• Jelentkezz a TF kétféléves MA testnevelőtanár-képzésére!

    Hogyan lehetsz edzőből testnevelő tanár két félév alatt a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen (TF) úgy, hogy közben össze tudod egyeztetni tanulmányaidat a munkáddal? Már mondjuk is!

  • Szenátusi ülés: Alkalmazott Sporttudományi Intézet alakul a TF-en

    Megalakul az Alkalmazott Sporttudományi Intézet (ASI), amely a tervek szerint a magyar él-, illetve szabadidősport tudományos és módszertani háttérintézménye lehet. Emellett szintén fontos hír, hogy Dr. Bartha Csaba a Sportági Intézet és dr. Béres Sándor az Atlétika Tanszék élén folytathatja eddig megkezdett munkáját, míg Koller Ákos professzor az Egyetemi Doktori Tanács elnöke lesz – többek között erről is döntött a Szenátus október 22-i ülésén.

  • Intézményi TDK – megnyílt a regisztráció

    A mai napon megnyílt a 2026/2027. tanévi Intézményi TDK regisztrációs felülete.

Megnyílt a NOB Olimpiai Tanulmányok Központja új, kutatásokat támogató programja
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2026. november 3.

Jó hír az olimpiai mozgalom iránt érdeklődő kutatóknak és szakembereknek, hogy már pályázhatnak a Nemzetközi Olimpiai Bizottság új kutatási programjára, amely társadalomtudományi projekteket támogat.

Jelentkezz a TF kétféléves MA testnevelőtanár-képzésére!
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2026. november 3.

Hogyan lehetsz edzőből testnevelő tanár két félév alatt a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen (TF) úgy, hogy közben össze tudod egyeztetni tanulmányaidat a munkáddal? Már mondjuk is!

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem ad otthont a 30. CESH Kongresszusnak
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2026. november 3.

2027. június 9. és 11. között rendezik meg a Sporttörténészek Európai Bizottságának (CESH) 30. kongresszusát Budapesten, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen (TF). A Csillagok, háborúk és a sportsztárság elnevezésű esemény kutatók, tudósok és doktori hallgatók közreműködésével igyekszik vizsgálni a sport történetét és kulturális jelentőségét.

Ígéretes terápia lehet-e a fizikai aktivitás a mentális egészségi zavarok kezelésében?
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2026. november 3.

Érdekes összefoglaló cikk jelent meg az Annual Review of Medicine-ben (med.annualreviews.org) arról, hogyan használható a fizikai aktivitás mentális egészségi zavarok kezelésének terápiás kiegészítőjeként.

Új időpontban rendezik az I. Safeguarding Fórumot
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2026. november 2.

A 2026. november 5-ére tervezett I. Safeguarding Fórumot december 4-én tartják a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen.

Loredana Toma a TF Nemzetközi Edzőképzésén bővíti szakmai ismereteit
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2026. november 2.

Új szemlélettel, módszerekkel és szakmai tapasztalatokkal gazdagodik a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) Nemzetközi Edzőképző Tanfolyamán a kétszeres világbajnok és hatszoros Európa-bajnok román súlyemelő, Loredana Toma.

Jogszabályi szinten is rendezni kell a safeguarding ügyét
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2026. november 2.

Jogszabályi garanciákat sürget a sporton belüli fizikai és lelki bántalmazás kezelésére dr. Szekeres Diána, a TF Sportjogi Tanszék vezetője, akivel a témában a Nemzeti Sport készített interjút.

Már csak néhány napig lehet jelentkezni az intézményi TDK-ra
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2026. november 2.

Hamarosan lejár a regisztrációs határidő, kevesebb mint egy hét van arra, hogy a hallgatók leadják jelentkezésüket a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem 2026/2027-es tanév intézményi Tudományos Diákköri Konferenciájára.

Goutam Singh Virdi: „A TF-nél szerzett tudást a jövő edzőgenerációjának is át szeretnénk adni”
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2026. október 29.

Az Indiai Sporthatóság (Sports Authority of India, SAI) által delegált edzők és edzőképző szakemberek háromhetes képzési programon vettek részt a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen (TF). Goutam Singh Virdi, az indiai csoport vezetője, a SAI tekvandószakágának teljesítményért felelős igazgatója a magyarországi képzés során értékes tapasztalatokat szerzett az edzőképzés és a sporttudomány területén, emellett a két ország közötti jövőbeli együttműködés lehetőségeiről...

Tíz ország 15 oktatója tartott előadást a Nemzetközi Oktatási Hét során
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2026. október 29.

A TF történetének első hivatalos Nemzetközi Oktatási Hetét tartották október 12. és 16. között az egyetemen, amelynek során külföldi oktatók tartottak előadást több témában a TF hallgatóinak és az érdeklődőknek.

Valóban közelebb hozza a gazdát és a kutyát a közös sportolás?
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2026. október 29.

Selmeci Hajnalka, a TF Pszichológia és Sportpszichológia Tanszék tanársegédje doktori kutatásában a kutyás sportok pszichológiai sajátosságait és a gazda–kutya kapcsolat jellemzőit vizsgálta. Kutatása szerint a kutyás sportot űző gazdák és a hobbikutyatartók között nem mutatkozott jelentős különbség a kapcsolat jellemzőiben, ám eltér a nevelési stílusuk. 

A sportipar kulisszái mögött – Kik alakítják a jövőt?
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2026. október 28.

Kik és milyen döntésekkel formálják a sport világát? November 5-én Kosaras Renáta, a Magyar Sport Üzleti Szövetség (MASÜSZ) elnöke érkezik a TF-re, hogy betekintést nyújtson a sportüzlet, a sportvezetés és a szakmai karrierlehetőségek világába.

Eseménynaptár


KEHOP-5.2.11-16-2016-00013

A kedvezményezett neve: Testnevelési Egyetem.

A projekt címe: Fotovoltaikus rendszerek kialakítása a Testnevelési Egyetem villamosenergia ellátásának céljából.

A szerződött támogatás összege: 107 644 000 forint.

A támogatás mértéke: 100%

A projekt befejezési dátuma: 2018. március 27. (záróbeszámoló >>>)

A megvalósulás helyszínei:

  • Testnevelési Egyetem, Budapest XII, Alkotás utca 44.
  • Testnevelési Egyetem, Budapest XII, Alkotás utca 48.
  • TE Gyakorló Sportiskolai Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XII, Diana utca 35.
  • TE Sporttelep, Budapest III, Királyok útja 65.

A projekt célja: napelemes elektromos áram termelő rendszer megvalósítása, mely által elsősorban az üvegházhatást okozó gázok (CO2) kibocsátásának, illetve a Testnevelési Egyetem elektromos energia szolgáltatótól történő beszerzésének csökkentése érhető el.

Várható eredmény: éves szinten összesítve közel 6,5M Ft (kb. 187.000 kWh) megtakarítás várható a rendszertől.

2026. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!