# közmeghallgatás

Schmitt Pál alelnök kezdeményezésére, az EP Kulturális és oktatási bizottsága közmeghallgatást rendezett az iskolai testnevelés és sport helyzetéről. A hasonló címmel készülő jelentést a Parlament még ebben az évben elfogadja.

A konferenciára meghívott előadók összeállításában igyekeztünk figyelembe venni a kontinens régiói között fennálló különbségeket, amelyek a létesítmények, a felszerelések, a rendelkezésre álló képzett testnevelők, illetve ezek erkölcsi és anyagi megbecsülésében fennállnak - mondta Schmitt.

Az előadók között volt Ken Hardman professzor, a University of Worcester kutatója, Dr. Franz Karner, az osztrák sport és testnevelési intézet alelnöke, Istvánfi Csaba, a Magyar Testnevelők Országos Szövetségének elnöke, Tapio Korjus, a finn Kuortane sportintézet képviselője, Brigitte Degen, az Esélyegyenlőség Európai Éve 2007 programért felelős igazgató az Európai Bizottság részéről, valamint Ján Figel, kultúráért, képzésért, ifjúsági- és sportpolitikáért felelős európai biztos.

Az előadók mindannyian egyetértettek abban, hogy az iskolai testnevelésnek óriási szerepe van a fiatalok egészségesebb, mozgásban gazdag életmódra történő nevelésében, azonban ehhez szorosabb együttműködésre van szükség a kormányok, az iskolák és szülők között. Korjus rámutatott, hogy a fiatalok általános fizikai állapota rendkívüli mértékben romlott az elmúlt 20 évben, és körükben egyre gyakoribbak az olyan betegségek, mint a túlsúly, az elhízás, a cukorbetegség vagy a gerincpanaszok.

Sportnap az EU Parlamentben (2)Istvánfi professzor megerősítette e tendencia terjedését, és hangsúlyozta a magyar populáció európai összevetésben is sajnálatosan leromlott fizikai állapotát. Magyarországon a felnőttek csupán 12%-a végez legalább heti egy alkalommal testmozgást, és a fiatalabbaknál sem sokkal jobb a helyzet. Istvánfi szerint az általános iskola alsó tagozatán ismét kötelezővé kellene tenni a napi testnevelést, ezzel hozzá lehetne szoktatni a fiatalokat a rendszeres testmozgáshoz. A professzor kiemelten fontos területnek jelölte meg a testnevelő-képzést, véleménye szerint a kisiskolások testneveléséért is kizárólag a speciálisan képzett testnevelőket szabadna alkalmazni.

Franz Karner az Ausztriában kidolgozott és bevezetett iskolai testmozgásra ösztönző programokat ismertette részletesen, amellyel mobilizálták a 6-12 éves korosztályt, de a középiskolákban is 20.000 diák fittségi állapotát mérték fel. Karner beszámolt továbbá egy ausztriai mozgalomról, amely az elhízott gyermekek számára nem gyógyszereket, hanem mozgást ír fel.

Degen asszony elmondta, hogy a 2007-es európai esélyegyenlőségi évben a sport nagy hangsúlyt kap a fogyatékosok vagy kisebbségi csoportok beilleszkedésének elősegítésében. A sport a fiatalok számára a szocializáció helye, ennek nagy jelentősége van a diszkrimináció leküzdésében - mondta Degen. A 2007-es programokra 15 millió euró áll rendelkezésre, amelyet 30 ország között osztanak szét - hangzott el.

Ján Figel biztos részletesen ismertette a sport Fehér Könyvének előkészületeit, amely jelenleg konzultációs fázisban van. Figel szerint a sportot szinte minden európai politika befolyásolja, így a versenypolitika vagy a belső piaci szabályok is. Az év júniusában megjelenő Fehér Könyv foglalkozik majd a sport gazdasági, társadalmi, kulturális és oktatási funkcióival, és célja a jogbiztonság növelése annak érdekében, hogy annak speciális, értékközvetítő szerepe megmaradjon. Figel elmondta, hogy a Fehér Könyv kialakítása során figyelembe veszik az "Oktatás a sporton keresztül európai éve 2004" nevű program tapasztalatait, illetve számítanak a szakmai szervezetek, sportszövetségek hozzájárulására is a http://ec.europa.eu/yourvoice/ipm/forms/dispatch internetes oldalon.

Sportnap az EU Parlamentben

Projektek

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!