A Klebelsberg Kuno Szakkollégium tisztelettel meghívja önöket dr. Kopper Bence Mi az az igazság, amit mi tudósok hajszolunk? Illetve hol a tudós felelőssége a világ megismerésének folyamatában? című előadására.
Az előadó a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) Kineziológia Tanszékének docense.
Eredetileg az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerzett diplomát matematika–fizika szakon, ám immár több mint másfél évtizede a TF meghatározó oktatója és kutatója. Doktori fokozatát is itt szerezte, kutatásának középpontjában a harántcsíkolt izom elasztikus tulajdonságainak vizsgálata állt. Jelenlegi érdeklődési területei közé tartozik az izom fáradásának elemzése, a mozgáselemzési módszerek sportban és rekreációban való alkalmazása, valamint innovatív technológiák fejlesztése a sportolói teljesítménydiagnosztika támogatására.
Az egyetemen számos népszerű tantárgyat oktat, többek között biomechanikát és sportbiomechanikát, kutatásmódszertant, statisztikát, mozgástanulást és mozgásszabályozást. A BSc- és MSc-képzések mellett a TF Doktori Iskolájában is tanít angol nyelven. Több sikeres kutatási és innovációs pályázat elnyerésében vett részt, és jelenleg három PhD-hallgató témavezetője. A kialakítás alatt álló sporttudományi alapképzés szakfelelőseként, illetve dr. Horváth Tamás kollégájával együtt olyan oktató–kutató csapat létrehozásán dolgozik, amely a legmodernebb AI- és gépi tanulási technológiák sportteljesítmény-diagnosztikai alkalmazásait fejleszti.
Időpont: 2025. december 4., csütörtök 18.00
Helyszín: K1 épület, Tokió terem (B002)