Női teniszcsapatunk az Európai Egyetemi Játékokon

A Zágrábban zajló Európai Egyetemi Játékokon  a TF női teniszcsapata is megkezdte szereplését. A Tsereteli Alexandra, Meiszter Mercédesz, Lipták Júlia és Lórántfy Ágnes alkotta kvartett a sorsolásnál nem volt szerencsés.

 

A 14 csapatot két négyes és két hármas csoportba osztották. A mieink a rotterdami egyetemről érkező roppant erős  hollandokkal és a spliti egyetemet képviselő házigazda horvátokkal kerültek össze. A hollandok a papírformának megfelelően mindkét ellenfelüket biztosan legyőzték. Ellenük a két egyest Tsereteli Alexandra és  Meiszter Mercédesz játszotta, míg a párost Lipták Júlia és Lórántfy Ágnes. Lányaink nem játszottak alárendelt szerepet, remekül küzdöttek. A felső ágra kerülésért pénteken került sor a horvátok elleni mérkőzésre. Az első meccset  Tsereteli Alexandra játszotta és a hazai szurkolók által támogatott lányt megszorongatta. A vége 7-5, 6-3 lett, így Meiszter Mercédeszre hárult a feladat, hogy egyenlítsen a nála jóval magasabban jegyzett ellenfelével szemben. Mindent meg is tett a pályán, jól tartotta magát, de a végére meg kellett hajolni a nagyobb tudás előtt (6-3, 6-1). A győzelem tudatában a horvátok érthetetlen sportszerűtlenséget mutatva a párosra ki sem álltak, feladták a meccset, így ezúttal Lipták Júlia és Lórántfy Ágnes nem játszott. A Zágrábban is lezúduló eső miatt szombaton nem lehetett folytatni a versenyt. Csapatunk várhatóan vasárnap játszik legközelebb a svájciak ellen.

ARCHÍVUM