nem tudja végrehajtani, ezekről tárolt motoros programjaik nincsenek, a mozgás helyes átszármaztatásának, megtanításának nincs reális esélye. A mozgások megtanulását, helyes végrehajtását jelentős mértékben megkönnyítheti, de korlátozhatja is a SEGÍTSÉGADÁS, amely minden mozgásra kiterjedő külön kiképzést és figyelmes, körültekintővégrehajtást igényel. A segítségadás olyan felelősségteljes beavatkozás, amely nagyfokú gyakorlottságot és precizitást kíván. Egy helytelenül végrehajtott, vagy nem jól időzített segítőmozdulat hátráltathatja a mozgás megtanulását, más esetben sérülést is okozhat. A sikertelen segítségnyújtás lecsökkenti a tanulók oktatóba vetett hitét, bizalmát. Anélkül, hogy a tanítók jó szándékát megkérdőjeleznénk, meg kell állapítanunk, hogy ilyen felkészültséggel nem rendelkeznek.

A jelenlegi helyzet fennmaradásának várható következményei

  • Az ifjúság idézett megromlott egészségi állapotának további romlása.
  • A társadalom fejlődését biztosító „humán erőforrás” fokozatos gyengülése.
  • Az egészségtelen, mozgásszegény életmód fennmaradása.
  • A testnevelés egészségfejlesztőés jellemformáló hatásának korlátozása.
  • A világhírűmagyar versenysport utánpótlásforrásának gyengülése, beszűkülése.
Összefoglalás

A fenti indokok alapján az MTTOE a Nemzeti Sporttanács állásfoglalását és közbenjárását kéri a kormánynál annak érdekében, hogy a háromszintűfelsőoktatási képzési rendszer első szintjéről (BSc) kibocsátott sportszakemberek lehetőséget kapjanak a közoktatás 1-6. évfolyamain a testnevelés tanítására. A 2600 órára készült akkreditált képzési program kis módosítással ezt lehetővé teszi. A gyermekek egészséges fejlődésének, valamint a testnevelés tanításának minősége érdekében igényelt pozitív diszkriminációt azért tartjuk indokoltnak, mert egyedül ezen tantárgy ismeretanyagának elsajátítását határozza meg alapvetően az oktató személyéhez kötött utánzás és segítségnyújtás színvonala.

Tisztelt Elnök Úr!

Elfogadhatatlanak tartjuk az olyan oktatáspolitikát, amely az „elrettentőegészségügyi statisztikák” alapján meghirdeti a tanulóifjúság „szomatikus nevelésének hangsúlyozottabb átértékelését”, ugyanakkor a három éves 2600 órás (BSc) képzésben részesülő testnevelőket eltiltja az iskolától.

Befejezésül tisztelettel arra kérem, hogy az ifjúság egészségének témakörét, annak népegészségügyi, oktatás- és sportpolitikai vonatkozásai miatt a Nemzeti Sporttanács tűzze napirendjére.

Felkérés esetén szívesen közreműködök a napirendi pont tartalmi előkészítésében.

Budapest, 2005. június 9.

Szívélyes üdvözlettel: Istvánfi Csaba

"Gyulán, a Városháza dísztermében pénteken a Békés megyei Humánfejlesztési és Információs Központ és a Békés megyei Diáksport Tanács fórumot rendezett a testnevelés tanításával kapcsolatban, amelyen mintegy száz testnevelő vett részt." – (Békés megyei Hírlap LVI. Évf. 292. szám 2001. december 15.)
 

A fórumon felszólaló prof. dr. Istvánfi Csaba az MTTOE elnöke hangsúlyozta, hogy a testnevelőknek emberformáló szerepük van, tekintettel arra, hogy az iskolai testnevelés döntő terület az egészséges ifjúság tervszerű és tudatos felnevelésében. Ebből adódóan felértékelődik a testnevelők munkája. Az elnök kiemelte: az USA-ban köztudott, hogy a testnevelésre és a sportra fordított egy dollár három és fél dollár hasznot hoz a társadalomnak.

Tenkei Antal a Békés megyei Testnevelő Tanárok Egyesületének elnöke tájékoztatta a fórum résztvevőit az országban elsőként megalakult szervezet 11 éves tevékenységéről és hangsúlyozta a megújulás szükségességét.

Szlatényi György MDSZ főtitkára, Csaszni László a megyei DST elnöke és Kovács Tibor a megyei DST titkára a diáksport időszerű kérdéseit elemezte. Prohászka Zsolt, a megyei Humánfejlesztési és Információs Központ igazgatóhelyettese felszólalásában a megyei testnevelő tanárok egyesülete újjászervezésének szükségességét hangsúlyozta.

 

"Köszönet a testnevelőknek. Azoknak az embereknek, akik – a köztudottan nem éppen legmagasabb közalkalmazotti bérezésért – hajlandók a tanítás mellett civil szervezetbe tömörülni, s mindenféle plusz jövedelem nélkül összefogni az iskolás- illetve diáksportot. Persze, ha ők nem, akkor ki, vagy kik végeznék el ezt a feladatot?" – (Zalai Hírlap LVII. évf. 234. sz. 2001. október 6.)

A Diák Sportbizottság (DSB) szeptember 25-i ülésének keretén belül megalakult a Magyar Testnevelő Tanárok Keszthelyi Területi Szervezete. Bujáki Tibort a VSzK testnevelési munkaközösség vezetőjét választották elnöküknek, aki hangsúlyozta, hogy szükség volt a Keszthely és vonzáskörzete köz- és felsőoktatási intézményeinek testnevelő tanárait tömörítő szervezetre. A belépési nyilatkozatot 26 testnevelő írta alá. Az alakuló ülésen megjelent prof. Dr. Istvánfi Csaba az országos egyesület elnöke, aki tájékoztatta a testnevelőket az egyesület tevékenységéről, céljairól és feladatairól, működési feltételeiről. A négy tagú elnökségben minden iskolatípus képviselője helyet kapott. Alelnökök: Mészáros László (Veszprémi Egyetem Georgikon Mezőgazdaságtudományi Kar), Gömbös Antal (Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola), titkár Kiss István Sportiroda vezető.

A szervezet megalakításának célja, hogy egységbe tömörítse azokat a körzetben dolgozó testnevelő tanárokat, akik a testnevelés és sport, vagy azzal összefüggő területen dolgoznak. A területen működő szervezetek törekednek elősegíteni a hatékony szakmai munkát, ellátni a testnevelő tanárok szakmai érdekeinek védelmét, együttműködni az egészséges életmód, a testi nevelés, valamint az iskolai testnevelés és sport kérdésében érintett állami és társadalmi szervezetekkel. Fő feladatnak tekinti a Keszthelyi Területi Szervezet az oktatási intézmények testnevelésének, diáksportjának, a sporttudomány eredményeinek elterjesztését és felhasználását. Az országos egyesületen keresztül fórumok kívánnak teremteni mindazoknak, akik kutatási vagy gyakorlati munkájuk eredményeit kívánják közreadni. Mint régiós szervezet elsősorban a helyi megoldásra váró gondokat problémákat igyekeznek megoldani. A gyakorlati tevékenységben, az adminisztrációs munkában a Sportiroda ajánlotta fel segítségét.

Bátonyterenye Önkormányzata és a Magyar Testnevelő Tanárok Nógrád megyei Egyesülete 2001. október 5-én "Bátonyterenye és körzete iskolai testneveléséről és diáksportjáról" címmel testnevelési fórumot rendezett Bátonyterenyén a Fáy András Szakközépiskola Szakiskola és Kollégiumban.

A fórumot dr. Balázs Ottó polgármester nyitotta meg. Szőke István Bátonyterenye Város Önkormányzata Oktatási Művelődési és Sportbizottságának elnöke, Bagyinszki Jenő az MTTOE Nógrád megyei elnöke és Tolnai Nándor a Nógrád megyei Diáksport Tanács titkára tartott vitaindító előadást.

A fórum után rendezték meg azt a sporttalálkozót, melynek keretében Nógrád megye hat város körzete pedagógusai vetélkedtek férfi labdarúgásban, női kosárlabdában, mix-röplabdában és tekében. A sportversenyek eredményhirdetését követően közös vacsorával, és baráti beszélgetéssel fejeződött be az egész napos rendezvény, melyet a Nógrád Megye Közgyűlésének elnöke Becsó Zsolt, Bátonyterenye Város Önkormányzatának elnöke Dr. Balázs Ottó, valamint a Bátonyterenyei Fáy András Szakközépiskola Szakiskola és Kollégium igazgatója Csank Csaba támogatott. – (Nógrád megyei Hírlap XII. évf. 231. szám 2001. október 4.)