Jól mutatkozott be az indiai edzőképző program

Július 10-től négy hétig karunkon tanult az a harminc indiai edző, akiket hazájuk sport főhatósága választott ki. Az egy hónapos program célja az volt, hogy elmélyítsék tudásukat az edzés tervezésének és levezénylésének tudományában, továbbá, hogy az edzői munkához szorosan kapcsolódó határterületekről is nyerjenek ismereteket. Így az edzéselmélet és az általános erőnlétfejlesztés mellett volt órájuk a sportsérülésekről, a sportolók táplálkozásáról és a doppingról is. A tanultak sportolóiknak történő átadása elengedhetetlen, ezt egy edzéstervező szoftver használatának itteni megtanulása, majd otthoni használata segíti. Mindezek mellett volt, hogy aktív sportolók edzésére is ellátogattak, és feljegyzéseket készítettek róla. A tanultakról számítógépes tesztek formájában adtak számot.

Persze az egy hónap nemcsak tanulásról, de szórakozásról is szólt. Szerencsére számos nemzetközi sportrendezvény zajlott itt tartózkodásuk alatt. Így láthatták a Forma 1-es pilóták jótékonysági futballmérkőzését a magyar All Stars-csapat ellen, a Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíjat, valamint a Vasas-Híd vs. AS Roma barátságos futballmérkőzést. A sportos programok mellett volt idő kicsit megismerkedni az európai, azon belül is a magyar kultúrával. A budapesti mellett voltak bécsi és pozsonyi városlátogatáson, illetve ellátogattak egy Budapesthez közeli majorba, hogy ízelítőt kapjanak a vidéki élet hangulatából.

A szorgos tanulással telt egy hónap jutalma pedig az augusztus 6-ai búcsúvacsorán átadott diploma volt. Hazaérkezve számos pozitív visszajelzést küldtek a hallgatók, így egészen biztosan folytatódni fog a program.

Válogatás a négy hét során készült fotókból:

[nggallery id=122]

ARCHÍVUM