Átvették diplomájukat a NET-es hallgatók

Június 4-én délután ünnepélyes keretek között vették át diplomájukat a Nemzetközi Edzőképző Tanfolyam hallgatói a Hepp Ferenc teremben.

Átvették diplomájukat a NET-es hallgatók

A ceremónián a kurzuson végzett 14 hallgatóból 13 volt jelen, egyikük már előző héten átvette oklevelét. A hallgatókon kívül a rendezvényt megtisztelte jelenlétével Shirzadian Yazd Ali úr, az Iráni Iszlám Köztársaság Budapesti Nagykövetségének első titkára, Dr. Radák Zsolt, Karunk dékánja, Pop Marcel, a Semmelweis Egyetem nemzetközi igazgatója, Dr. Kozsla Tibor, Karunk nemzetközi igazgatója, valamint a hallgatók számos tanára.

Dékán úr beszédében elmondta, hogy ugyan 168 olimpiai aranyérmet jegyez a statisztika Magyarország neve mellett az olimpiák történetében, de ennél egész biztosan többet szereztünk. Ezzel arra utalt, hogy a Nemzetközi Edzőképző Tanfolyam 41 éves történetének majd’ 2000 hallgatója bizonyára több olimpiai aranyérmest nevelt fel, és ezekben az aranyérmekben is benne van a magyar szakemberek, a TF oktatóinak munkája. Ezt követően Dékán úr arra bíztatta a most diplomázókat, hogy használják az elmúlt három hónapban megszerzett tudást, és mindig alakítsák azt az adott körülményekhez.

Dr. Radák Zsolt beszédét követően Pop Marcel mondott néhány útravaló szót a hallgatóknak, amelyek között Nelson Mandelát idézte. „A sportban benne rejlik az erő, hogy megváltoztassa a világot, hogy inspiráljon, és hogy összekössön.” – indította beszédét Igazgató úr. Ezután elmondta, hogy ha teheti, részt vesz a NET diplomaosztóján, és meglátása szerint folyamatosan erősödik a képzés színvonala, amely nagyban köszönhető a kiváló oktatóknak és a tanfolyamban dolgozó szakmai stábnak.

Végül Dr. Kozsla Tibor szólt a jelenlévőkhöz. Elmondása szerint ez volt az egyik legszorgalmasabb és legösszetartóbb osztály a Tanfolyam történetében, és köszönetet mondott a hallgatóknak, hogy a TF-et választották képzésük helyszínéül.

Az ünnepi beszédeket követően a diplomák átadására került sor, majd a hallgatók nevében Mohamed Atoum búcsúzott az intézménytől. Beszédének vidám hangulata tükrözte a csoport mentalitását, a hallgatóság végig mosolygott a jordániai asztalitenisz-edző mondatait hallva.

A ceremóniát fotózkodás és fogadás követte.

szöveg: Bardocz-Bencsik Mariann | fotók: Kercsmarics Eszter

[nggallery id=180]

ARCHÍVUM