TF előadás a Budapest Afrika Fórumon

Június 6-án és 7-én első alkalommal rendezték meg a „Budapest Afrika Fórum – Magyarország Afrikára tekint” elnevezésű rendezvényt. Az eseménynek a Váci utcai Új Városháza díszterme adott otthont, és célja az volt, hogy a kormány globális nyitási politikájának eleget téve platformot biztosítson a magyarországi és az afrikai partnereknek egymás meghallgatására, megismerésére.

TF előadás a Budapest Afrika Fórumon

Dr. Kozsla Tibornak, Karunk nemzetközi igazgatójának abban a megtiszteltetésben volt része, hogy meghívást kapott, hogy a Fórum első napján előadást tartson. Prezentációjának címe „Egyedi sportszakember-képzések – a magyar megközelítés” volt. Ebben kitért Magyarország régebbi és közelmúltbeli sportsikereire, amelyeknek alapja a kiváló sportszakember-képzés, amely közel 90 éve szilárd hagyományokon és folyamatosan megújuló tartalmon, illetve módszereken nyugszik. Ennek pedig legrégebbi műhelye minden kétséget kizáróan a TF. Erre a professzionalizmusra már több külföldi országban felfigyeltek, így intézményünk oktatói sikerrel vettek, illetve vesznek részt többek között máltai, indiai és szingapúri hallgatóknak szóló oktatási programokban. Mindegyik projekt a Kar Nemzetközi Igazgatóságának koordinálásában futott, illetve fut, és mindezt aprólékos kutatómunka előzte meg a helyi viszonyok feltérképezésének céljával a zökkenőmentes megvalósítás érdekében. Dr. Kozsla kiemelte az afrikai kontinensről érkezett miniszterekből, illetve egyéb magas rangú tisztségviselőkből álló hallgatóságnak, hogy eddig is számos hallgatónk volt Afrikából, hiszen a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal közösen működtetett Nemzetközi Edzőképző Tanfolyam 41 éves történetének majd’ 2000 hallgatója között az afrikaiak aránya a legmagasabb, 45%.

Dr. Kozsla Tibor előadásának fő üzenete az volt, hogy a TF több tízéves nemzetközi tapasztalatával szívesen segít minden afrikai nemzetnek sportágazatának fejlesztésében a szakemberképzés helyi viszonyokra történő megalkotásában. Az itthon több évtizede bizonyítottan jól működő iskolai testnevelés oktatása intézményünk egyik fő exportcikke, különös hangsúlyt fektetve az iskolai testnevelés módszertanára és alapozó szerepének hangsúlyozására.

Az előadást nagy érdeklődéssel hallgatták a jelenlévők, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy számos érdeklődő jelezte igényét egyeztető tárgyalások megkezdésére.

A Fórumon egy másik sportágazatbeli prezentáció is elhangzott, Vígh László kormánybiztos, a Nemzeti Sportközpontok főigazgatója "Globális nyitás és a magyar sportértékek – a szakképzéstől a létesítmény-fejlesztésig" címmel tartott előadást.

Dr. Kozsla Tibor előadásának teljes szövege angol nyelven itt érhető el.

A Külügyminisztérium köszönőlevele. >>>

szöveg: Bardocz-Bencsik Mariann| fotó: Nagy-Pál Levente

ARCHÍVUM