# MEFOB

Augusztus 26-án a székesfehérvári Bregyó közi Regionális Atlétikai Központban rendezik meg az idén az atlétikai Magyar Egyetemi–Főiskolai Országos bajnokságot (MEFOB). 

December 14-én a Torna, RG, Tánc és Aerobik Tanszék jó néhány munkatársával és több, a sportágért tenni akaró kolléga, valamint Bordán Csaba mesteroktató és családja segítségével a Testnevelési Egyetem az idén is megrendezte a T.E.A.M Tornázz Együtt A Mozgásért tornaversenyt. A rendezvény sikere nemcsak a csapatok, hanem az érdeklődők és a támogatók létszámában is lemérhető volt. A verseny 15 csapat vett részt. A hatfős „TEAM”-ek 4 fiú és 2 lány versenyzőből álltak.

November 10-én az UTE Megyeri úti cselgáncstermében rendezték meg az idei judo MEFOB-ot, amely az 1950-es években „született meg”, majd némi szünet után 1989-től indult újra. Az idei volt a szünet utáni 31. országos bajnokság, s összesen kétszer nyert más egyetem a TE-n kívül.

Az 2019/2020. tanévi Magyar Egyetemi és Főiskolai Országos Úszó Bajnokság rendezője a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Testnevelési Központja és a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség. A verseny időpontja és helyszíne: 2019. november 23. (szombat) 10-13 óráig, Tüske Uszoda (Magyar tudósok körútja 2.)

Az idén november 10-én az UTE cselgáncs csarnokában rendezik meg a dzsúdó MEFOB-ot. Dr. Németh Endre, a Testnevelési Egyetem Küzdősport Tanszékének vezetője reményét fejezte ki, hogy a TE ezúttal is népes küldöttséggel képviselteti magát.

Két éremmel gazdagodott a Testnevelési Egyetem a kézilabda MEFOB-on: a fiúk aranyérmesek lett, míg a lányok a bronzérmet jelentő harmadik helyen végeztek.

Több mint húsz egyetem hallgatói vettek részt a napokban Egerben megrendezett birkózó MEFOB-on, amelyen szenzációsan szerepeltek a Testnevelési Egyetem hallgatói, összesen 12 aranyéremet szerezve!

Május 13–14-én Debrecenben rendezték meg a kosárlabdázók MEFOB-ját, amelyen a Testnevelési Egyetem csapatai kitűnő eredményt értek el: mind a lányok, mind pedig a fiúk versenyében a TFSE együttese végzett az élen. Csapataink egyszersmind történelmet írtak, mert intézményünk 2014-es újbóli önállósodása óta először fordult elő, hogy mindkét bajnokságban aranyérmes legyen a TFSE.  

Hét szerzett ponttal egyetemünk csapata nyerte meg az idei labdarúgó MEFOB-ot, miután a május 13–14-én Egerben megrendezett tornán maga mögé utasította a hazai, valamint a Szombathelyi Egyetem együttesét (két nappal a rajt előtt a kecskemétiek visszaléptek a küzdelmektől).

Ahogyan az elvárható volt, a TFSE kézilabda-csapata mind a lányoknál, mind pedig a fiúknál bejutott a MEFOB-döntőbe, amelyet az idén május 28-án és 29-én Győrben rendeznek meg.

Pénteken és szombaton a budapesti Tüske-uszodában rendezik az idei egyetemi vízilabda-bajnokságot.

Az I. Oktatói MEFOB jelentkezési határideje 12 nap múlva zárul. Ezen az eseményen kivételesen nem a hallgatók, hanem a dolgozók vehetnek részt.

2025. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!