• Jelentkezz a TF kétféléves MA testnevelőtanár-képzésére!

    Hogyan lehetsz edzőből testnevelő tanár két félév alatt a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen (TF) úgy, hogy közben össze tudod egyeztetni tanulmányaidat a munkáddal? Már mondjuk is!

  • Szenátusi ülés: Alkalmazott Sporttudományi Intézet alakul a TF-en

    Megalakul az Alkalmazott Sporttudományi Intézet (ASI), amely a tervek szerint a magyar él-, illetve szabadidősport tudományos és módszertani háttérintézménye lehet. Emellett szintén fontos hír, hogy Dr. Bartha Csaba a Sportági Intézet és dr. Béres Sándor az Atlétika Tanszék élén folytathatja eddig megkezdett munkáját, míg Koller Ákos professzor az Egyetemi Doktori Tanács elnöke lesz – többek között erről is döntött a Szenátus október 22-i ülésén.

  • Intézményi TDK – megnyílt a regisztráció

    A mai napon megnyílt a 2026/2027. tanévi Intézményi TDK regisztrációs felülete.

Az online térben előforduló bántalmazás is valódi bántalmazás
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2026. november 6.

A kiberbántalmazás elleni nemzetközi napon a digitális bántalmazásról és a sport szerepéről beszélgetett dr. Baracsi Katalin internetjogásszal dr. Szekeres Diána, a TF Sportjogi Tanszék vezetője, aki a saját álláspontját is kifejtette.

Megemlékezést tartottak november 4-én a kampuszkertben felállított kopjafánál
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2026. november 5.

November 4-én reggel mécsesgyújtással emlékeztek az 1956-os forradalom áldozataira a TF kampuszkertjében lévő kopjafánál.

Várják az absztraktokat a SPEED 2027 – Sport egészségtudatosan és digitálisan című konferenciára
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2026. november 5.

A Magyar Labdarúgó Szövetség Orvosi Bizottsága szervezésében, a Széchenyi István Egyetem közreműködésével 2027. január 21. és 23. között rendezik Győrben a SPEED 2027 – Sport egészségtudatosan és digitálisan című konferenciát, amelyre a szervezők várják az esemény témaköreihez kapcsolódó tudományos kutatások és klinikai esetbemutatások absztraktjait.

Meghívó Hegedüs Ádám doktori értekezésének nyilvános védésére
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2026. november 5.

A Sporttudományok Doktori Iskola tisztelettel meghívja Önöket Hegedüs Ádám Az emberi izom fáradásának hatása az izom elektromos aktivációs paramétereire az élsport és a rehabilitáció szemszögéből című doktori értekezésének nyilvános védésére.

Megnyílt a NOB Olimpiai Tanulmányok Központja új, kutatásokat támogató programja
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2026. november 3.

Jó hír az olimpiai mozgalom iránt érdeklődő kutatóknak és szakembereknek, hogy már pályázhatnak a Nemzetközi Olimpiai Bizottság új kutatási programjára, amely társadalomtudományi projekteket támogat.

Jelentkezz a TF kétféléves MA testnevelőtanár-képzésére!
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2026. november 3.

Hogyan lehetsz edzőből testnevelő tanár két félév alatt a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen (TF) úgy, hogy közben össze tudod egyeztetni tanulmányaidat a munkáddal? Már mondjuk is!

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem ad otthont a 30. CESH Kongresszusnak
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2026. november 3.

2027. június 9. és 11. között rendezik meg a Sporttörténészek Európai Bizottságának (CESH) 30. kongresszusát Budapesten, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen (TF). A Csillagok, háborúk és a sportsztárság elnevezésű esemény kutatók, tudósok és doktori hallgatók közreműködésével igyekszik vizsgálni a sport történetét és kulturális jelentőségét.

Ígéretes terápia lehet-e a fizikai aktivitás a mentális egészségi zavarok kezelésében?
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2026. november 3.

Érdekes összefoglaló cikk jelent meg az Annual Review of Medicine-ben (med.annualreviews.org) arról, hogyan használható a fizikai aktivitás mentális egészségi zavarok kezelésének terápiás kiegészítőjeként.

Új időpontban rendezik az I. Safeguarding Fórumot
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2026. november 2.

A 2026. november 5-ére tervezett I. Safeguarding Fórumot december 4-én tartják a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen.

Loredana Toma a TF Nemzetközi Edzőképzésén bővíti szakmai ismereteit
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2026. november 2.

Új szemlélettel, módszerekkel és szakmai tapasztalatokkal gazdagodik a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) Nemzetközi Edzőképző Tanfolyamán a kétszeres világbajnok és hatszoros Európa-bajnok román súlyemelő, Loredana Toma.

Jogszabályi szinten is rendezni kell a safeguarding ügyét
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2026. november 2.

Jogszabályi garanciákat sürget a sporton belüli fizikai és lelki bántalmazás kezelésére dr. Szekeres Diána, a TF Sportjogi Tanszék vezetője, akivel a témában a Nemzeti Sport készített interjút.

Már csak néhány napig lehet jelentkezni az intézményi TDK-ra
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2026. november 2.

Hamarosan lejár a regisztrációs határidő, kevesebb mint egy hét van arra, hogy a hallgatók leadják jelentkezésüket a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem 2026/2027-es tanév intézményi Tudományos Diákköri Konferenciájára.

Eseménynaptár


Exercise as a medicine

The Hungarian University of Sports Science Doctoral School of Sport Sciences invites you to attend a lecture by Dr. Zhen Yan: Exercise as a medicine.

Exercise as a medicine - invitation

photo: University of Virginia

Date: 20th June, 2022, 10 AM
Venue: Hungarian University of Sports Science, K1, C201

Dr. Zhen Yan is Professor of Medicine and Director of Center for Skeletal Muscle Research at University of Virginia. He made a seminal discovery of exercise-induced p38 MAPK activation in control of the PGC-1a gene transcription and mitochondrial biogenesis in skeletal muscle and developed MitoTimer reporter mice for quantification of mitochondrial structure, oxidative stress and mitophagy in vivo.

He is the first to unveil the importance of AMPK-Ulk1 activation in control of mitophagy in response exercise. Most recently, he has elucidated the role of mitochondria-associated AMPK in control of mitophagy induced by mitochondrial energetic stress and exercise. He is a leader in the benefits of exercise in health and disease prevention with 124 peer-reviewed articles and book chapters (h-index 59) and serves as Vice Chairman for International Research Group of Biochemistry of Exercise (IRGBE), Associate Editor of Sports Medicine and Health Science (SMHS) and an Editorial Board Member for American Journal of Physiology and Redox in Muscle Physiology, Exercise and Sport.

Dr. Yan is the recipient of 2021 Distinguished Researcher Award of the University of Virginia.

2026. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!