• Operadélelőtt a TF-en Pavlik Gábor műsorvezetésével

    A TF100-as eseménysorozat keretében Bellini, Bizet, Erkel, Händel, Pucccini, Rossini és Verdi operáiból csendülnek fel népszerű részletek március 27-én 10.30-kor a TF aulájában sorra kerülő operadélelőttön. A házigazda szerepében az egyetem egyik ikonikus alakja, dr. Pavlik Gábor.

  • Rekordszámú jelentkező a TF-en

    A 2025. évi általános felvételi eljárás jelentkezési statisztikái alapján elmondható, hogy az elmúlt száz évet figyelembe véve a jubileumi esztendőben érkezett a legtöbb jelentkezés az idén 100 éves Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemre (TF).

  • Bejárás a TF Games helyszínén: harmadéves sportszervezők a Dr. Koltai Jenő Sportközpontban

    Több száz emlék, több száz hallgató, 100 százalék TF.

  • Együttműködési megállapodást kötött a TF és a Vasas

    Hosszú távú stratégiai és sportszakmai együttműködésről állapodott meg az idén százéves Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) és a főváros egyik kiemelt egyesülete, a Vasas Sport Club.

  • European Olympic Laurel-díjat kapott az idén 100 esztendős TF

    Az Európai Olimpiai Bizottság (EOC) European Olympic Laurel-díjjal szombat délelőtt tüntette ki a fennállásának 100. évfordulóját ünneplő, az 1925-ben Testnevelési Főiskolaként (TF) alapított Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemet. Az intézmény rektora, prof. dr. Sterbenz Tamás az EOC közgyűlésén, Frankfurtban a szervezet görög elnökétől, Szpirosz Kapralosztól vette át a rangos elismerést.

Atlétika: a vb-n is hetedik lett 400 méteren a TF-es Enyingi Patrik
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2025. március 21.

Elődöntőbe várta magát, ezt a célt elérte a fedett pályás atlétikai világbajnokságon Enyingi Patrik.

Értékes helyezés Oslóból
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2025. március 21.

Ötödik helyen végzett a TF-es műkorcsolyázó, Vlasenko Alekszandr az Oslóban megrendezett nemzetközi versenyen, amivel értékes világranglistapontokat is szerzett.

Meghívó szakkollégiumi előadásra
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2025. március 21.

A Klebelsberg Kuno Szakkollégium tisztelettel meghívja Önöket dr. Kopper Bence „Miért utálom a statisztikát, de mégis használom – a statisztikai számítások buktatói” című előadására.

Operadélelőtt a TF-en Pavlik Gábor műsorvezetésével
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2025. március 20.

A TF100-as eseménysorozat keretében Bellini, Bizet, Erkel, Händel, Pucccini, Rossini és Verdi operáiból csendülnek fel népszerű részletek március 27-én 10.30-kor a TF aulájában sorra kerülő operadélelőttön. A házigazda szerepében az egyetem egyik ikonikus alakja, dr. Pavlik Gábor.

Nőnapi Multilabdakupa és Roundnet sportági bemutató a TF-en
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2025. március 20.

Az Európai Sporthét keretében 2024. októberben rendezett női multilabdakupa sikerére építve idén március 12-én újra sokszínű mezőnnyel szervezték meg TF-en a multilabdakupát.

Kiemelkedő érdeklődés a TF Nemzetközi Edzőképző Tanfolyama iránt
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2025. március 20.

Rekordszámú jelentkezés érkezett a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) legjelentősebb nemzetközi képzésére, a Nemzetközi Edzőképző Tanfolyamra, azaz a NET-re. 

Atlétika: az Eb után a vb-n is rajthoz áll a TF-es Enyingi Patrik
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2025. március 20.

A kínai Nankingban rendezik a hétvégén a fedett pályás atlétikai világbajnokságot, amelyen a TF-en tanuló Enyingi Patrikért is szoríthatunk.

TF-es emléktáblák egy helyen – Nemerkényi Krisztina könyvajánlója
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2025. március 19.

A TF több szobra és emléktáblája is szerepel a tavaly decemberben megjelent „Emléktáblák a Hegyvidéken – Kőbe, fába, fémbe vésett emlékek a XII. kerületben” című könyvben. Nemerkényi Krisztina könyvajánlója.

Március 27-én kísérik utolsó útjára Bretz Károlyt
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2025. március 19.

A Farkasréti temetőben helyezik örök nyugalomra a februárban elhunyt dr. Bretz Károlyt, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) Kineziológia Tanszékének honoris causa professzorát, feltalálót, a TF egyik ikonikus alakját.

Egyetemi útikalauz – eredményes tanulás a TF értékei mentén
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2025. március 18.

A „Mozgásban a tanítás/tanulás – együtt a módszertani útkeresésben” elnevezésű inspirációs teadélután-sorozat keretében kerül sor a „Közös gondolkodás az új tantárgy kialakításáról – tapasztalatok és lehetőségek” című eseményre szerdán.

Mozdulj Suli! – Sportnap a mozgás és inkluzivitás jegyében a rekreáció szakos hallgatók szervezésével
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2025. március 18.

Iskolások számára rendeznek izgalmas sportnapot április 29-én a Dr. Koltai Jenő Sportközpontban.

Ébresztő! Alvásra fel! – Az alváskutatás izgalmas eredményeiről a TF könyvtárában
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2025. március 18.

Március 27-én, csütörtökön 13.45 és 15.30 között kerül sor a Könyvtár és Levéltár Időt kérek sorozatának újabb állomására, az Ébresztő! Alvásra fel! című előadásra, amelyre szeretettel várják a TF hallgatóit, oktatóit és munkatársait.

Eseménynaptár


# Gál Andrea

Gyermek-, ifjúság- és szakembervédelem a sportban címmel rendeztek konferenciát május 25-én, szerdán a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Athén termében. Az esemény részeként intézményünk négy jelentős hazai sportszervezettel is együttműködési megállapodást kötött.   

A Sportmédia felsőfokú szakirányú továbbképzés frissen végzett hallgatóit is búcsúztatta a diplomaosztó ünnepségen a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem, majd a hétvégén egy szűkebb körű baráti hangulatú záróünnepségre is sor került. 10 fő vehette át oklevelét és kezdheti meg munkáját képzett sportújságíróként, műsorvezető-riporterként, vagy médiaofficerként a különböző médiumoknál, illetve sportszervezeteknél.

A Tématerületi Kiválósági Program keretein belül és finanszírozásával január 1-jén új kutatási projekt indul egyetemünkön. A „Sportkultúra és sportcsalád: preventív gyermek-, ifjúság- és szakembervédelem a sportban. Az áldozattá válás társadalmi, szervezeti és egyéni rizikófaktorai Magyarországon” címmel nyert pályázat kutatócsoportját Dr. habil. Gál Andrea tanszékvezető egyetemi docens vezeti.

A Testnevelési Egyetem, a Magyar Olimpiai Bizottság, a Magyar Edzők Társasága és a Sport Tv szakmai partnerségében Mihók Ildikó, Egyetemünk alumnija mentorálási programot szervezett női sportolóknak, edzőknek és sportszakembereknek.

Immáron harmadik éve nyílik lehetőségük a TE hallgatóinak arra, hogy két félév szabadon választható jógakurzus elvégzése, egy önköltséges workshopon való részvétel, majd a gyakorlati és elméleti vizsga sikeres abszolválása után preventív gerincjóga oktatói tanúsítványt szerezzenek.

Kétezertizennyolcban indult útjára a Testnevelési Egyetemen a három féléves sportmédia szakirányú továbbképzés. Az első évfolyam után október elején újabb, a sportmédia lehetőségei iránt érdeklődő 13 hallgató kezdte meg tanulmányait a TE képzésén. Dr. Gál Andrea, a Társadalomtudományi Tanszék vezetője, a képzés szakfelelőse így foglalta össze az elmúlt két év tapasztalatait.

A Testnevelési Egyetem Társadalomtudományi Tanszéke fennakadások nélkül állt át a mindennapos távoktatásra a járványügyi helyzetben. Dr. Gál Andrea egyetemi docenssel és tanszékvezetővel beszélgetünk a tapasztalatokról, a legújabb „rendszerváltásról” és a Sportmédia szakirányú képzés jövőjéről.

Múlt héten szombaton a Testnevelési Egyetem diplomaosztóján vehették át oklevelüket Prof. dr. h. c. Mocsai Lajos rektortól a Sportmédia szakirányú továbbképzésen végzett hallgatók. Tizenegyen kezdték el a képzést és valamennyien sikeres államvizsgát tettek.

Múlt héten szombaton a Testnevelési Egyetem diplomaosztóján vehették át oklevelüket Prof. dr. h. c. Mocsai Lajos rektortól a Sportmédia szakirányú továbbképzésen végzett hallgatók. Tizenegyen kezdték el a képzést és valamennyien sikeres államvizsgát tettek.

Harmadik éve indul a Sport- és rekreációszervező, illetve az Edző BA képzés nappali tagozatain a szabadon választható Jóga kurzus. A hallgatók az első félévben a jóga, míg a második szemeszterben a preventív gerincjóga alapjaival ismerkedhetnek meg.

A jövő évi tokiói olimpián már a résztvevő sportolók 48.8 százaléka lesz nő, a sportvezetők között és a sportmédiában azonban még elenyésző az arányuk a férfiakéhoz képest – hangzott el szombaton a Testnevelési Egyetemen rendezett konferencián, amelyen intézményünk tanszékvezetője, Dr. Gál Andrea is előadott.

Tavaly ősszel indult a Testnevelési Egyetemen a Sportmédia szakirányú továbbképzés, a hallgatók már túl is vannak tehát az első féléven. Az eddigi tapasztalatokról dr. Gál Andrea tanszékvezetőt, a képzés szakfelelősét kérdeztük.

2025. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!