Kutatásetika

Egyetemünkön Kutatásetikai Bizottság (KEB) működik. Minden, az intézményben folyó kutatást kutatásetikai szempontból engedélyeztetni kell. Ez vonatkozik olyan szak- és diplomadolgozatokra is, amelyek kiskorúakat, fogyatékkal élőket vizsgál, az emberi test integritásába vizsgálattal vagy mintavétellel beavatkozik, vagy állatok bevonását igényli; az engedély számát ezekben az esetekben fel kell tüntetni az elkészített dolgozatban, megjelenő cikkben. A témavezető felelőssége, hogy kutatásetikai szempontból is felkészített hallgatók kerüljenek ki egyetemünkről, így a témavezető, tudományos fokozatának feltüntetése mellett, aláírásával ellátott engedélyeket fogadunk csak el.

A benyújtás módja: a Kutatás Etikai Kérelem nyomtatott verziójának leadásától a kialakult egészségügyi helyzetre való tekintettel a bizottság eltekint. A Kutatás Etikai Kérelmek elektronikus beadását hivatalosnak és érvényesnek tekinti; az elbírálás zavartalanul folyik. Ennek megfelelően a email címre az előírásoknak megfelelő kérelmeket befogadjuk és a véleményezés megkezdődik; az esetleges módosítási igényekről, illetve az eredményről emailben küldünk tájékoztatást.

Figyelem! A fenti eljáráshoz képest kivételt képez a humán vizsgálatokra vonatkozó különleges rendelkezés, miszerint az egyetem vezetésének 2020. március 16-án született döntése értelmében egyetemünkön humán vizsgálatot végezni a nemzetközi járványügyi helyzetre tekintettel jelenleg tilos. Ennek szellemében személyes kontaktust igénylő humán vizsgálatokra az egyetemi határozat visszavonásáig nem adunk ki kutatásetikai engedélyt.

A Kutatásetikai Bizottság tagjainak névsora megtekinthető itt.

Letölthető anyagok