A Testnevelési Egyetemet fenntartó közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány kuratóriuma csütörtöki ülésén úgy döntött, hogy újabb öt évre meghosszabbítja a Testnevelési Egyetem kancellárjának, Prof. Dr. Genzwein Ferenc kinevezését.
Elfogadta a Testnevelési Egyetem Szenátusának jelölését az intézményt fenntartó, közfeladatot ellátó, közérdekű vagyonkezelő alapítvány kuratóriuma, így a TE rektora Mocsai Lajost követően az eddigi általános rektorhelyettes, Sterbenz Tamás lesz.
A Testnevelési Egyetem 2021. augusztus 25-i, szerdai szenátusi ülésén a jelöltek meghallgatása után a tagok arra tettek javaslatot, hogy a TE jelenlegi általános rektorhelyettese, Dr. habil. Sterbenz Tamás vegye át a leköszönő rektor, Prof. Dr. h. c. Mocsai Lajos helyét.
Prof. Dr. Sós Csaba, a Testnevelési Egyetem Úszás és Vízi Sportok Tanszékének vezetője, a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya az egyetem honlapjának nyilatkozott. A beszélgetés során sok érdekes téma terítékre került, mindenekelőtt természetesen a néhány hete véget ért tokiói nyári olimpia. S mivel Sós Csaba az úszok vezetője, adta magát a fölvetés: mi történt Hosszú Katinkával? A 32 esztendős, háromszoros olimpiai bajnok magyar csillag nem szerzett érmet Tokióban, pedig a közvélemény számított tőle a jó eredményre, így természetesen Sós Csaba is.
Három TE-s pályázat is sikeres elbírálást kapott az Új Nemzeti Kiválóság Programot (ÚNKP) keretén belül.