Sikeres utánpótlás-konferencia

Negyedszer rendezte meg az immár hagyományosnak mondható konferenciáját az utanpotlassport.hu a TF aulájában.

A köszöntő beszédek egyikét dr. Bartha Csaba, intézményünk Testnevelés-elmélet és Pedagógia Tanszékének vezetője, a MOB sportigazgató-helyettese tartotta, és kiemelte, hogy a kormány a TAO bevezetésével, a Kiemelt Edző Program és a kiemelt sportágfejlesztés finanszírozásával, működtetésével stratégiai ágazatként kezeli a sportot, ami az utánpótlás-nevelésre is komoly hatással van. Hangsúlyozta, a testkultúra egy interdiszciplináris terület, mely összetett fejlesztési lehetőségeket rejt magában, ezért az utánpótlással foglalkozó szakembereknek is folyamatos képzésre, továbbképzésre van szükségük, melyek során a legfrissebb információkhoz juthatnak hozzá.

A konferencia egyik előadója, dr. Pavlik Gábor, a Testnevelési Egyetem professzora, a vízilabda-válogatott korábbi orvosa volt. "Fizikailag is felnőttek?" című előadásának  üzenete az volt, hogy az utánpótlás-nevelésnek nem jó gyereksportolót, hanem eredményes felnőttet kell produkálnia. Pavlik doktor a sportélettan szempontjaival alátámasztva vázolta fel a fiatalok felkészítésének helyes, az életkori sajátosságoknak megfelelő módját. A meghatározó fizikai képességek (erő, gyorsaság, állóképesség) fejlesztését csakis úgy szabad végezni, hogy a terhelést patikamérlegen porciózzuk.

A konferencián felszólalt még Fábián László, a MOB sportigazgatója, dr. Budavári Ágota klinikai szakpszichológus, Esztergályos Patrik ifjúsági olimpiai bajnok párbajtőrvívó, Horkai György, a világbajnok ifjúsági fiú vízilabda-válogatott olimpiai bajnok szövetségi kapitánya, Gyarmati Eszter, a kétszeres ifjúsági olimpiai bajnok úszó, Szilágyi Liliána édesanyja, Vasbányai Henrik ifjúsági és felnőtt világbajnok kenus, Lipcsei Péter korábbi 58-szoros válogatott labdarúgó, utánpótlásedző, Ballai Attila sportújságíró, kézilabdás szülő, a MOB Média Bizottságának tagja, Róth Kálmán kézilabda-mesteredző és Zwickl Dániel, korábbi ötszörös serdülő Európa-bajnok, későbbi olimpikon asztaliteniszező, a német Ochsenhausen együttesének sportmenedzsere.

Az eseményről itt olvashat részletesebben.

forrás: utánpotlassport.hu, mob.hu

ARCHÍVUM